Képviselőházi napló, 1881. IV. kötet • 1882. márczius 3–márczius 28.

Ülésnapok - 1881-71

38 71. országos ülés márezins 4 1882. jelentés, mely 1882-ben bocsáttatik a képviselők kezeibe 1881 végén nyomatik ki, egy kissé részletesebben és kimerítőbben adathatnék elő, de elismerem, hogy vannak bizonyos akadá­lyok e részben is és reményiem, hogy a jövő évi és azutáni üzleti jelentés, nem ugy, mint a közlekedési minister ur mondotta, hanem hogy a kiadási és bevételi tételek részletesen és ki­merítően lesznek előadva. S e tekintetben meg­nyugszom a minister ur Ígéretében a jövő évi költségvetési tárgyalásig. Igen szeretném, ha már ez évben nem lehetne is, de tanulmányozza a közlekedésügyi minister ur ez ügyet, lehet-e és kell-e az állam kezelése alatt levő gyárakban és kiválólag az államgépgyárban is eszközölni azt, hogy először az üzleti forgótőkének kamatai levouassanak, másodszor a kopásra, harmadszor a veszteségre nézve valami a jövedelemből levonassék. Meg­győződésem szerint ennek nem lesz a követke­zése, mit a minister ur mondott s nem kell akkor több jövedelemtől tantiéme-t fizetni. Legyen meggyőződve a minister ur, hogy ha ez lenne az eredmény, magam is elállanék indítványomtól, mert kárt okozni az államnak nem kívánok. Én azt óhajtom, hogy kapja meg az igazgató a jövedelemből, a mi ki van alkudva, de csak azon jövedelemből, a mi 1872-ben, 1873-ban jöve­delemnek tekintetett. Határozati javaslatomra nézve belenyugszom abba, mit a t. minister ur mondott, hogy t. i. az neki kiadassék és a közlekedési minister a jövő évi költségvetésnél ez iránt véleményes jelentést terjeszszen a ház elé. Elnök : Madarász t. képviselő úrral a hatá­rozati javaslatra nézve követendő eljárás tekin­tetében nem érthetek egyet, mert nézetem szerint azt a ház csak határozatilag adhatja ki ä mi­nisternek tanulmányozás végett. Szavazásnak tehát történnie kell felette, csak az esetben nem, ha a t. képviselő ur megnyugodván a minister urnak válaszában, határozati javaslatát visszavonja. Madarász József: Ha én visszavonom hatá­rozati javaslatomat, akkor nem adatkatik ki tanulmányozás végett a minister urnak, pedig ő maga is azt kérte, hogy adassék ki neki tanul­mányozás végett és akkor a jövő évi költség­vetésnél e részben javaslatot tesz. Ezt tehát nem én kívánom, hanem a t. közlekedési minister ur ajánlja. Tisza Kálmán ministerelnök: T. ház! Én részemről azt hiszem, hogy a ház t. elnö­kének van tökéletes igaza, mert a t. közleke­dési minister ur ugy nyilatkozott, hogy ezen határozati javaslatot nem fogadhatja el s kéri a t. házat is, hogy ne fogadja azt el. De kilátásba helyezi ezen kérdés tanulmányozását, hogy a jövő évi költségvetéskor véleményes jelentés ter­jesztessék e tekintetben a ház elé. Minthogy tehát ezen formában határozati javaslat senki által be nem adatott, csakugyan nincs más mód, vagy a ministernek a naplóba bejövő nyilat­kozatában megnyugodni, vagy ha a t. képviselő urnak ez nem tetszik, a kérdést szavazás alá bocsátani. Duka Ferencz jegyző' (olvassa Madarász határozati javaslatát). Elnök: A kik a határozati javaslatot elfo­gadják, méltóztassanak feláilani. (Megtörténik^) A többség nem fogadja el. Péchy Jenő jegyző (olvassa): Kiadás 1.454,000 frt. Elnök: Megszavaztatik. Péchy Jenő jegyző (olvassa): Bevétel 1.520,000 frt. Elnök: Megszavaztatik. Szögyény László előadó: A rendes ki­adásokat a rendes bevételekből levonva, marad tiszta jövedelem 66,000 frt. Minthogy pedig a pénzügyministeri tárcza alkalmával e tétel függő­ben hagyatott, az állami vasutak gépgyárának tiszta jövedelme fejében 66,000 frt állítandó be a pénzügyministeri költségvetésbe. Elnök: Ennélfogva tiszta jövedelem fejében a bevételek 47. czíme alatt 66,000 frt állíttatik be a pénzügyministeri költségvetésbe. Péchy Jenő jegyző (olvassa): Diósgyőri magyar királyi vas- és aczélgyár és kőszénbánya, kiadás 1.974,000 frt. Madarász József: A diósgyőri vas- és aczélgyár és kőszénbánya tekintetében csak röviden kívánom álláspontomat jelezni. Emléke­zik a t. képviselőház, hogy a diósgyőri gyár egyik okozója volt ez országban a hiábavaló költekezésnek. Ha Zsedényi t. képviselőtársam élne, valószínűleg nyomatékosabban kérhetném a t. képviselőházat, hogy ne lépjünk azon ös­vényre, mely ezen diósgyőri gyárnál az állam vagyonának elfecsérlésével mindig újabb és újabb áldozatokat igényel. A múlt évben előadtam aggodalmaimat és ime a zárszámadások és a jelentés arról győztek meg, hogy ez folyvást nem jövedelmet, hanem hiányt fog felmutatni. Mivel azonban igen jól tudom a?,t, hogy emberi gyarlóságunk a hibás lépést nem javítani az által, hogy a folytonos kiadásokat megakaszszuk, hanem hogy a tett kiadásokat újabb kiadásokkal tetézzük és mivel látom, hogy a kormány görcsösen ragaszkodik ahhoz, hogy megmutassa, hogy a diósgyőri vas­gyárat az államnak megmenti és az az államnak jövedelmet fog hoznij, annyiban: várok még egy évet, hanem akkor kérem a t. minister urat és a képviselőházat, hogy mutassák ki azt a jövedelmet valósággal és adják be az állam­pénztárba valósággal; ha kimutatják, nem ugy

Next

/
Oldalképek
Tartalom