Képviselőházi napló, 1881. IV. kötet • 1882. márczius 3–márczius 28.

Ülésnapok - 1881-72

70 72. orsságos files márczins 6. 1882. többé-kevésbé határozottan kimondott óhaj az volt, hogy a magyaróvári gazdasági akadémia legyen tökéletesen magyar intézetté, avagy szűnjék meg a parallel német tanfolyam. Ezen kívánságnak kifejezést adott az imént Herman Ottó képviselőtársam, kinek szakszerű fejtegetéseivel én is egyetértek, bármily távol álljunk egymástól a politikai elvekre nézve; ezen óhajnak adott kifejezést tegnapelőtt Göndöcs Benedek képviselőtársam, kinek talpra esett és egészséges fejtegetéseit azt lehet mondani, egytől egyig örömmel hallgattam, nemcsak én, de hallgatta az egész ház. Egy kis váltóláz, mely engem kellemetlenül ineommodál, csaknem kényszerít rá, hogy rövid legyek, bocsánatot kérve ha még hiányosabban, mint különben, adom elő nézeteimet ezen kértlésre nézve, a mely évről évre megújul és mintegy cronicus gravamenét látszik képezni az országgyűlésnek, vagy legalább azoknak, a kik az indítványt teszik. A magyaróvári akadémiánál csakis három tanár nem bírja a magyar nyelvet. Ezek egyike Masch Antal, egy európai auetoritás és tudós, 70 éves ember, 42 év óta tanít, már régóta nyugdíjképes; tehát lehet mondani, hogy minden év, melyet a közügynek szentel, ajándék, melyet nekünk nyújt. A két másik Ulbrieht és Lehmann, mind a kettő 12 év óta tanít az intézetben, mellékesen legyen megjegyezve, Ulbrieht fia tősgyökeres magyar ember. Az 1869—1873-ig ezen akadémiát látogató tanulók közül 55% volt magyar, illetőleg magyarországi lakos fia, 45% pedig nem magyar, azaz Ausztriából való és külföldi. Bátor vagyok a t, ház figyelmét arra felhívni, hogy itt nincs szó egy általunk újonnan állítandó akadémiáról, hanem van szó oly intézetről, mely nem a mi költségünk, nem a mi áldozatunk árán, hanem tudvalevőleg Albrecht főherczeg áldozatai árán hozatott létre s a melyben traditió folytán a magyar nyelv mellett német nyelven is adatnak parallel előadások. Gyakran fordul elő praktikus politikában, hogy egy elvet átalában helyeslünk, hogy annak indokaival egyetértüuk, sőt rajongunk a végezel eléréseért és mégis ugyanazon elveket, melyeket átalában, sőt igen sokszor alkalmazunk, egy eoncret esetben nem helyeselhetjük. Ha megengedik, mondok egy közel fekvő hasonlatot. (Halljuk!) Lehet, hogy valaki imádja a nőnemet, nagy pártolója a házasságnak, épen ugy annak indokait, mint végczéljait tekintve. És mégis egy eoncret esetben egy kötendő házasság, talán i genis szerencsétlen frigygyé válhat. Alig szükséges előre bocsátanom, hogy én tisztelem az indítványozó és felszólalók indokait, magam is kívánom a végezel elérését, de mégis, ne vegye rósz néven a t. ház, ha talán kissé éles kifejezéssel élek — sőt meg vagyok győződve, talán az illetők maguk, ha ismernék as illető intézetnek viszonyait, ha tudnák mily kár származnék az ő indítványuk elfogadása folytán, azt mondanák, hogy ezen évről évre felmerülő kívánalmak egy osztályba sorozandók azokkal, melyeket „helytelen ehauvinismusnak" nem jogtalanul lehet nevezni. Engedjék meg, hogy ezen, talán igen nehéznek látszó állításomat röviden bebizonyítsam. {Halljuk!) Én nem vagyok egy nézeten pártunk egyik igen t. vezérével, ki a nemzetiségeknek, az idegen nyelviteknek a lehető függetlenséget, szabadságot és önállóságot akar biztosítani; ennem helyeslem Szt.-István királyunknak azon híres ismert elvét, melv szerint a soknyelvű nemzet erős. En e tekintetben reálpolitikát akarok gyakorolni, én elismerem az egy nyelvű nemzetek nagy előnyeit, én nem riadnék vissza a radikális eszközöktől, ha azok sikert ígérnek. Én nem botránkozom meg ama vén huszár-őrmester észjárásán, a ki a 60-as években adott közkedveltségíí operetteben igen jellemző módon adott kifejezést nemzeti önérzetének. A vén huszár megpillantott egy búsongó suhanezot, a kihez hozzá fordulva azt kérdé: Miért búsulsz? Mi a neved? A suhancz idegen kiejtéssel azt felelte : Hermann! Szavába vágott a huszár: „Tehát nem vagy magyar ember, elég öcsém, most már tudom, hogy miért búsulsz, de vigasztalódj hiszen nem minden ember születhetik magyarnak.

iE Én tisstelem a nemzeti önérzet ezen nyilvámilását és nem kérdem, hogy azon huszár derék ember-e, mert én a nemzetiségi érzelem nyilvánulását az ällamképző erő egyik faktorának tartom. Igaz nem tagadhatjuk, valamint mindenütt a világon, ugy nálunk is vannak becsületes, szorgalmas emberek, a kik ismeretkörüket szaporítani igyekeznek; viszont mindenütt a világon, ugy nálunk is vannak, a kik lusták dolgozni, nem szeretnek tanulni, a kik talán kabátjuk ujjával a fegyházajtajának porát törülik. En a rabló és gazembernél is rokonszenvvel nézem, ha nemzeti önérzettel bir. De talán a t. ház egyet fog velem érteni, hogy nagyon kívánatos, hogy a becsületes, szorgalmas hazafiakból legyenek minél többen és az utóbbi kategóriából minél kevesebben, hogy a versenyt ki tudjuk állani a többi nemzetiségekkel, ha fenn akarunk maradni. En — hogy rövid legyek — chauvinistának nevezném azt

? a ki megelégszik a látszattal, a ki nem törődik azzal, hogy pl. a földmíves nép pusztul, igen felületesen bánik azon eszközökkel, melyek egyedül képesek a földbirtokost megmenteni, a ki azt hiszi, hogy minden rendben van, hiszen veres, fehér, zöldre vannak befestve a postaszekrények és azért ilyen színekben látja Magyarországot is; chauvinistának tartom azt, a ki örül annak, hogy a megyeház kapuja alatt nem Bach-huszár áll