Képviselőházi napló, 1881. IV. kötet • 1882. márczius 3–márczius 28.

Ülésnapok - 1881-82

266 orsíágos ülés máítaiuS 21. ISA mely más állás és ezen kenyérkérdés nálunk csak u agyő n szerényen van megoldva főleg a szabadságolt állományban levő tisztekre nézve. Hogy olyanok, kik kenyérkeresetre szorulnak, nem igen hajlandók ezt a pályát választani, azt gondolom, annak magyarázata nem az, hogy nincs bizalmunk az osztrák-magyar hadseregben, mert hiszen a honvédségbe sem jönnek, hanem az ok igen természetszerűleg az anyagi viszonyokban fekszik, melyek, főkép a középosztályban, nagyon rosszak s ännek következtében igén kevesen vannak olyanok, kik rászánhatják magokat, hogy esetleg 2—3 hónapig katonáskodjanak 8 magukat ellássák mindazzal, a mi e tekintetben szükséges. Engedjék meg, hogy most néhány szót szóljak magáról a törvényjavaslatról és a beadott javaslatokról. (Halljuk!) A határozati javaslatnak egyik fő momentuma szerintem, mely inkább practicus jelentőséggel bir, a két vagy 3 évi szolgálat. Nagyon sok vita folyt nem csak nálunk, hanem máshol is a szolgálati időről s véleményem szerint ez igen természetes, mert a szolgálat szükséges tartamát egész biztossággal egy állam sem határozhatja meg, azon egyszerű oknál fogva, mert minden államban a lakosság egy része sokkal előbbre haladt, mint a többi, ugy, hogy mi az egyiknek elég lenne, sohasem lesz elég a másiknak. Nem is említem a különbséget a városi és a falusi lakosság közt, de vegyük Francziaországot, Angliát, vagy Olaszországot. Mily különbség van pl. Olaszországban egy milanói, vagy bresciai ember és a Brianza lakói közt. Mennyire különböznek ezek egymástól. Az egyik az időnek egy harmadrészében megtanulja azt, a mire a másiknak hosszabb időre van szüksége. De vegyük például az auvergnatit és hasonlítsuk össze a lyonival vagy a párisival, vagy nálunk a magyar vidékeket, vagy városokat hasonlítsuk össze a hegyi vidékekké]. Ezen viszonyok oly eltéréseket hoznak magukkal, hogy ennek következése az, hogy egy bizonyos átlagot keli megszabni mint olyan időt, mely aztán általában alkalmazható és a viszonyok külöufélesége mellett indokoltnak látszik. Ezen átlag majdnem minden országban bárom évre van szabva. Épen ezért én azt hiszem, hogy ezen kérdést nem törvény utján lehet megoldani, hanem administrativ utón kell szabályozni, t. i. a hadügyministerium és a hadügyi közegek hivatása az átlagos időn belül a viszonyoknak ínegfeleiöleg intézkedni. És ez már meg is történt bizonyos pontig. Baross t. képviselőtársam tegnap kifejtette az e tekintetben történt intézkedéseket, melyeknek most nem akarok ismétlésébe bocsátkozni. Most is tétetik megtakarítás ily administrativ intézkedések által; igaz, nem annyi, mint a mennyit talán én is, vagy más lehetségesnek tart, de tényleg történik megtakarítás. Már az 1882. költségvetés keretében is 1 millió 400—600 ezer forint takarittatott meg e réven, azaz ennyivel kevesebb pénz adatott ki a kiképzésre. Ezen rendszer fejlesztendő és erre, azt hiszem, a delegátió van hivatva, mely ha kötelességét ismeri, a mint már is igy járt el és remélhetőleg a jövőben is igy fog eljárni — meg fogja találni az utat, mely meggyőződésem szerint a kiképeztetés hátránya nélkül e tekintetben követendő. (Igaz! Ugy van! jobbfelöl.) Felemlittetett, hogy hat hó alatt ki lehet képezni egy katonát. Ez egyeseknél lehetséges; de ez csak mechanikai és nem szellemi kiképzés lesz. Pedig most a fősúly ez utóbbira, a katona lehető önálló egyéni kiképzésére fektettetik. A jelenlegi hadszervezet szerint nem tömegekben mozognak a katonák, hanem az egyéni kimívelésre van a súly fektetve. Most a szétszórt harczi rendszer áll fenn és nem elég azt mondani, hogy ide, oda, vagy előre menjen a katona, hanem akként kell kiképezve lennie, hogy, a hol csak lehet, önállólag érvényesíthesse tehetségét és képességét. Ez pedig csak hosszabb idő és gyakorlat folytán érhető el. Ez az egyik, a mit meg akartam jegyezni. A másik pedig az, hogy hasztalan adunk fegyvert a katona kezébe, ha nem íud jól lőni és e tekintetben sajnos, mi még a három év mellett is igen hátra vagyunk. Mert, ha összehasonlítjuk a mi katonaságunk lövési ügyességét.... (Közbeszólás : A francziákkal!) A francziákkal ? Nem tudom jól választanók-e a mintaképet, mert azok is roszúl lőnek, esak kevéssé jobban lőnek mint az olaszok. Hanem az összehasonlítást a németekkei kell megtennünk, kik már, mikor a Zündnadel-Grewehrek voltak használatban, jól be voltak tanítva s beverték a fejőkbe, ha nem tanultak ugy, hogy 400 lépésre biztosra kiszemelték az emberöket. Ott vaii pl. a spandaui hires iskola, mely e tekintetben csodákat mivel. Hat hó erre nagyon rövid, ugy, hogy még a svájcziak is, a kik az utóbbi években kezdték hadseregüket reformálni, átlátták, hogy hat hó nem elégséges a kellő kiképzésre. Mi magát a törvényjavaslatot illeti, én őszintén megvallom, magam sem rajongok azért; de hiszen ily törvényjavaslatot, mely mindenkit kielégítsen, nem is vártam, mert mikor valamely organisatiónál javításról van szó, főként a hadseregnél, ez mindig pénzzel és újabb megterheltetessél jár, mert ezt a gépezet tökéletesítésénél elkerülni nem lehet. De e tekintetben is azt talá-