Képviselőházi napló, 1881. VI. kötet • 1882. május 23–junius 10.

Ülésnapok - 1881-112

112. országos ülés május 26. 1882. Ili a szabadság szeretete által lelkesülve a szabadságot, függetlenséget kivívják s alkotnak maguknak önálló államot, a szabadságért kiontott vérnek az a természete, hogy az azután meg is őrzi a szabadság iránti olthatlan vágyat, akkor nekünk nem kell attól félnünk, hogy azon nemzetek, azon külön alakuló államok majd az orosz hatalomnak auxiliariusai lesznek, ám mi igenis helyeseljük azon népek törekvését. Ez volt álláspontunk. De egyáltalában nem óhajtottuk, nem helyeseltük s nemzetünk egész erejével készek lettünk volna meggátolni, hogy orosz zászló és többet mondok, hogy Rodich-ok kezében lengő zászlók alatt szabadittassanak fel azon népek. De mióta Törökország a mi óhajtásunk, rokonszenvünk ellenére összeomlott és most a török járom helyébe orosz és osztrák jármot akarnak azon népek nyakába akasztani, most már a mi politikánk is megváltozott, mert megváltozott gyökeresen a helyzet. Most már megint ellenkezünk egymással. Önök azt mondják, álljunk őrt a Narenta völgyén, Karst szikláin, vigyünk oda be 76,000 embert és legyünk mi csendőrei, rendőrei valami oly érdeknek, a melyről én nem tudom, hogy minek nevezhető igazán a szabadságra törekvő balkáni népek ellenében. Az önök politikája ez s ebben már az a szomorú, hogy ezt a politikát nekünk kell megfizetni ós hogy Magyarország államjövedelmeinek tetemes részét és fegyvert viselő ifjainak nagy részét évenkint ezen zsandár positió megtására kell fordítanunk. Nekünk mása politikánk ; más feladatot tűztünk magunk elé. Azt mondjuk : nem engedhetjük azt, hogy bármely nép és nemzet fölött is a saját beleegyezése nélkül idegen állam, idegen nemzet parancsoljon, (ügy van! a szélső baloldalon.) Mi idegen népek szabadságának fegyverrel való elfojtását nem támogatjuk. Mi egyáltalában nem helyeselhetjük azt, hogy a magyar nemzet úgy menjen a Balkán-félsziget népei közé, mint azon népek szabadságának eltiprója s mint dyuasticus érdekeknek zsandára. (Helyeslés. Ugy van! a szélső baloldalon.) Mi azt mondjuk, hogy ha azon hegyi délszláv népeknek elég erős a szabadsägérzetük — ha nem elég erős most, majd ki fog az fejlődni később, lassankint, de golyó, kötél és ágyú elől természetesen elvonul minden művelődési hajlam, de jól kezelve és jó támogatás mellett ki fog az fejlődni lassankint -— majd alakulnak államok a Balkán-félszigeten, nem egy, hanem több és módunkban áll meggátolni, hogy azok orosz befolyás alatt ne álljanak, hanem legyenek azon népek szabadok és mi csak arra ügyeljünk, hogy azok szabadságát egy más európai hatalom el ne tiporja, sem Törökország most már, sem Oroszország, sem Ausztria-Magyarország. {Ügy van! a szélső baloldalon.) És mi abban az erős hitben vagyunk, noha nagyon messze még a kormányrajutástól, nyugodt lehet a t. ministerelnök ur, nem is jutunk most hamarjában oda. hogy bár a diplomaták belső dolgait nem tudjuk és hogy mi készül most a diplomatiában, nem tudhatjuk, de nagyjában azért látjuk mi is a jövőt úgy, mint a diplomata urak bármelyike s azért azon erős hitben vagyunk, arról az európai viszonyok ismerete biztosít bennünket, hogy Ausztria-Magyarország kormányának, a két állam egész erejére támaszkodva, mindig módjában fog állani annak meggátolása, hogy Boszniában, Herczegovinában, Montenegróban, Szerbiában, Bulgágáriában, Albániában az orosz uralom fészket ne üssön. (Ugy van! a szélső baloldalon.) És módjában álland megóvni őket nemcsak az orosz, hanem az olasz és minden más európai hatalom erőszakos beavatkozása ellen, mely e kisebb államoknak szabadságra és nemzetiségük érdekeinek érvényesítésére irányzott törekvéseik ellen tör; és ha már épen zsandárszerepet kell játszania Ausztria-Magyarország hadseregének, ám legyen az a népek szabadsága és a mívelődés fejlesztése érdekében. (Helyeslés a szélső baloldalon.) A ministerelnök ur azzal vádol bennünket, az ellenzéket s ezalatt, azt hiszem, nem szomszédainkat érti, hogy az ellenzék coquettiroz a szláv izgatókkal, nekik ad igazat, nem pedig a magyar kormánynak, vagy más szavával tegnap még azt is mondotta — a min valóban megütődtem, mert a ministerelnök ur ugyan sokat enged meg magának, de hogy ily kifejezéssel él velünk szemben ország-világ előtt, a világos tények ellenére, azt csakugyan nem vártam volna — azt monda a ministerelnök ur, hogy az 1869-ki krivosciai capitulatió hozzájárulva e képviselőház tagjai némelyikének bátorító nyilatkozata, idézte elő a mostani bosnyák felkelést. Csanády Sándor (közbeszól): Gyalázatosság ! (Derültség jobbfelől.) Eötvös Károly: T. ház! Ilyen vadon, ha ezt az én t. barátom Kőrössy Sándor ejtette volna ki a száján, (Derültség a szélső baloldalon) nem csodálkoztam, sőt meg sem ütköztem volna rajta s ha a ministereluök nem volna ministerelnök, hanem egyszerű tagja a háznak, akkor sem fektettem volna súlyt rá: de midőn egy országnak és pedig nem is olyan Montenegróféle országnak ministerelnöke, nyíltan, a ministeri székből, a képviselőház előtt mond olyat, hogy a mi pártunk néhány tagjának bátorító nyilatkozata járult hozzá ahhoz, hogy a bosnyák felkelés létrejöjjön: akkor annak súlya van, noha igazság ugyan nincs benne akkor sem. (Ugy van! a szélső baloldalon.) Nem védekezem e nyilatkozat ellen pártunk