Képviselőházi napló, 1881. V. kötet • 1882. márczius 29–május 22.

Ülésnapok - 1881-108

108. országos iüés nuíjus 22. Í882 373 De t. ház, ha a kormány törvényjavaslatát, a közös ügyek kiterjesztésének most jelzett veszélyessége miatt nincs hajlamom elfogadni, annál kevésbbé van kedvem azt tenni a bosnyák ügy incidense, a törvényjavaslat politikai háttere miatt. (Halljuk!) Én, t. ház, nem szeretem a politikai kannegiessereit, tartózkodtam is mindig a conjecturál politikusok kétes dicsőségéből magam számára részt követelni, de engedje meg a t. házi hogy most, midőn az események csoportosulásában én egy rég sejtett veszély és politika vihar előre vetett árnyait észlelem — engedje meg — hogy most már csak adandó szavazatom indokolása tekintetéből is az ágynevezett bosnyák politika felett néhány reflexiót koczkáztathassak. (Halljuk!) Én úgy vagyok meggyőződve és el merem mondani, hogy Magyarország polgárainak 4

/

A-de osztja nézetemet, hogy a Magyarország nemzeti és állami existentiáját fenyegető veszély öszszes elemei bent rejlenek az occupationális politikában, (Ügy van! a bal- és szélső baloldalon) úgyhogy elmondhatjuk Horáczezai: „Ex hoc fonté derivata clades in pátriám populumquefluxit". Én az 1867. évi kibékülésnek hive voltam mindig és ugy voltam meggyőződve, hogy az az adott viszonyok között eszélyes tény volt s hogy a nemzet abban, ha nem is mindent, de sokat, legalább a további haladáshoz biztos kiindulási pontot és jó talajt nyert. (Halljuk! Halljuk! a szélső baloldalon.) De azért nem ringattam magamat arra nézve csalódásban, sőt jól tudtam, hogy új közjogi állapotunknak két nagy gyengéje van és hogy két hatalmas ellensége, habár a pillanatban tetszhalottnak mutatkozott is, még mindig él és ébren van. A gyenge oldalt financiális inferioritásuuk és a nemzetiségi viszonyok képezték, az ellenség, a zsibbadt, de mégis lesben álló ellenség az absoluíisticus reactió és. az ezzel rokon osztrák soldatesca volt. (Elénk helyeslés a balés szélső baloldalon.) A ki a legyőzött hatalmak természetét ismeri, a ki a történelemből megtanulta, hogy a jogtalan hatalom enged ugyan, ha kénytelen, de soha önkényt le nem mond és jóhiszemüleg soha sem pactál, (ügy van! a bal- és szélső baloldalon) annak tudnia kellett, de láthatta is, hogy e két ellenesünk csak időre, alkalomra les, hogy alkotmányos intézményeinkre vesse magát. (Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) E helyzetben, nézetem szerint, Magyarország kormányának, törvényhozásának nem lehetett természetesebb feladata, minthogy mindaddig, mig institutióiuk meg nem erősödnek, mig viszonyaink az idők folytán jobbra nem változnak, mindent elkerüljünk, a mi elleneseinknek a mi megrontásunkra új erőt, új ürügyet és jó alkalmat szolgáltathatna. (Helyeslés a bal- és szélső baloldalon) — És t. ház, épen az ellenkező történt/ A mi kormányunk, a magyar ép úgy mint a közös, akkor, mikor ingadozó pénzügyi helyzetünk békét, takarékosságot parancsolt, felfegyverkezett, hódítási kalandra indult, a mely a financiális üdülés minden reményét és lehetőségét tönkre tette. (Helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) A nemzetiségi differentiák , különösen a reánk s az egész osztrák-magyar birodalomra nézve életveszélyes szlavizmus ártalmatlanná tételére két eszköz volt csak. Az egyik ama centrifugál elemeket jó politika, jó intézmények és erkölcsi fölén}

7 segítségével magunkhoz vonzani; vagy ha ez lehetetlen volna, eszélylyel, erővel és ha kell, hatalommal féken tartani. E helyett az intéző körök a keleti kérdés előtérbe hozatalát, Oroszországnak secuodálva elősegítették és ezzel acíióba hajtották minálunk is a pánszlávizmust. A monarchiában levő délszláv elem területileg ethnografiailag gyengébb volt, mintsem hogy hegemóniára való törekvései jogosultakul tűnhettek volna fel : s mit tettek kormányaink? Meghódítottak két szláv tartományt, hogy azután Horvátország aspiratiói az ábrándok köréből kilépve, politikai missió tudatává emelkedjenek s a dualizmust s Magyarország, sőt az egész monarchia minden létező viszonyát veszélyeztessék. (Ügy van! a baloldalon,) E botor, szerencsétlen bosnyák politika az, a mely Horvátországot kizökentette természetes helyzetéből. (Helyeslés a bal és szélső baloldalon.) Nem a hat kis vármegye az többé, mely velünk ott ma szemben áll, hanem a szlavizmus, melyet Önök (a jobbldalra mutatva) megteremtettek s nem Starcsevics hóbortjai, hanem önök délszláv politikája az, a mely talán örökre lehetetlenné tette a magyar-horvát kibékülést és testvériséget, (Helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Midőn e félszeg, ez az öngyilkos politika megindult, a monarchia összes népeinek határozottan ellentmondó aggályaira az volt a válasz: „El kell oltanunk a szomszédban dühöngő égést, positiót kell foglalnunk épen a pánszlávizmus ellen, elkapván előle a biztos prédát." Hogy ez az irány és szándék Oroszország előtt nem lehetett igen kedves, azt elhiszem, de hogy azért máskülönben okos, üdvös politika lett volna, azt kereken tagadom. Az illető urak elfeledték, hogy a szláv tendentiáknak csak egy eszméje, egy czéljaés eszköze van : és ez a pánszlávizmus. A katholikus Szlávia, a fekete czár birodalma csak átmeneti stádium