Képviselőházi napló, 1881. V. kötet • 1882. márczius 29–május 22.

Ülésnapok - 1881-105

278 105. országos ülés május 17. 1882. költségesebb beruházás eszközöltessék, valamint ellene kell mondania annak, hogy az elfoglalt terület közlekedési eszközei ezentúl is a hadi költségvetés terhére legyenek javíthatók, sőt szaporíthatok." Aztán folytatja: „A hadügyi albizottság mindkét irányban való követeléseinek már az 1878-iki előterjesztést kisérő határozati javaslataiban kifejezést adván: e követeléseit a jelen előirányzattal szemben ugy érvényesítette, hogy az általa javaslandó átlagos levonásnak jelentékeny részét, ezen 3 millió forintnyi tétel nagymérvű leszállítására alapította." Ezt aláirta t. ház, Szögyényi László elnök és Márkus István, a hadügyi albizottságnak akkori előadója. Az albizottságnak ezen jelentései, melyek kimondják azt, hogy utak létesítésére, hogy a katonaság elhelyezésére szükséges kaszárnyák és erődök építésére a delegátiótól az 1867. törvény értelmében nem lehet hitelt kérni, hogy ezt nem szabad hadügyi költségnek tekinteni, hogy nem illetékes reá a delegátió, ezen jelentés be lett mutatva a négyes albizottságnak, mint az akkori delegátió tagjai igen jól emlékeznek. A négyes albizottság, a mint az megolvasható a delegationális iratok közt a 36. sz. a. jelentésében, a hadügyi albizottságnak mindkét jelentését egész terjedelmében elfogadta, valamint az általa javaslóit határozatokat is és azokat id. Szögyényi László elnök és Hegedüs Sándor előadó aláírásával, az országos bizottság teljes ülésének mint önön megállapodásait bemutatta. (Élénk tetszésnyilatkozatok a bal- és szélső baloldalon.) Mindezen jelentéseket s mindezen határozati javaslatokat az országos bizottság 1878. évi deczember 12. és következő üléseiben Szlávy József elnöklete alatt határozattá emelte és az országos bizottság határozatai közt, még pedig az 1878. évi november 7-ére összehívóit országos bizottság határozatai közt ugy, a mint felolvastam, szóról szóra olvasható és abban a hadügyi albizottsági ülésben, abban a négyes albizottsági ülésben, mint a hírlapok tudósításai mutatják, valamint az országos bizottság ülésében, a hol a határozatok elfogadtattak, a mint a napló bizonyítja, jelen volt a ministereinökur is, nem szólalt fel ő sem, észrevétel nélkül hagyta a határozatot meghozni. {Mozgás balfelül.) Már most t. ház, állapodjunk meg itt egy perezre. (Halljuk! Halljuk! a baloldalon.) Ha még ezek után ma feláll a niinisterelnűk ur és azt mondja, hogy nem az 1880. évi VI. törvényczikk szerint, mert beismeri, hogy a szerint nem illetékes a delegátió, hanem az 1867: XII. törvényezikk szerint mindig ugy tekintetett a delegátió, mint illetékes ilynemű befektetések megszavazására, ha ezek után mégis azt mondja: akkor az ő számára, akkor azok számára, a kik t pártolják e véleményében, nem lehet eléggé I világos törvényt alkotni. (Zajos helyeslés a balés szélső baloldalon.) Akkor megszűnt minden biztosíték arra nézve, hogy az országos bizottságok oly hatáskörben maradjanak, a mit a törvények megszabnak, a mit a tudományos magyarázat helyesel, a mit közjogunk összes műnyelve igazol, a mit maga a ministerelnök ur helyesnek ismert el: akkor vége minden megnyugvásnak, hogy a törvény és annak elismert, ünnepélyesen bevallott értelme korlátokat képezzen a törvényes hatáskör felbontása ellenében, ha egyszer a kormánynak a törvényes út kényelmetlen. (Zajos helyeslés balfelöl.) Semmit sem tartok oly szomorúnak és semmiben sem látom a politikai erény oly hanyatlását Magyarországon, mint a közönyösségben az iránt, hogy a nemzeti akarat kifejezésére hivatott orgánumok hatáskörének feotartása vagy fenn nem tartása, nem képes a többségben előidézni azt a komoly akaratot: az orszég alkotmányának lényeges tételeit minden támadás ellen fentartaui. (Elénk helyeslés balfelöl.) Politikailag érett népek, minél érettebbek, annál nagyobb súlyt helyeznek alkotmányukra s annál kérlelhetetlenebbek ily kérdésekben s ha a magyar alkotmányosságnak arany korszakát s azon embereket nézzük, kiknek dicső neve a törvényességgel, nem a szőrszálhasogató, hanem a nemzet lelkében élő, ä nemzet biztosítékát képző törvényességgel oly fényesen össze vau csatolva; ha azon időszakot és azon emberek magatartását nézi: akkor lehetetlennek képzelték volna, hogy eljöjjön a magyar parlamentárismusnak egy oly időszaka, midőn ily nyilvános törvénysértés szentesittessék. (Hoszszantartó zajos éljenzés balfelöl. Felkiáltások a szélső baloldalon: Gyalázat! Mozgás jobbfelöl.) És nagy ok van ezen általános okon kivül, ha ugyan még több kellene, különösen most és különösen ennek a törekvésnek ellenében elleneszegülni. Mert a mi azt oly kárhozatossá, oly menthetetlenné teszi, az, hogy szükség nélkül történik. Hiszen ha a ministerelnök ur szükségesnek Ítélte e kiadásokat, minthogy ilyeneknek ítélte, hát mi szükség volt azt a delegátióktól kierőszakolni? mi szükség volt híveinek többé nem igazolható ragaszkodására hivatkozni? (Mozgás jobbfelöl.) Igenis! mert törvénysértés sohasem igazolható — mikor ugyanazon többséggel a hivatott testületben is rendelkezhetett volna, a képviselőházban? A veszedelem abban rejlik, hogy a kormány a delegatic.t oda viszi, hogy ne törvényes hatásköréhez, hanem a hatalomnak kényelmesnek látszó opportunitáshoz alkalmazkodjék. (Tetszés balfelöl. Mozgás jobbfelöl.) A mitől egy testületnek óvakodni kell, ez az, hogy hatáskörében a szigorú szabálytól el ne térjen. Ott nincs oppurtunitás, ott csak tör-