Képviselőházi napló, 1881. IV. kötet • 1882. márczius 3–márczius 28.

Ülésnapok - 1881-70

70. orsíágos ülés niárczius 3. 1882. 25 lia kellett és hagyattak helybe. Itt legfelebb ké­sedelemről lehet szó, a mit azonban szintén nem fogadok el, mert e tekintetben minden megtörtént, a mi lehetséges volt, hogy ezen munkálatoknak végrehajtása is megkezdethessék és igy azt, hogy ezekben visszaélés történt volna, én el nem foga­dom. {Helyeslés jobbról.) Elnök: T. ház! A tétel ellenében módosí­tás nem adatott be. a képviselő ur azonban ki­jelentette, hogy a tételt nem fogadja el; kérdem tehát a t. házat: méltóztatik-e a tételt meg­szavazni, igen vagy nem? (Igen!) Megszavaz­tatik. Tibád Antal jegyző (olvassa): 5-ször. A Drávánál szabályozási munkákra 50,000 frt. Elnök : Megszavaztatik. Tibád Antal jegyző (olvassa): 6-szor. Sürgős munkákra és az állami kezelés alatt nem álló folyókra segélykép 60,000 frt. Szögyény László előadó: T. képviselő­ház! Ezen czélra a ministerium által 60,000 frt lett előirányozva. A pénzügyi bizottság tekin­tettel arra, hogy a múlt években hasonló czímen csak 40,000 frt szavaztatott meg és az 1880-iki zárszámadások tanúsága szerint ezen összeg elég­séges is volt arra a czélra, a bizottság az elő­irányzott összegből 20,000 frt törlésével a sürgős munkákra s az állami kezelés alatt nem álló folyókra segélyképen 40,000 frt megszavazását indítványozza. Almássy Sándor: T. ház! Azon indítványt, a melyet az imént már indokoltam, most nem akarom újból indokolni; de minthogy a közleke­dési minister ur felszólított engem arra, hogy ezen határozati javaslatomtól álljak el, azon remény kecsegtetésével, hogy majd tanulmányozni fogja ezen községnek a helyzetét és megteszi, a mit lehet, ón most ezen határozati javaslatomat visszavonom; csak azon figyelmeztetést vagyok bátor a minister urnak adni, hogy nagyon sürgős ez a dolog, mert ezen község lakossága csak a legnagyobb félelem közt telelt ki most s csak az időjárás kedvező volta mentette meg a végpusz­tulástól. Mai nap már 40 ház van ott elsülyedve s a templomban 2 év óta nem lehetett isteni tiszteletet végezni. Ordódy Pál, közmunka- és közlekedés­ügyi minister: Meglehet a képviselő ur győ­ződve, hogy a legnagyobb figyelemmel fogom ezen dolgot tárgyalni s a lehető legrövidebb idő alatt intézkedem ez ügyben. Deutsch Lipót: T. ház! (Sálijuk! Hall­juk! Zaj.) Nem volt szándékom falszólalni, minthogy azonban a közlekedési minister ur részéről Almássy képviselőtársamnak adott vá­laszával nem vagyok megelégedve, (Halljuk! Zaj.) kényszerítve vagyok a felszólalásra. Le­hetséges ugyan, hogy a tárgy, a melyet érin­KÉPYH. NAPLÓ. 1881—84. IV. KÖTET. teni fogok, nem ezen czímhez tartozik, de lehet­séges egyúttal az is, hogy más alkalommal e tárgyban leendő felszólalás nem fogna meghallga­tást nyerni. (Halljuk!) A tárgy, melyhez szólani kívánok, {Halljuk!) a mohácsi Dunából elfogott Ó-Dunaágnak a baja­bezdáni csatornatársulat általi elfoglalása és azon visszás helyzet, melybe ez által az egész kör­nyék jutott. Az Q-Dunaág rendes levezetési útja volt mélyebb fekvésénél fogva azon belvizeknek, a melyek a 60 ezer holdnyi területíí Margita szigeten összegyűlve levezetendők voltak. Ezen belvizeket a baja-bezdáni tápcsatorna nem engedi lefolyni, mert az 1870: XXXIV. t.-cz.-ben engedélyt kapott a társulat, hogy ezen csatornát felépítse s az 1875-ben fel is építtetett, azonban annak gátjai most annyira megakadályozzák a vizleve­zetéseket, hogy az említett 60,000 holdnyi terület, de sőt maga a kincstári uradalomnak zombori része is mindig viz alatt van. Ennek a bajnak orvoslására különféle kísér­letek történtek már, de majd ezen, majd más czímen nem találtatott alkalmas mód annak ke­resztülvitelére közigazgatási utón. Én, t. ház, azon felfogásból indulok ki, hogy a hol országos érdekben törvény folytán kárt okoznak, azt orszá­gos költségen is kellene orvosolni, mert ha az ország valamely intézménynek jótéteményeit akarja, mint a hogy akarta is, mert a nélkül a Ferencz­csatorna nem kaphatna tápot, akkor gondoskodni kell arról is, hogy azon szegény nép, mely azon vidéken él és az intézmény által károsodik, továbbra is táplálékot nyerjen. Az engedély-okmány nyíltan kifejezést is adott ezen felfogásnak, mert 9. szakaszában ha­tározottan kimondotta, hogy a táp csatorna-társulat tartozik ezen vizek levezetéséről gondoskodni, ha mindjárt siphonok alkalmazása által is. Folya­modtak orvoslásért, de mindenkor ugyanazon módon el lettek utasítva az illetők sürgető kér­vényei, a ministerium mindig azt mondta, hogy nem érezheti magát feljogosítva avagy hivatva ezen országos törvénynyel szabályozott ügynek közigazgatási utón való elintézését eszközölni. Én, a mint mondtam, nem osztom a t. ministerium­nak ezen felfogását, mert törvényben gyökerezik ezen jog, hogy ezen viz levezettessék és igy a ministeriumnak el kellett volna rendelni, hogy azon viz csakugyan vezettessék le. Mindezekből, t. ház, nem akarok én recri­minatiókat csinálni, sőt kijelentettem azt is, hogy nem is volt szándékom felszólalni, de felszólaltam mégis azért, mert a megye hiába várván felülről segélyt, az 1874-iki törvény alapjára állott és bár általam nem osztott indokokból ezen ügybe bele is avatkozott és elrendelte a vizek leveze­tését. Ezen ügyben azonban ismét többféle fel­4

Next

/
Oldalképek
Tartalom