Képviselőházi napló, 1881. V. kötet • 1882. márczius 29–május 22.

Ülésnapok - 1881-104

256 104. országos ülés májas 16. 1882. tett. A nemzet nagy többsége hagyományos loyalitásával, sőt mondhatni, némi megnyugvással fogadta azt a sorsot, melyet hite szerint elkerülhetlennek tartott, azt a sorsot, mely az örökös tartományokkal való terhes együvétartozásért cserébe a közös védelmet ígérte. A nemzet nagy többsége, mondom, megnyugodott, megnyugodott legfőkepen azért, mert hiszen maga az 1867: XII. t.-ez. bevezetésében kimondja, hogy Magyarország valamint kész volt a múltban, ugy kész lesz a jövőben mindazt megtenni, a mit a közös biztosság védelme megkíván, de oly terheket, melyek ezen közös biztonság védelmének fentartására elkerülhetetlenül nem szükségesek, magára nem vállal. (Igaz! a szélső balon.) Lássuk tehát t. ház, hogy ezen hangzatos Ígéretek mikép váltattak be? A tények, az események, az állapotok, melyek a közösügyes törvény kapcsán Magyarországban létrejöttek, Magyarország önállóságát és függetlenségét miként biztosították ? De figyeljük meg különösen, menynyiben tartatott meg ama kötelező ígéret, hogy Magyarország oly terheket, oly kötelezettségeket, melyek a közös biztonság czélján túlmenuek, magára nem vállal? (Halljuk!) És nevezetesen mi lett a nemzetek történetében, mondhatni csaknem példátlan áldozatkészség jutalma, melylyel a magyar nemzet 1867-ben a kiegyezés politikájának áldozott? Hiszen t. ház, midőn a közös biztonság védelmét szavakban, ismétlem, szavakban a XII. t.-cz. 23. §-a sem fejezi ki, akkor ezen törvényczikkből miként lehet a közös hódítás kötelezettségét kihozni? ezen kérdésre csakis azon államférfiak nsaneuvrirozása adja meg a feleletet, kiknek látszatos fegyvere nem egyéb, mint azon mandátum, melyet Európa dipiomatiája a berlini szerződésben Ausztria - Magyarországnak előirt, (Ugy van! a, szélső balon.) De kérdem t. ház, vajjonha Ausztria-Magyarország a berlini congressust megelőző világeseményekkel szemben nem követte volna azon politikát, mely az occupátióban találta realizálását, vájjon a külpolitikai események odaérlelődtek volna-e, hogy a monarchia az európai diplomatiától ezen szerepet átvenni kényszerüljön; vájjon előállott volna-e szüksége annak, hogy az európai zsandár hálátlan és lealázó szerepe jusson az összbirodalomnak? {Ugy van! a szélső balon.) Én azt hiszem t. ház, hogy ha akkor, mikor annak ideje volt, annak az európai beteg embernek gyógyszer helyett nem mérget adtunk volna be, nem állott volna elő szüksége annak, hogy mi jobb sorsra érdemes vitézséggel, óriási pénz- és véráldozattal magunkra vegyük azon feladatot, melynek megoldása magának az említett birodalom pénz- és haderejének állandó szipolója volt. Mi szükségünk volt nekünk arra, hogy bemenjünk az örökösen háborgó délszláv elemek közé, rendet csináljunk, kik magunk is csak oly politikát követhetünk, hogy valahogy saját bőrünket megoltalmazzuk, nem pedig oly politikát, mely szerint kétes értékű expeditiókra milliókat fecsérlünk akkor, mikor ezen occupatió jövő sorsát, az európai mandátummal ránk rovott feladat megoldását és ezen megoldás legfőbb eszköze, t. i. a szomszéd államok magatartását illetőleg a közös kormány csupa reménységből áll ki. Vájjon annyi felesleges kincs fölött rendelkezünk, hogy ilyen hypothesisekre számos milliókat kidobhatunk? (Tetszés a szélső baloldalon.) Divatba jött t. ház, ezen kérdésnél Anglia és Francziaországra hivatkozni. Azt mondják államférfiaink : nézzétek, az occupatíouális politika mennyi millióba kerül azon két államnak és mennyit áldoznak az elfoglalt gyarmattartományok megtartása indokából. Ez összehasonlítás egész alapjában téves akkor, midőn az egységes Francziaország és a hatalmas Anglia mellé a — polyglott és pénzügyileg zilált AusztriaMagyarország állíttatik. (Helyeslés a szélső balon.) És ha Anglia és Francziaország milliókat ad ki oecupatióra, ez nem kidobott pénz, mert az áldozatok visszatérőinek a coloniális tartományokból, holott a mi elfecsérelt millióink aligha fognak megtérülni Bosznia évi szilvaterméséből, vagy a kopár szikláknak magyar vérrel öntözött vadrózsáiból. (Ugy van! a szélső baloldalon.) Madarász József (közbeszól): A kecskebőrökből. (Nagy derültség.) Gruber János: Azt is mondják, t. ház, hogy Ausztria tekintélyét meg kellett óvni és szükséges volt a 8 millió póthitel megajánlása, mert meg kellett alázni ama rablóbandákat, a melyek Ausztria nagyhatalmi tekintélye ellen vakmerő kezüket felemelni merészkedtek. Nagyon szép és kívánatos dolog, t. ház, a nagyhatalmi uralom és tekintély megvédése, de ez nem lehet oly államok feladata, a melyeknek pénzügyi ziláltságukból folyóiag be kell érniok azon politikával, hogy megtartsák a meglevőt, nem hogy holmi túlterjeszkedő politikáról ábrándozzanak. (Ugy van! a baloldalon.) Különben azt hiszem, t. ház, hogy a 8 millió póthitel megajánlásával a nagyhatalmi kívánalomnak is elég tétetett és a mi ezentúl következik t. ház, az már nem a nagyhatalmi állás követelménye, hanem a monarchia népeinek érdekeit veszélyeztető oly áldozatok kierőszakolása, a melyeknek czélja más nem lehet, mint ezen tartományoknak végleges annexioja azon leplezett szándékkal, hogy ezen megszállott tartományokban egy második katonai határőrvidék szerveztessék a katonai dictatura inaugurálása mellett. (Zajos helyeslés a szélső baloldalon.) Helyén látom itt t. ház, azon kérdés felvetését, vájjon mi czélja van tulajdonkép a közös