Képviselőházi napló, 1881. IV. kötet • 1882. márczius 3–márczius 28.
Ülésnapok - 1881-81
236 8I « országos ülés márczius 20. 1882. De nemcsak a honvédelmi minister ur adott ennek kifejezést. Épen egy tudós és nagyhírű magyar püspökünk, a székelység szivében, MarosVásárhelytt a törtéueti társulat gyűlésén, ezen tárgyról tartott egy becses és nagyérdekű felolvasást és az a püspök, mint a régi kornak egy harczra vezérlő főpapja, figyelmeztette a magyar nemzetet azon veszélyre, mely a katonáskodástól való ez idegenkedésben rejlik. És azon nem botránkozott meg senki, hanem a legnagyobb áhítattal hallgatták azok, a kik ott voltak és olvasták azok, a kik a gyűlésen jelen nem voltak. Meg van igenis azon idegenkedés, még pedig nem csak a földmíves, az iparüző és azon osztályok ifjúságánál, a melyek polgárik g foglalkoznak, — a mi természetes is, mert az majd minden nemzetnél, a németnél és a francziánál is ugy van — de idegenkednek még a régi nemes osztályok ifjai is, a kik pedig kiválói -g hivatva volnának a hadsereg tiszti karának zömét képezi, a mint ez a poroszországi nemes ifjúságnál is igy van, bizonyára nagy hasznára a csapatok kitűnőségének. De nálunk a katonáskodásra különben rátermettséggel biró ifjú ember is szivesebben elsegédfogalmazóskodik 10—15 évig, mintsem hogy hivatásszerűig katonai pályára adná magát, a hol ugyanazon korban bizonyosan már századosi rangra emelkedett volna. De ezen bajokon nem az által segíthetünk, ha azokat takargatjuk és szépítgetjük; mert addig, mig takargatjuk a bajokat, horvát, szerb, cseh és osztrák ifjak elözönlik a katonai képzőintézeteket, elfoglalják a hadseregben a tiszti állomásokat és bizonyos tekintetben a hadseregre reá nyomják a nemzetiségük bélyegét. Mi pedig ugy vagyunk, mint a mesebeli ember, a ki leült a folyó partjára és várt dum defluat amnis, mig lefolyik a viz. Mi is várjunk, mig eltűnik az a szellem, a helyett, hogy neki vágnánk és igyekeznénk azt magunk előnyére átalakítani. (Elénk helyeslés a jobboldalon.) Egyébiránt egyet feljegyzek a t. képviselő ur beszédéből, azt, hogy bár beburkolva^ de bevallotta, hogy a külön magyar hadsereg fentartása többe kerülne, mint a mennyibe kerül a jelenlegi hadsereg fentartása. (Ellenmondás a szélső balról.) Igenis azt mondotta, hogy nem az a drága, a mi sokba kerül, de meg is felel föladatának; hanem az, a mi talán nem kerül oly sokba, de nem is ér semmit. Ebből logikailag az következik, hogy a magyar hadsereg többe kerülne, mint a mennyit költünk jelenleg a hadseregre. Áttérek most a kisebbségi vélemény némely részleteire és ennek kapcsában Hoitsy Pál képviselő ur némely észrevételeinek taglalására. A reductiót sürgeti a kisebbségi vélemény. Hoitsy képviselő ur hozzá tette az előadó ur beszédére j vonatkozólag, hogy a reductiót nem sürgeti a hadsereg létszámát illetőleg, csupán a szolgálati idő leszállítását kívánja.. Előttem ez a kívánság új. Én ugy tudtam, hogy a szélső ellenzék a hadsereg létszámának leszállítását is követeli. A mennyiben tehát e tekintetben a mi álláspontunkhoz közeledtek, örvendek rajta és fölöslegessé vált, hogy tovább foglalkozzam e kérdéssel. A reductiót sürgeti tehát, nevezetesen a szolgálati idő reductióját. Nem tartom magamat szakembernek ezen a téren és igy nem tudom megítélni, vajjon a katonaság kiképzése és egyszersmind a katonai szellemnek —• erre súlyt fektetek, bármennyire ne tessék a szó —• a katonai szellemnek elsajátítására elegendő-e két év, vagy szükséges három év? De midőn ebben nem tartom magamat illetékes szakembernek, megtagadom az illetékességet a képviselő úrtól is, mihelyt äz ő véleményével a szakemberek nézete és az európai hadseregek gyakorlata ellenkezik. Már pedig azt látjuk nevezetesen, hogy a legtöbb európai hadseregben három év a szolgálati idő, néhol több. Ennyi Németországon, több Francziaországban. Már most ily körülmények közt a mi nemzetközi súlyos viszonyainkra való tekintetből nem járulhatnék oly javaslathoz, mely által a hadsereg harczképessége gyengittetnék, mely által fegyelme lazittatnék, szelleme csökkentve lenne és mely általában véve a mi monarchiánk haderejét más monarchia haderejével szemben inferioritásba hozná. Érezzük mindnyájan a terheket, melyek ebből az adózó népre nehezediiek. De ott, a hol létkérdésről van szó, ott az erőmegfeszítés végső határáig is el kell menni. Ezen viszonyoknak oka sem a párt, sem a kormány, sem a monarchia politikájában nem fekszik, hanem az európai bonyolult kérdések halmazában. Ezt a csomót egyedül az isten lesz képes vagy ketté vágni karddal, melyet a népek kezébe ad, vagy talán megoldani az emberiség láthatárának szélén már fölmerült nagy társadalmi kérdések lassú, de biztosan működő ujjaival. Addig pedig, mig ez bekövetkeznék vagy egy, vagy más irányban: szenvedünk mi is a baj súlya alatt ép ugy, mint más népek szenvednek ; és szenvedünk azzal a vigasztalással, hogy mi soha e földön, mióta ezt hazánkul birjuk, még dicsőségünk legfényesebb korszakaiban sem voltunk abban a helyzetben, hogy küzdelem nélkül tudtunk volna megélni és boldogulni. Hivatkoztak mind Hoitsy, mind Ugron Gábor és Orbán Balázs képviselő urak beszedőkben a múltnak egy fényes lapjára, a mikor egy ujoncz nemzeti hadsereg, valóban a nemzeti eszme és nemzeti politika által vezettetve, diadalról diadalra szállott a magyar zászló alatt. Csakhogy ez a hivatkozás egyáltalában nem alkal-
