Képviselőházi napló, 1881. VI. kötet • 1882. május 23–junius 10.

Ülésnapok - 1881-112

112. országos ülés május 26. 1882. 107 dalom nem lett. A török kormány lenyakaztatta j azon embereket, a kik a montenegróiákat legyilkolták, a montenegrói fejedelem igaz, ezt nem tette meg a maga alattvalóival, de az európai diplomatia megelégedett azzal, hogy néhány törökkel kevesebb van a világon. És ezzel a dolog, mint mondám, 1875. január 22-én tökéletesen kiegyenlittetett. Többé a podgoriczai ügy az európai diplomatia asztalán nem szerepelt. De bizonyos köröknek nem állott az érdekükben, hogy a podgoriczai viszály kiegyenlítésével vége legyen az egész dolognak s nevezetesen nem állott az, hogy az akkori szultán oly könnyen hajlandó volt saját alattvalói borét oda dobni az európai diplomatia molocbjának; gondoskodtak tehát arról, hogy ha már a podgoriczai viszály megszűnt, következzék utána más. És miként gondoskodtak? Legelőször is bekövetkezett Magyarországon a nagy fusió, melynek a jelentősége abban állott, hogy Tisza Kálmán ministerelnök, akkor még a balközép vezére, egyszerre hűtlen lett régi elveihez. Február 3-án következett be a fusió, hanem azért január 27-én Jókai képviselő ur manifestumában, melyet a „Hon" hasábjain közlött, kijelenté, hogy a balközép párt addig vallott elveihez hű marad s mindazon állítás, mely ezt kétségbe vonja, rágalom. Ezt manifestálta január 27-én; és február 3-án maga a pártvezér lett hűtelen pártjának addigi elveihez. De hát megtörtént a fusió. Márczius 6-án elfoglalta e házban a ministeri székeket a Tiszáról nevezett — noha akkor helytelenül — de tényleg róla nevezett új eabinet. És mi következett? Az, hogy a következő ápril hónapban a korona tanácsosai rávették ő Felségét, dicsőségesen uralkodó királyunkat, hogy menjen le Dalmátiába, nézze meg Dalmátia szikláit, nézze meg népét, kikötőit, járja be Krivosciát, állapodjék meg azon helyen Rnézlacnál, a hol Rodich az előtt pár évvel néhány húszasért megvette a békét, nézze meg Dragalj erődöt, a mely most néhány hónap előtt leromboltatott. Rávették ő Felségét erre az útra a korona tanácsosai. 0 Felsége megjárta Dalmátiát május hóban, Rodich vezette őt útjában és ez az ut, melyet ő Felsége Dalmátia sziklái közt tett, már ekkor felkeltette — nem nekünk, mert mi a korona tanácsosairól, kivált a legújabb tanácsosáról, Tisza Kálmánról csakugyan nem tudtunk feltenni ilyen politikát — de felkeltette az európai közvélemény és különösen a pénzemberek figyelmét, a kik jobban ismerik a diplomatiát és a kezdődő hadjáratokat, mint mi. Európa közvéleményét felkeltette az utazás én felkeltette az a különös esemény, hogy Ljubibratics s Kovacsevies Stoján előkelő herczegovczok Rodiehnáí jelentkeztek, bemutatták magukat talán ő Felségének is és Rodich értékes ajándékokkal, pisztolyokkal, handzsárokkal ajándékozta meg őket. Már akkor felkeltette ez Európa figyelmét és a „Frankfurter Zeitung" 1875. május elsejéről ezt irja: „Rodich tábornok nem siker nélkül képviseli azt az eszmét, hogy Dalmátia szegénységének egy melléktartomány megnyerése által lehetne yéget vetni. Az bizonyos, hogy Rodich tábornok nem egyoldalú nemzetiségi fanatikus; ő politikából szít a szerbekhez, mert meg akarná nyerni Boszniát Ausztriának és erre a dalmata szerbeket akarná előőrsökül használni. A legmérvadóbb körökben ezt nagyon jól tudják és Rodichot bajosan hagynák meg helytartói állásában, ha e terveivel egyet nem értenének." A t. képviselő ur a jövő század regényét már akkor megírta, de azon rendkívüli lángelmében és hatalmas képzelő-tehetségben, mely az ő birtoka, sem fogamzott meg azon terv, melyet pedig akkor Rodich csinált, a „Frankfurter Zeitung" hirdetett és a mely ő Felsége dalmátiai útjával hozatott összeköttetésbe azért, mert bizonyos délszlávok, a kik azóta nagy hirre tettek szert, akkor Rodich előtt megfordultak. Ezeo utazás bevégződött május közepén. Akkor volt ő Felsége Fiúméban, Magyarország területén. De május közepén a minden oroszok czárja, II. Sándor, ellátogatott Berlinbe császárlátogatásra és azután június 28-án ellátogatott Ausztriába, a mi dicsőségesen uralkodó királyunk látogatására. Ez mind megtörtént, de nem volt elég. Augusztus elsején Milán, a szerb fejedelem, jött el Bécsbe fejedelem-látogatni. Minden hónapban egy pár, nagy vagy kicsiny fejedelmi látogatás volt. De a mint ő Felsége, a minden oroszok czárja, a mi uralkodónkat meglátogatta: június 28-án, ahhoz egy hétre Nevesinyében kiütött a lázadás. Ez volt a keleti kérdés lángjának első fellobbanása Ez történt Julius 7-én, de nem azért, mintha a törökök leöldösték volna a rájákat, mert nem bántották; hanem azért, mert összeszedte magát néhány száz főből álló insurgens s vezérök volt ugyanaz a Ljubibratics és ugyanaz a Kovacsevics Sztoján, kikkel akkor nem mi ölelkeztünk, hanem ölelkeztek az udvari körök, a kiknek nem mi ajándékoztunk türkizekkel kirakott handzsárokat és pisztolyokat, hanem Rodich generális. (Nagy tetszés a szélső baloldalon.) S mihelyt a felség visszajött Dalmátiából, hogy palástja fényének még csak árnyéka se legyen ott, abban a pillanatban kitört a nevesinyei lázadás és ugyanabban a pillanatban már Joannovics generális, a ki most csakugyan ne14*