Képviselőházi napló, 1881. IV. kötet • 1882. márczius 3–márczius 28.

Ülésnapok - 1881-80

80. »rs*ágos ülés máraiu* 18. 1882. 219 tott egy botrányos beszédet Szegeden, mely azért, hogy a magyar kormány tagja tartotta, a vért kell, hogy arczuukba hajtsa. Ugyanis azért, hogy a közös hadseregben nem érvénye­sülhet a magyar szellem, a magyar ifjúságot teszi felelőssé, a helyett, hogy arról gondoskodnék, hogy megváltoztassák azon rendszert, mely a magyar ifjúságot kizárja a tiszti és hadapródi iskolákból. Ugyanis előnyt nyújtanak azon ifjak­nak és növendékeknek, kik katonatisztek gyer­mekei. De kik voltak az absolut korszak alatt és azután katonatisztek? Nem szolgálhatott ott magyar ember, csak kényszerűségből mert nem nézhette el fajának és nemzetiségének folytonos meggyaláz tatását és szitkozását és igy a volt katonatisztek német és szláv gyermekei töltik be a katonai iskolákat és akkor a magyar kor­mány tagja lemegy a legnépesebb magyar alföldi városba, hogy a sarat a magyar ember szemű közé dobja, (ügy van! a szélső baloldalon.) A közös hadsereg jelenlegi szervezetében, a mint kimuta'tam, nem közös, nem felel meg a dualismus elvének, mint önök „Hiszek egy "-ük egyik főtételének vallják; az képviseli az osztrák birodalom egységét és bármit beszélnek, a mig a közös hadsereg fennáll, addig egységes osztrák birodalom létezik és ha nem létezik, létezhetik azon pillanatban, midőn az intéző körök akarják. (ügy van! a szélső baloldalon.) 1866-b m, midőn nagy vereségek arra kény­szerítőitek az intéző köröket, hogy a magyar nemzette] kiegyezzenek, politikailag igyekeztek nekünk politikai intézményeket teremteni, de el­felejtették épen a véderőíörvény meghozatala alkalmával elejét ven id azon lehetőségnek, hogy visszaesés ue következhessek be. Mig az absola­tismust kiirtották az administrátióból és politikai intézményeinkből, ugyanakkor a hadseregben meghagytak egy intézményt, az absolutismus legerősebb és leghatalmasabb intézményét, mely az absolutismus utolsó menedéke és legerősebb vára. (Ugy van! a szélső baloldalon.) Hiszen a delegátióban évtizedeken keresztül harezoitak önök a mellett, hogy a karín idik évben lévő katona szabadságoltassák és ez által megtakarí­tások eszközöltethessenek. Négyszer, Ötször ha­tározta el a delegátió, hogy a hadügyminister a területi divisiók rendszerét valahára életbe lép­tesse. Az ígéretek, a határozatok megtörténtek, de soha nem valósultak. Azért a delegátió nem volt képes a hadügy mi; üstért arra szorítani, hogy határozatainak engedelmeskedjék és hogy a hadügyminister saját igéretét beváltsa. Igen, mert ott az aa absolutistikus szellem sokkal erősebo, mintsem hogy azon alázatos kívánság előtt meg­hajolna, a melyekkel a delegátióban a közös hadügyminister elébe szoktak járulni. A hadügy mi nisterium mellett ott vau az Araee * Inspectoi at; daczára a hadügyminister felelőssége azon látszatának, melyet önök a közös hadsereg ellenőrzésére nézve érvénye­sítenek, az Armee-Inspeetorat nem egyszer ke­resztül húzza, síit ellenkező irányba tereli annak intézkedéseit, mely ama régi hires és gyűlöletes Militär-Central kanczellária szellemének fentar­tása. (Igaz! Ugy van! a szélső baloldalon.) elfeledték önök, hogy a véderő jelen szer­vezete mellett, mig Magyarország királya alkot­mányos fejedelemként lép fel az államélet minden ágában, addig a hadsereg körében meg­szűnik az alkotmányosság szelleme és személyes uralom gyakoroltatik, a melynek nincs ellenőrzése, a melynek nincs korlátozása. (Igaz! Ugy van! a szttsH baloldalon.) Már pedig az alkotmányosság­nak első princípiuma, hogy a iiatalmak akkéut szerveztessenek, hogy azok egymással egyen­súlyban álljanak. (Igaz! Ugy van! a széhö bal­oldalon.) Vájjon előnyére válik-e magának a feje­delemnek és megfelel-e az alkotmányosság szelle­mének, ha a személyes regiemé fentartatik a közös hadsereg körében? A felelősségnek egy bizonyos része a közös hadsereg némely részei­nek visszaéléseivel szemben kifejtett csekély erély miatt odáig terjed, hogy nemcsak magát az iustitutiót megtöri, hanem magát a koronát a felelősség alá vonja, a helyett, hogy az ellen védeni, megoltalmazni tartja hivatásának. (Helyes­lés a. szélső baloldalon.) De a közös hadsereg intézménye, miként azt a jelen törvény fentartani kívánja, el nem fogadható azért, mert abban a mi alkotmányos intézményeink nem reapectáltatnak. (Igaz! Ugg van! a szélső balfelől.) Hasztalanul vau decretálva, hogy csak kicsiségeket említsek fel, hogy császári és királyinak kell magukat nevezni a közös hadsereg közegeinek és nevezik magukat „k. k. kriegsministeriumnak." Azt hiszem, hogy miután az „u.id" uino* ott, a második „k" nem a magyar királyságot, hanem a cseh királyságot jelenti, ha osztrak-cseh s ,eltemben gondolkoznak, Magyarország törvényeit nem tartják respeetálan­dóknak, azokat sohasem tisztelik. Nem rég volt alkalmam itt a képviselőházban hivatkozni arra, hogy Magyarország alkotmányának egyik részét képező egyházi bíráskodási törvényt protestáns házassági ügyekben a közös hadügyministerium megsértvén, az alkotmányt nem respectálla. (Zajos felkiáltások a széhö balfelöl; Igaz! Ugy van.') Az alkotmányos tényezők a közös hadsereg­nek egyetlenegy részében és rétegében sem birnak érvényesülni; hogyan kiTánhatják hát önök, hogy tiszteljen oly intézményeket, melye? vele szemben csupa tehetetlenség és tétlenség ­Hiszen a közös hadsereg nem felel meg hivaták sáliak, már csak azért sem, mert a polgári és

Next

/
Oldalképek
Tartalom