Képviselőházi napló, 1881. V. kötet • 1882. márczius 29–május 22.
Ülésnapok - 1881-104
104. országos ülés május 16. 1882. 259 Midőn tisztelettel felemlíteném, hogy sátorok czímén fél évi időtartamra 80,000 forint van praeliminálva, szükségesnek találom előadni, hogy Magyarországban iparos czélokra 63,174 forintot költenek el egy évben. Legérdekesebb a közösügyes kormány előterjesztésének 7-ik czíme, melynek f) betűje alatt félévi ágynemű-koptatás fejében 90,000 frt követeltetett. Egészségügyi kiadásokra, megjegyzendő, félévre 945,147 frt fordittatik; ezzel szemben a széles magyar hazában betegápolás czímén 514,021 frtot tüntet fel a t. belügyminister ur költségvetésének illető rovata. Végül 6 havi előre nem látható kiadások fejében 128,981 frt számíttatott fel. El voltunk készülve t, ház, arra, hogy az a delegatió, a mely a közelmúltban a kassai katonai uszoda renoválására 6000 frtot és a Tegethof hajó felszerelésére 63,000 frtot megszavazott, a jelen esetben is könnyelmű kézzel fog bánni a nemzetmillióival, de arról sejtelmünk sem lehetett, hogy, mint a négyes albizottság jelentésében világosan olvashatjuk, a közös hadügyministernek puszta feltevéseken alapuló tételeire 21.700,000 frtot fog megszavazni. így tudjuk csak megérteni, honnét vau az a jelenség, hogy Magyarország egy évben a népnevelési szükségletekre csak 519,000 frtot fordíthat, igy látjuk, igaz, a forrását azon szomorú társadalmi jelenségnek, hogy Magyarország bírói kara, de az egész tisztviselői és hivatalnoki apparátus — a megélhetés nehézségeivel küzdve, fizetése javításáért hasztalan fordul a parliamenthez, melynek többsége — ezen évben csakis az ő Felsége személye körüli minisíeriüm hivatalnokainak fizetését emelte fel. T. ház! Nagyon kevés mondani valóm van még és ez röviden abból áll, hogy pótoljam gr. Appouyi t. képviselőtársam egyik mulasztását, melyet az igen t. ministerelnök ur az országos bizottság legutóbbi ülésszaka alkalmából szemére lobbantott, azt mondta ugyanis a ministerelnök ur, hogy gr. Apponyi megnevezte azokat, a kikben nem bizhatik a magyar nemzet, de nem nevezte meg azokat, kikben bizzék. Szabadjon a t. képviselő ur ezen mulasztását pótolnom. Hazafias hitem és meggyőződésem szerint a magyar nemzet sorsa intézését csak oly államférfiakra bizhatja, kikben lesz erő és erkölcsi bátorság megmondani magának az uralkodónak, hogy a loyalitás mértéke kimerült, (Elénk helyeslés a szélső baloldalon) kikben lesz erkölcsi erő ott a legmagasabb fórum előtt kijelenteni, hogy Magyarország nincs azon helyzetben, hogy kalandokra milliókat költsön, mikor maholnap állami léte, existentiája forog kétségben, (Ugy van! a szélső baloldalon.) Hiszen ilynemű kijelentés nem is lenne példátlan a magyar nemzet történetében. Midőn 1811-ben az uralkodó arra kérte a magyar nemzetet, hogy a 211 millió államadósságból 100 milliót elvállaljon, az ország rendjei e fejedelmi előterjesztésre tagadólag válaszoltak. Az ország rendjeinek nagy része ma is az 1811-iki álláspontot foglalná el a boszniai occupátióval szemben, de nem a t. túloldal és nem a korona tanácsosai. Ily kijelentésre csak oly kormány és annak oly tagjai lehetnek képesek, kik akkor, midőn a haza közjava forog kérdésben, a ministeri biborosszék párnáitól el tudnak tekinteni. Pedig hát különben meggondolhatnák, hogy az a ministeri szék nincsen reá táblázva becses személyiségükre, (Derültség és tetszés a szélső baloldalo?i) mert még ä delegátióban is megmondatott, hogy uralkodók és kormányok jönnek és mennek, de a nép marad és az aspirátióit, ha azok az emberiség fejlődése szempontjából jogosultak, előbb-utóbb valósítani fogja. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Midőn ezen jóslatot a t. kormány figyelmébe ajánlanám, kijelentem, hogy a szőnyegen forgó törvényjavaslatot sem az általános, sem a részletes tárgyalás alapjául el nem fogadom és szavazatommal Eötvös Károly és Helfy Ignácz t. képviselőtársam különvéleményéhez csatlakozom. (Elénk helyeslés és éljenzés a szélső baloldalon.) Ugron Gábor: T. ház! Engedje meg a t. ház, hogy szavazatomat röviden indokoljam. (Halljuk!) Midőn ezt teszem, teszem azért, mert Bosznia és Herczegovina occupálása óta politikai állásom teljesen megváltozott, mert nézetem szerint 1867. óta Magyarországot nagyobb veszély alkotmányos és existentiális szempontból nem fenyegette, mint a boszniai occupatió. (Igaz! ugy van ! a szélső balon.) És nagy csodálkozásomat kell kifejeznem a feleit, hogy azok, kik 1878-ban épen Bosznia és Herczegovina occupatiója miatt az akkori szabadelvű pártból kiléptek s a nélkül, hogy bármi indok lett volna — mert a helyzet azóta még rosszabb — a szabadelvű pártba visszaléptek vagy visszalépni készülnek, lehetetlen azon nézet jogosultságát tagadni, hogy itt nem politikai indok, hanem bizonyos személyi indokok játszottak közre. (Igaz! Ugy van! a szélső halon) Nagy veszély fenyegeti — mint mondám — Magyarországot Bosznia occupatiója folytán, (Igaz! Ugy van!) mert ime, mihelyt Bosznia occupatiója megtörtént, Ausztriában azonnal a szláv elem túlsúlyra emelkedett, a régi alkotmányos párt, mely a német elemet képviselte, már kisebbségben és feloszlóban van. Igaz, ezen pártnak sem sokat köszönhetünk. Ámde a Lajtán túli németségnek van hová meneküljön és hová csatlakozzék: ott van a nagy Németország és erős meggyőződésem, hogy mióta a monarchia ezen politikát elfogadta, a németség határozottan kifelé gravitál a monarchiából. De ha a németség kívánsága teljesül is, mi itt maradunk ez ország33*
