Képviselőházi napló, 1881. V. kötet • 1882. márczius 29–május 22.

Ülésnapok - 1881-104

104 országos ülés április 16. 1882. 247 mondhatja az előadó ur, hogy az ország több- I sége helyeselte azon politikát, akkor megvallom, irigylem phantasiáját, ifjú hevét, élénk képzelődő tehetségét, de nem követem. (Derültség és helyeslés a szélső balfelöl.) Azt mondja továbbá a t. előadó ur, hogy e czélok elérhetők legyenek, óhajtja, hogy minél nagyobb súlylyal fejezze ki a párt bizalmát azon kormány iránt, a mely hét év óta vezeti az ország ügyeit, mert t. ház, csakugyan lesznek, a kik hívek azon traditióhoz, a melyre azt hiszem, önök is büszkék. Nem volt szüksége, t, ház, a képviselő urnak ezen oldalhoz ezt a provocatiót intézni, mert tudja, hogy mi a ministerelnök ur és politikájának határozottan ellenfelei vagyunk. Bennünket ilyen kifejezésekkel gúnyolni: ezt teheti Láng Lajos képviselő ur, ha ott ül a helyén, (Élénk helyeslés a szélső b alfél fii) ele nem teheti akkor, midőn mint a bizottságnak előadója hivatalosan beszél, (Ugy van! a. szélső balfelöl.) Elmondottam észrevételeimet s igy nem marad egyéb hátra, mint hogy minden bosszú és indulat nélkül kifejezzem, hogy a mit keresett, azt meg is talált;!, (Helyeslés szélső baljelöl) nem marad egyéb hátra, mint a kedélyes nagy német költőnek, Wielandnak Daphnis és Myrthíll szerencsétlen szerelmi ömledezésére vonatkozó azon szavait idéznem, midőn Caríhalis forrásnál az értékes nagy kőkorsót összetörte: „Er ist zerbrochen, ach er ist zerbrochen, der schönste Krug, da liegen die Scherben umher." (Derültség szélső balfelöl.) A mi, t. ház, a traditionális hűséget illeti, a melyre önöknek büszkéknek lenni oly nagy okuk var, méltóztassanak megengedni, hogy én annak ellenkezőjéül a tisztelet és ä parlamentaris illem szigorú korlátai közt felhozzam a ministerelnök úrral szemben azokat a hivatalos mulasztásokat és visszaéléseket, a melyeknek felsorolására magamat már hosszasabb idő óta elhatároztam s a melyeket e pillanatban azért kívánok szokásom ellenére előadni, mert megnyugtat azon hit, miszerint egyfelől a túloldalon levő képviselő urak közül sokan meg fognak döbbenni szavaim valósága, indokaim hatalma és a tények hűsége következtében és a ministerelnök urat e kérdésben nem fogják oly odaadásBal kényszerűségből pártolni, mint eddig; másfelől pedig itt a szomszédban számolhatni reménylek barátaim támogatására. (Halljuk ! Halljuk!) A mi magát a kérdést illeti, e pártnak történelmi múltja van e kérdésben. (Halljuk! Halljuk!) Tehát mit akarnak önök tulajdonképen Boszniával és mit várnak Boszniától? Vagy paeificáltatik az a boszniai lázadás vagy nem. Ha a jelen status quoban marad és tovább forrong, az kimeríthetlen kútforrása lesz újabb pénz- ós véráldozatoknak, melyek czélra nem vezetnek; ha pedig e tartományok pacificáltatnak, akkor azok pacificálsndók lesznek nem a mi javunkra, hanem ellenünk, mert azok ott folyvást gyúpontját fogják képezni annak az anyagnak, a melylyel a bécsi camarilla, a mely nem az uralkodó ház iránti hűség érzetétől, hanem saját megcsökönösödött vakságától vezettetik, minden alkalommal előidézheti a 30 éves elmúlt időnek szomorú jelen ségeit. (Ügy van! a szélső baloldalon.) De t. ház, a pacificatió ösvényein járnak-e el azok az irányadó körök, melyek az aldunai tartományok sorsa eldöntésére nem vállalkoztak, hanem magukat felvetették ? Kiosztatták Ausztriának oly áldásait, a minők behozattak Magyarországba 1848 után: 17 nemét a különféle adóknak, zsandárokat, finanezokat, a hazai hagyományoknak nem respectálását, a trafikát, mely megtámadja a vendégszeretet vallásos mythosát, a mely a lakosságot megfosztja saját termelt dohányától 5 és a mely — mint mondanám — uálok nem csupán élvezeti czikk, hanem valóban egy vallásos accessoriuma a keleti vendégszeretetnek; behozza a fogyasztási adót és azt a szabadsághoz szokott népet kényszeríti, hogy kitétesse magát az osztrák finanez-rendszer zaklatásainak, ép ugy mint mi. De t. ház, hát micsoda pacificatió lesz az a hol egyszersmind 40,000 ujoncz kiemelését deeretálják, a mely 40,000 ujoncz nem azé a hatalomé, a mely azt kiemeli, hanem annak a hatalomnak ellenére és ellenséges támpontjára szolgál, mindaddig, mig azokat fellázítani lesznek elemek, a mely elemek kifogyni, meggyőződésem szerint, nem készülnek soha. És valóban ki biztosítja önöket arról, hogy nem fog minden évben akadni egy ellenséges áramlat, a mely egy ezer embert felfegyverez és fellázít? És megmutatta a következés, hogy ott egy ezer embernek guerillaszerü harczolása elegendő arra, hogy az osztrák monarchia 30-—40,000-nyi hadsereget mozgósítson. Hát t. ház, most ezen 23 millióval fedezve vannak-e minden szükségletek? Távolról sem. Hát mi történik azokkal az amnestiáltakkal, a kiknek, hogy pacificálva legyen az ország, az Isten szerelméért, csak vissza kell térniök. Miből fognak ezek élni ? A ki rebellál t. ház, az nem szántott és nem vetett, a ki rebellál, annak elhajtotta ökreit az osztrák hadsereg és a civilis hivatalnok, annak az ellenség feldúlta a házát, haza jön, földje vetetlen, háza feldúlva, marhája nincs; az földönfutó koldus és azt élelmezni kell, azt élelmezni fogják is és utoljára egy pár millió forinttal be fognak számolni a jövő delegationális őszi saison alkalmával, mely épen ugy