Képviselőházi napló, 1881. V. kötet • 1882. márczius 29–május 22.
Ülésnapok - 1881-105
270 ^' orszá go s ülé május 17. 1882. sikerült az occupátió czélját teljesen érthetővé tenni. T. ház! Én az oecupátiót most is ép oly szükségesnek tartom, mint 3—4 évvel ezelőtt; mert hiszen mi sem igazolja jobban azt, hogy ezen tartományok Törökország részére megtarthatók nem voltak, mint azon nehéz küzdelmek, melyekbe azoknak fékentartása kerül. Miként tehetné ezt Törökország, mely ezen tartományokkal csak a Szerbia és Montenegró közti keskeny földszoros által lenne összekötve. A Bulgáriában és Kelet-Ruméliában ép ugy dúló pansláv [agitátiók igazolják, hogy határszélünk biztosítására le kellett foglalni e tartományokat és ha ezt Polit Mihály t. képviselő ur furcsának találja s azt moüdja, hogy akkor folyton kellene a szomszéd tartományokat lefoglalni, ugy megjegyzem azt, hogy Bosznia és Herczegovina lefoglalásával határszélünk nem lett kiterjesztve, hanem sokkal rövidebb. De a czél nem lehetett az, hogy Törökországnak helyőrségi szolgálatot tegyünk. A czél csak ugyanaz lehetett Bosznia és Herczegovina oeeupátiójával, a mely Bulgáriában és Kelet-Rumeliában kitűzetett, t. i. az; ottani keresztény lakosságnak kibontakozása a török uralom theokratikus kormányzatából kifolyó nyomorult helyzetből. Ezért lett Bulgária önálló keresztény fejedelemség és a berlini szerződés XII. czikke ezért mondja ki az ottani török birtokviszonyoknak 2 év alatt való rendezését; ezért lett Kelet-Rumelia autonómiával biró és keresztény főkormányzó alatt álló tartománynyá; ezért bízatott Bosznia és Herezegovinának nemcsak megszállása, hanem kormányzata is AusztriaMagyarországra. Utasítás ugyan nem adatott, sőt azt hiszem, nem is fogadhatott volna el Ausztria-Magyarország, a miként Bulgária, Szerbia és Montenegró köteleztettek a birtokviszonyok rendezésére. Ausztria és Magyarországnak teljesen szabad kéz hagyatott; s bizonyára senki sem kételkedett abban, hogy Ausztria és Magyarország tudja azt, hogy mit akar s hogy biztos azon czéljának elérésében, hogy a keresztény lakosság teljes megnyugvására rendezendi az ottani viszonyokat s igy legalább Oroszország közvetlen befolyásának kizárásával tűrhető állapot fog létrejönni a Balkán félszigeten. Ezen terv volt a berlini szerződés alapeszméje; de vájjon annak kivitelére mi történt Ausztria és Magyarország részéről? A rideg katonai kormányzattól eltekintve, minden politikai conceptiót nélkülöző bureaukratiával hajtatott végre bizonyos nemű incorporatió, az ottani birtokviszonyokból kifolyó nyomasztó viszonyoknak fentartásával. A rendezés czímén vállaltuk el a mandátumot és a statusquo fenNáray Imre: Végre, hogy a szegény adózó nép a katona elszállásolás terheitől megszabaduljon, kölönösen a lovasság számára országos laktanyákat kellene építeni stb. Még számos ilyen igazság és számos ily indokok vannak, melyeknél fogva igen-igen sok teendő volna az országban. Mindezen, általam felsorolt teendők oly fontosak, hogy azok tekintetében a legsürgősebben kellene intézkednünk, de nem intézkedhetünk, mert ezen bosnyák állapot tőlünk mindazon költséget és pénzt, melyet ezen teendőkre akarnánk áldozni, rendesen elvonja. (Igaz! Ugy van! a szélső baloldalon.) Ismételve kijelentem tehát, hogy én, mert a közösügyekbő] származott ezen bosnyák ügyei károsnak és veszélyesnek tartom Magyarországra nézve, de különösen pénzügyi zilált helyzetünkre való tekintettel, el nem fogadom a törvényjavaslatot, hanem pártolom a különvéleményt. {Élénk helyeslés, a szélső baloldalon.) Dárday Sándor: T. ház! (Zaj a szélső baloldalon. Halljuk! Halljuk! jobbfelöl.) T. ház! Ismételten méltóztattak ezen parlamenti többséget azzal vádolni, hogy mi, kik annak idején az occupationáíis politikát védelmeztük, mely következményeiben a nemzetnek, az országnak oly tetemes pénzbeli áldozatokat okozott, most kénytelenek vagyunk azon politika eredményével szemben az önök szemrehányását néma resignatióval tűrni. Kötelességemnek tartom azért, mint egyike azoknak, ki annak idején az occupationáíis politikának szintén védelmére keltem, felszólalni s bátorkodom önöket felkérni, hogy legyenek türelemmel az ellenvélemény iránt is. (Halljuk! Halljuk!) Noha ismételten lett volna alkalmam e kérdéshez szólani, mert hiszen az utóbbi 3 évben kifogyhatatlan volt e thema, nem szóltam többé e kérdéshez, mert az 1880 : VI. t.-cz. alkotásával a politikai intézés hatásköre e részben a delegátiókra ruháztatott. Nem fogom most vitatni, hogy ez helyesen történt-e vagy sem; de tényleg és törvényszerűen igy van. Ugy szintén kétségtelen, hogy közjogi törvényeik szerint, nevezetesen az 1867: XII. t.-cz. 41. §-a szerint a delegátiók által hadviselésre megszavazott összeg fedezetéről gondoskodnunk kell. Meddőnek tartom ezért a felvetett competentionális kérdést is, melyet a közjogi alapon álló ellenzék csak azért karolt fel, hogy a fedezet megszavazásának ódiumát magáról elhárítsa; mert hiszen nincs mit tagadni abban, hogy ezen millióknak megszavazása nem kellemes dolog. A kérdés lényege szerintem csak az, hogy szükséges-e — s abban igaza van t. Eötvös Károly képviselő barátomnak — hogy hazánk érdekében szükséges-e e kiadás? No, hát azt hiszem, hogy ennek szükségét a legfényesebben bebizonyította Polit Mihály képviselő ur, a kinek
