Képviselőházi napló, 1881. IV. kötet • 1882. márczius 3–márczius 28.
Ülésnapok - 1881-70
26 70. országos ülés márczíus 3. 1882. fogásnak hallottam kifejezést adni. Majd az mondatik, hogy a csatorna-társulat, majd az, hogy az állam költségén, majd ismét azzal ijesztetnek az emberek, hogy a ministeri rendeletben az van kimondva, hogy az érdekeltség költségén fog megtörténni ezen levezetés. Épen azon indokból vagyok bátor a t. közlekedési minister és egyúttal a t. ház figyelmét is felhívni ezen körülményre, kérvén, hogy miután ez a 6. pontnál, melynek alkalmából felszólalok, kiíejezést nem nyer, méltóztassék arról felvilágosítást adni, hogy államköltségen tartja-e szükségesnek ezen vizlevezetést? Ha nem államköltségen, hanem a társulat költségén, akkor elő van-e irányozva ezen 40,000 frt összegben azon segély, mely a társulatnak adatnék s ha, a mint hiszem, a t. ház is osztja véleményemet és ezen bajnak országos orvoslását tartja szükségesnek, kérem a ministeriumot, hogy kegyeskednék ezen ügyet tanulmányozni és törvényhozási elintézése iránt javaslatot beterjeszteni. Elnök: Sürgős munkára és az állami kezelés alatt nem álló folyókra segélykép a pénzügyi bizottság 40,000 frtot ajánl megszavazásra. A tétel meg nem támadtatván, azt hiszem, kijelenthetem, hogy az megszavaztatik. E szerint uj építkezésekre összesen 1.416,414 frt szavaztatik meg. Péchy Jenő jegyző (olvassa): Ehhez járul a polgárosított határőrvidék hasonczímu szüksiglete átalánykép 15,500 frt. Elnök: Megszavaztatik 15,500 frt. Péchy Jenő jegyző (olvassa) : Együtt 1.686,294 frt. Elnök : Megszavaztatik. Péchy Jenő jegyző (olvassa): Bevételek 10,650 frí. Elnök: Megszavaztatik. Péchy Jenő jegyző (olvassa): Műszaki egyének kiképezésére és utazási ösztöndíjakra. Rendes kiadások XVII. fejezet. 6. czím. Kiadás 3000 frt. Elnök: Megszavaztatik. Most következik a posta és távírda előirányzata. A minister ur bejelentette, hogy a posta és távírda előirányzatának tárgyalásánál G-ervay Mihály főposta-igazgató és Koller Lajos főtávirda-igazgató urat bizta meg a szükséges felvilágosítások megadásával. E szerint ezen urakat a házszabályok értelmében a szólás joga meg fogja illetni. Péchy Jenő jegyző (olvassa): Posta. Rendes kiadások: XVII. fejezet 7. czím. Rendes bevételek: VII. fejezet 5. czím. Kiadás, személyi járandóságok összesen 2.439,000 frt. Szögyény László előadó: A pénzügyi bizottságnak a 7-ik czímnél személyi járandóságok alatt előirányzott 2.439,000 frt tétel ellen nincs kifogása és ezen összeg megszavazását ajánlja. Ezen czím tárgyalása alkalmával azonban — s ezt kötelességemnek ismerem a t. ház tudomására juttatni, — felmerült a posta-takarékpénztár kérdése és a bizottság több tagja felemlítette, mennyire kívánatos volna, hogy ezen intézmény, mely a szomszéd államok majdnem mindegyikében és különösen Ausztriában a legszebb eredményeket mutatja fel, hazánkban is meghonosittassék. A minister ur ezen alkalomból kijelentette a bizottságban, hogy ő ezen kérdéssel már foglalkozik s hogy erre vonatkozólag még a jelen ülésszak alatt törvényjavaslatot fog a ház elé terjeszteni. A minister ur ezen nyilatkozata következtében a bizottság nem tartotta szükségesnek, hogy e tárgyban határozat hozatalát javasolja a t. háznak. (Helyeslés.) Elnök: Személyi járandóságok alatt megszavaztatik 2.439,000 frt. Péchy Jenő jegyző (olvassa): Dologi kiadások. Összesen 3.259,000 frt. Elnök : Megszavaztatik. Péchy Jenő jegyző (olvassa): Összes kiadás 5.698,000 frt. Bevétel. Összesen6.885,000frt. Szögyény László előadó: Az 1880. zárszámadások és az 1881. kezelési számadások nyomán a bizottság 65,000 írttal felemeltetni indítványozza ezen tételt. Ennek következtében bevételként előirányzandó volna 6.950,000 frt. Elnök: Megszavaztatik. Péchy Jenő jegyző (olvassa): Távírda. Rendes kiadások. 17. fejezet. 8. czím. Rendes bevételek VIII. fejezet. 6. czím. Személyi járandóságok és dologi kiadások összesen 1.874,480 frt. Szögyény László előadó: A személyi járandóságok és dologi kiadások itt egy összegben szoktak megszavaztatni, a mennyiben sok éven át a ház, a minister urnak e tekintetben a virementet megadta. A pénzügyi bizottság ennek következtében indítványozza, hogy a személyi járandóságok és dologi kiadások ezúttal is egy összegben szavaztassanak meg. Elnök: Megszavaztatik. Péchy Jenő jegyző (olvassa) : Bevétel összesen 1.693,600 frt. Elnök: Megszavaztatik. Péchy Jenő jegyző (olvassa): Nyugdíjak. Rendes kiadások. VI. fejezet. 8. czím. Együtt 311,494 frt. Szögyény László előadó: Itt benne foglaltatik a polgárosított határőrvidék hasonló czímíí szükséglete 2136 írttal. A bizottság az összeg megszavazását ajánlja. Elnök: Megszavaztatik: Péchy Jenő jegyző (olvassa): Átmeneti kiadások, IV. fejezet, 1—2. czím. Új vonalak tanulmányozására 10,000 frt. Hérits Antal: Midőn ezen tételt megszavazom, teljes tisztelettel felhívom a t. minister