Képviselőházi napló, 1881. IV. kötet • 1882. márczius 3–márczius 28.

Ülésnapok - 1881-71

•12 71. orszás-os ülés niárczins 4. 1882. E két tényező képezi a fizetési mérleg lényeges részét s azért ezekről pár észrevételt is akarok tenni. Tekintetbe vételt érdemel még, de kevésbé fontos, hogy a külföldi tőkepénzeseknek az országban levő vállalatai után mekkora összegek vándorolnak a külföldre. De erre kiterjeszkedni nem fogok, csak azt jegyzem meg, hogy ez összegek igen tekintélyesek s legalább is ellensúlyozzák azon összegeket, a melyek a külföldről évenkint ide letelepülnek, hogy állandóan itt maradjanak. Magyarország fizetési mérlege a külfölddel szemben most óriási összegekkel passiv s őszintén megvallom, hogy ebben látom újabbkori alkotmányos életünknek legszomorúbb jelenségét. Mert itt látom kárba veszni azon erőt, a melylyel a nemzet anyagi és szellemi felvirágoztatását légii atalmasabban eszközölhetnők. Fizetési mérlegünk a külfölddel szemben évenkint több mint 100 millió frttal passiv. Mivé lehetne tenni a magyar nemzetet, ha ezen száz milliót minden évben közművelődésünkre s hasznos beruházásokra fordíthatnék! így azonban az elfizetett milliók visszahozbatlanul kivándorolnak a külföldre s annak jólétét és tekintélyét növelik. Hogy fizetési mérlegünk ily óriási összeggel passiv, annak, a múltból eredő és többé vita alá nem vonható osztrák-államadóssági járuléktól eltekintve, a közös államháztartás és a múltban követett helytelen államadóssági politika az oka. Tény az, hogy Magyarország évenkint fizetni tartozik: 1. az osztrák államadóssági járulék fejében 30.5 milliót, 2. a közösügyi kiadásokra 32—35 milliót, 3. a külföldi tőkepénzektől felvett adósságok évi kamata fejében, az összes adóssági kamatnak 30%-át tekintve belföldi kézbe menőnek, 70°/o-ot külföldinek: 60—70 milliót. Államháztartási bevételünkből tehát összesen 132—135 millió frt vándorol évenkint külföldre és ezen összegből csak azon közösügyi kiadásoknak egy része térül meg, a melyet a közös hadügyministerium Magyarországon költ el s mely a fentebb kimutatott 32—35 millió költségnek alig felét, vagyis mintegy 15 milliót tesz, miáltal a fizetési mérleg deficitje 117—120 millió frtra csökken. Ez összeget minden évben véres verejtékkel is elő kell teremteni és a nemzeti termeléstől elvonni. Szerencsénkre kereskedelmi mérlegünk újabb időben igen jelentékenyen megjavult. A 70-es évek elejéu még — az akkor közzé tett — bár hivatalos oldalról is hézagosnak elismert forgalmi statisztika szerint, a behozatal 110 millió frttal meghaladta a kivitelt, mert 324 millió frt bevétellel szemben 214 millió frt kivitel állott. Most a m. év május hava óta gyűjtött és f. év február 24-én megjelent áru forgalmi kimutatás szerint, melyre később tüzetesen ki fogok terjeszkedni, kereskedelmi mérlegünk 40—50 millió frttal pluszban van. Ha ezen többletet fizetési mérlegünkbe állítjuk, még mindig 60—70 millió frtnyi oly deficit marad fenn, melyet csak adósságcsinálással fedezhet az ország: részint egyesek, de főrészben az állam adóssága által. Fizetési mérlegünk óriási deficitjével függ össze az államháztartás krónikus deficitje is. S innen van, hogy mióta Magyarország állami Önállósságát visszanyerte, egyre-másra évenkint csakugyan annyi adósságot is csinált, a mennyi az ország évi fizetési mérlegének kiegyenlítésére szükséges volt. S igy ezen idő alatt, — 13 év alatt — államadósságaink több mint 600 millió frttal szaporodtak. Hogy az ország ezen közgazdasági helyzete nem lehet megnyugtató, azt minden józanon gondolkozó, minden józanon számító politikusnak be kell látnia. És éppen ezért oly pénzügyi és közgazdasági politikát kell követnünk, a mely szükségkép azt eredményezze, hogy fizetési mérlegünk megjavuljon, azaz, hogy lehetőleg kevés oly kiadásaink legyenek, a melyek visszahozhatlanul a külföldre mennek; ellenben a külföld által Magyarországnak teljesített fizetéseket, vagyis külföldről eredő bevételeinket, tetemesen gyarapítanuak kell. Ezen politikának megvannak a maga concrét követelményei, a melyektől nem szabad magunkat el tántoríttatni engedni. Ily követelmény például az, hogy ne adózzunk egy fillérrel sem oly dolgokért a külföldnek, a melyeket a belföld elegendő mennyiségben és jó minőségben előállítani képes. Specialiter államfizetési mérlegünk megjavítására két dolgot tartok szükségesnek különösen is kiemelni. Az egyik az, hogy a közös hadseregre Magyarország által megszavazott költségek ugy használtassanak fel, hogy azon egész összeg, a mit a közös hadügyminister évenkint elkölt —- értem a Magyarország által fizetett részt — a nemzeti termelés javára szolgáljon. A lőszerekre, fegyverekre, ruházatra kiadott költségek most nagy részben az osztrák ipar javára esnek s csak kis részben a magyar ipar javára. Ezen okvetlenül változtatni kell. S én szükségesnek tartanám, hogy Magyarországnak is legyen egy arsenálja s azonkívül, hogy ha szabad verseny után nem lehetne, állami támogatás mellett is létesíttessenek mindenféle ipartelepek, a melyek a hadi szükségletek fedezését lehetőleg könnyen és jutányosán eszközölhessék. Ekként el lehet érni azt, hogy a közösügyi kiadásokra megszavazott összeg az ország fizetési mérlegét semmivel nem fogja rontani.