Képviselőházi napló, 1881. VI. kötet • 1882. május 23–junius 10.
Ülésnapok - 1881-116
116 országos ülés junins 5. 1882. f 03 kijelentette, hogy nem remél sokat e törvényjavaslattól B nincs kielégítve azáltal, mert hiszen ö a katonai akadémia, hadäpród-iskolák felállítását sürgette s nemcsak 120 alapítványt, de hát elfogadja két szempontbői. Egyike indokainak negatív, hogy t. i. e 120 alapítványi hely a a katonai akadémiának nem praejudieál. Másik indoka, hogy jobb valami, mint semmi, — gondolom, még szavai is ezek voltak. Hát ha ez által méltóztatik magát vezettetni t. képviselőtársam, én ezen indokot olyannak találom az okok közt, mint az alamizsnát az adományok közt, mely valami ugyan, de csak az éheuhalástól ment meg; ámbár az, mi e törvényjavaslatban foglaltatik, oly csekély dolog, mely még az éhenhalástól sem ment meg bennünket. De ha csekélynek találja t. barátom az indokot, ha csekélynek találja a 120 helyet, méltóztatott volna módosítást beadni, mely szerint ne 120, hanem 1200 alapítvány szavazandó meg. Hiszen a hol Boszniára milliók kerülnek, ott egy pár 100,000 ilyen czélra csak kikerülne. Biztosítom a képviselő urat, hogy megszavazta volna a többség, hogyha Bécsben úgy kívánják és ha a bonvédelmi minister hozzájárul vala; már pe dig a honvédelmi minister ur hozzájárult volna, mert Bécsben örömmel veszik, ha mi azon igyekszünk, hogy minél több magyar ifjat szolgáltassunk ki az osztrák militáris rendszernek, bogy azt ellenünk nevelje fel. (Igaz! Ugy van! a szélső baloldalon.) A hadügyminister csak örül azon, ha minél több zsenge magyar ifjat szolgáltatunk keze alá s meg vagyok győződve róla, hogy maguk a szülők is, habár fejcsóválva, de mégis fognak folyamodni ilyen helyek elnyeréséért; ennek oka azonban nem abban rejlik, mintha a szülők ezt maguk jószántukból cselekednék, hanem az országszerte mindenütt nagyon is észlelt szegénységben; különösen a régi nemesi osztály, mint tudjuk, annyira ki van vetkőztetve vagyonából, bogy annak fiai özönnel fognak folyamodni alapítványhelyekért, ezt nem vonom kétségbe, mert paupertas magna .... a többit nem mondom el, ismeretes. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Az önök politikája tette szegénynyé és vitte nyomorba ezt az országot ugy, mint Kolonicsé. (Igaz! a szélső haloldalon.) A honvédelmi minister ur viszonválaszában itt bizonyos büszkeséggel említette, hogy a katonai intézetekben jelenleg elhelyezett 1688 ifjú között 441, a magyar korona országaihoz tartozó ifjú vau. Köszönettel vesszük ezt az adatot, mint adatot, hanem ez nem elégít ki, mert én részletesebb adatokat kívánok s óhajtom mindenekelőtt kimutatását annak, hogy ezen ifjak között hány a horvát és hány az úgynevezett Soldatenkind. Magammal történt egyszer, hogy egy igen derék osztrák ezredessel beszélgetvén a hadsereg tagjainak születési viszonyairól, kérdem tőle: hol született ön, ezredes ur? Azt mondja: Zufällig in Marosvásárhely. — Alsó Sie sind einüngar? -— Nein, ich bin ein Soldatenkind, mondta nagy küszkén. Atyja akkor ott volt garnisonban s ott született. E közül a 441 közül is legalább 200 van olyan, ki magyarnak számíttatik, mert születésekor atyja esetleg itt volt garnisonban. Aztán hány közüle a horvát? Tudvalevő, hogy a közös hadseregben a délszláv tábornokoknak van döntő szava. Természetes, hogy ezek a maguk faját, vérét fogják ez újonnan megszavazott alapítványi helyekre bevinni s épen ezért — s megvallom, itt már a pénzügyi bizottságot kell kárhoztatnom — én jobban szerettem volna a törvényjavaslat eredeti szövegét meghagyni ágy, a mint benyujtatott, hogy t. i. ezen 120 alapítványi hely magj'ar ifjaknak adományozható. Nem teszem ugyan fel sem a t. minister úrról, sem azon közegről, ki e törvényjavaslatot készítette, hogy a horvátok kizárására gondolt volna, hanem ezt a kis tévedést szerettem volna meghagyni s kizsákmányolni a magyar ifjak számára. Észrevette azonban a pénzügyi bizottság előadója és itten közbeszúrták a magyar korona országai kifejezést és igy be fog itt is következni, hogy a horvát tábornokok döntő protectiója folytán a minister urnái is, ezen helyek is horvát származású ifjak által fognak betöltetni. Pedig azok a horvát ifjak, kik egyszer a közös hadsereghez kerültek, lesznek a legveszedelmesebbek. Van ott egy Csikós nevű tábornok, ismeretes a boszniai hadjáratból; az ember azt gondolná, hogy az csak tiszta magyar. Annál még Rodich sem erősebb délszláv, nemhogy magyarul tudna; pedig még az apja talán tiszta magyar volt. Nekem a fentebb előadottak után egyáltalában az a nézetem, hogy a közös hadseregnek, a tiszti karnak, a katonai akadémiáknak röviden jelzett szellemét tekintve s tekintve azon okokat, melyek ez oldalról előadattak, a jelen törvényjavaslat czélra nem vivő volta miatt nem fog semmi jó, semmi segítség annak törvénynyé válta által eléretni. Ugyanis az a parányi magyar elem meg sem cseppen. De tovább megyek. Ha valami, a közös hadsereg intézménye az, mely palliativ gyógyszert nem tűr meg. Itt csak gyökeresen lehet és kell gyógyítani. Én, mint beszédem elején jeleztem, minden rázkódtatás nélkül fokozatosan akarom életbe léptetve látni, egyrészről a magyar, másrészről az osztrák hadsereg különválasztásának végrehajtását, de ezt a tényleges végrehajtást az elvi elismerésnek és az elvi ketté választásnak meg kell előzni. Azonban a többségben az előzetes lépések megtételére még csak a jó hajlandóság sincs 26*
