Képviselőházi napló, 1881. V. kötet • 1882. márczius 29–május 22.

Ülésnapok - 1881-105

qjgg 105. országos ttlés májas 17. 18S2. az országgyűlések elé fognak lépni s törvényt kell arról alkotni, ha mondom, összevetjük az összes quotát, mit Magyarországnak az idén kell fizetnie, az többre megy, mint Magyarország összes földadójának fele s igy minden ember, a ki földadóba fizet, tudhatja, hogy minden második krajczárt, minden második forintot Boszniára fizeti. (Igaz! Ugy van! a hal- és szélső baloldalon. Nyugtalanság jobbfelöl.) De hát mi kilátás van jövőre? Hiszen évről évre jelentkezik új adók alakjában e nemzetnek erőtlenedése, évről évre constatirozható ezen eredmény az államháztartás mérlegének stagnálásában. (Igaz! Ugy van! a bal- és szélső baloldalon.) A pénzügyminister nem csinálhat előirányzatot, az egyes ministerek nem folytathatnak politikát közigazgatásunk körében, mert ott van előttünk egy ismeretlen tényező és nem tudni, nem fog-e egyszer meginogni a föld Boszniában és nem fogja-e halomra dönteni az összes előirányzatot. (Igaz! Ugy van! a hal- és szélső haloldalon.) Hiszen az idén, mielőtt a költségvetés tárgyalását befejeztük volna, már az események kérlelhetlen kritikát gyakoroltak fölötte. És van-e valaki, a ki megmondhatná, hogy mennyire fog menni a folyó évben Magyarország deficitje? De hát mit ígér a közös hadügyi kormányzat a legkedvezőbb esetben? Önök olvashatták a delegátió jelentésében, hogy 76,000 ember által ellenőrizteti az ottani administrátiót. Ha minden jól megy, azt mondja a közös hadügyminister, akkor le fogja szállíthatni a létszámot 55,000, vagy 45 ezerre, tehát körülbelől kétszer annyira, mint a mennyire a lázadás előtt az ottani csapatok száma ment. Dehogy áll a dolog? Ha önök hozzá veszik azt, hogy a mi építményekre kéretik, az csak erre az évre van kérve, hogy a hadügyminister világos nyilatkozata szerint, ugy az osztrák, mint a magyar delegátióban — nem mondta, hogy jövőre is ezt kérni fogja, ennyi óvatosságot tanúsított — azt mondta, hogy a mit az idén építeni akar, azt most mind kéri. De én mondhatom, hogy a mivel a quota, a melyet jövőre Boszniára elköltünk, emelkedni fog, az lesz annyi, ha nem nagyobb, mint a Magyarországra eső része az új vámtariífa többjövedelmének, a pénzügyi szükségünk okából felhozott összes pénzügyi vámoknak. Egyenként elfogyasztjuk eszközeinket, melyekkel állam-háztartásunkat rendezni kellene. Kiadjuk az utolsót, a mivel rendelkeztünk és van-e valaki ebben az országban, a kit tompa aggódás érzete nem száll meg, az elvesztegetett áldozatok, a füstbe ment erőlködések láttára?! Szemben ezzel a helyzettel, melyet valóban túlozni nem akarok, egy komoly kötelesség áll elő mindnyájunkra nézve. Mondjuk meg, mind mondják meg azok, a kik pártolták az occupátiót és mondjuk meg mi, kik abban végzetes politikai ballépést láttunk, hogy ez a politika összeegyeztethetlen Magyarország létérdekeivel. (Élénk helyeslés balfelöl.) Mi nem szánhatjuk magunkat arra, hogy évről-évre vakon, bekötött szemmel szavazgassunk fedezetet ily költekezésekre, melyeket oly politika tesz szükségessé, melynek bár be nem vallott czélját egyenesen vissza utasítjuk; midőn a legkínosabb zavarban és töprengésben vagyunk akkor, midőn saját benső megélésünkre szükséges összegeket le kell szállítanunk, fejlődésünk feltételeit meg kell vonnunk magunktól; akkor nem határozhatjuk el magunkat, hogy azon sivár sziklákba milliókat akarjunk eltemetni, hiszen temettünk el Magyarország jólétéből ezen tartományokba eleget ! Ezen az úton meg kell államink; és meg kell állanunk főleg azért, mert a politika, a mit a megszállott tartományokra nézve követnek és a mi nem tetszik Dárday képviselő urnak, az a politika, tulajdonképen anncxionalis politika, annak a politikának nincs semmi más magyarázatja, mint az, hogy a monarchia területét gyarapítani akarják, hogy a tartományokat annektálni akarják. (Felkiáltás a szélső baloldalon: Ezt már régen tudjuk!) Mert ugyan mi képzelhető oka van annak, hogy a t. kormány az ujonczozási rendeletet kiadta, hanem a mohó vágy, az annexiót létesíteni?! Akkor, mikor az ajonczozási rendelet megjelent, mikor még azt hitték a iózsás jelentések szerint, hogy csak egy kis nyugtalanság lesz ebből, akkor azt mondták: az általános véderő szervezése szükséges azért, mert azon kapcsot, a mely a monarchiához köti ezen tartományokat, szorosabbá kell tenni és meg kell sokszorosítani, mert ez a mód arra, hogy évről-évre a népesség egy tetemes részében a hozzátartozás érzete katonai fegyelem utján illő módon megteremtessék ; mert ez egyik mód, hogy pótoljuk azon lekötött katomaság számát, a kikkel őrizzük ott a rendet s hogy a monarchia rendelkezhető hadereje csorbát ne szenvedjen. Ha ez nem annexionális politika, akkor nem tudom, mi az. Egy ily politikába, mely nem nyilt szavakkal, hanem fokonként létesített tényekkel, valóságos annexiót akar, egy ily politikába csak azok nyugodhatnak bele, a kik a bekebiezését ama tartományoknak minden más állami érdeket fed ül múló érdeknek, mindennél fontosabb szükségnek tartják. Azok, a kik azt hiszik, hogy ez a legfőbb érdek: azok vélekedhetnek ugy, hogy nincs áldozat, a melyet meg ne kelljen hozni. Akkor igen természetes, hogy nem az a kérdés: mibe kerül; hanem az a kérdés: minő sikereket tudott felmutatni, mennyiben tudják megérlelni az ügyet, minő előhaladást tesz annak létesítése. Es tudják-e, mit jelent ez az eltakart annexionális politika? Azt jelenti: hogy míg az