Képviselőházi napló, 1881. III. kötet • 1882. február 13–rnárczius 2.
Ülésnapok - 1881-57
80 57. országos ülés febrnór 16. 1882. tettem, a mit csak tehettem, — itt az ideje, hogy ezen megbocsáthatatlan mulasztást a képviselőház lehetőleg helybehagyni igyekezzék, annál inkább, miután már 10 év telt el azóta, hogy a képviselőház azon hazafnis határozatot hozta. Nem szándékom akár hódítási, akár nemzetiségi viszketegből felszólalni, de mégis kötelességem ugyanazon képviselőház által elfogadott elvi álláspontra helyezkedve, ez irányban újra felszólalni és beadandó határozati javaslatomat következőképen indokolni. Először, miután az erre vonatkozó költségvetés 14. rovata alatt egyedül a 7-ik tétel alatt találok „Szegény tanulók segélyezésére 1200 irtot", folytonosan évenkint felvéve, azonkívül a többi rovatok mind különböző, nem ide alkalmazható tételek levén, első tekintetre is kitűnik, hogy ezen 1200 frt oly csekély összeg, hogy abból a tulaj donképen Magyarországon segélyezendő tanulók ösztöndíjaira is igen kevés jut, annál kevesebb juthat a ház által pártoltatni kivánt csángó-magyar ifjak segélyezésére. [Igaz! Ugy van! a szélső baloldalon.) És ha valami mentsége lehet a minister urnak, legfeljebb abba kapaszkodkatik, hogy nem volt miből adnia. Úgyde 10 év alatt lett volna alkalma akár magasabb összeg előirányzása, akár póthitel kérése által a ház határozatának lehetőleg tiszteletet és tekintélyt szerezni. (Igaz! Ugy van! a szélső baloldalon.) Én, t. ház, csak azt akarom elérni, hogy a ház ily határozatai ne csak a papiroson ékeskedjenek, nagy hű-hót csináljunk belőle, hogy segélyezünk és a valóságban nem történik semmi. Épen azért, hogy ezen mulasztást, a mig nem késő, jóvá tehessük, kötelességünk addig is, mig állami, főleg pedig társadalmi uíon minél nagj^obb segélyben részesíthetjük keleti véreinket, itt ezen IV. czímnek „Ösztöndíjak" 14. rovata után 15. rovat alatt csángó-magyar tanulók segélyezésére 5000 frtot felvenni. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Ezt t. ház, annál bátrabban és szabadabban tehetjük, mert ha az orosznak szabad hazánkban élő hitsorsosait drága templomi felszerelvényekkel, a Gusztáv Adolf-egyletnek az ágostaikatpénzzel, a romániai országgyűlésnek a brassói román gymnasiumot évi 23,000 frankkal segélyezni. (Közbeszólás jobbfelöl: Nem áll!) Tessék utána nézni. Nem látom át, miért ne legyen nekünk nemcsak szabad, de kötelességünk keleti véreinket segélyezni, azoknak vallásos nemzeti oktatására közbejárnunk és általában, valamint itthon közülök és számukra alkalmas tanítókat, lelkészeket nevelni, képeztetni: ugy otthon, hazájukban tartozunk egyházaikat és iskoláikat lehetőleg segélyezni, mint ezt a szt. László-társulat eddig is teszi. (Igaz! Ugy van! a szélső baloldalon.) Ez azon határozati javaslatnak első és pénzügyi része, melynek fedezésére, szemben holmi bosnyák hadjáratokkal, azt hiszem minden áldozat nélkül bátran fölléphetünk és követelhetjük, hogy akkoi% midőn annyi veszendő kiadásaink vannak és akkor, midőn a párt részéről ugyan nem szeretjük az emelkedő költségvetést, de közmívelődési czélokra semminemű költekezésektől vissza nem riadunk, e czélra a fentebb említettem összeg a költségvetésbe felvétessék. Másodszor, határozati javaslatomnak másik iránya ezen keleti véreink viszonyainak jobban rendezését czélozza. Értem ez alatt, hogy a romániai és bukovinai csángó-magyar, valamint a kivándorolt székely róm. kath. híveket nemzetközi tárgyalások utján az ottani idegen jellegű missió területéről az erdélyi róm. kath. püspökség kebelébe hozzuk vissza. (Helyeslések.) Ez azt hiszem, legkevésbé sem ütközik aggodalmakba, csak jóakarat, tevékenység és erély kell a magyar kormány részéről s mindezt igen könnyen elérhetjük. És hogy gyakorlatilag elérhető, azt bizonyítja azon mindenki előtt ismeretes körülmény, hogy ezen keleti véreink közt levő protestáns, illetve az evangeliko református egyház hívei már eddig is az erdélyi ev. református egyházba bekebeleztettek át, honnan ugy egyházi, mint iskolai ügyeik elintézése, eddig eléggé meg nem dicsérhető nagylelkűséggel kezeltetnek. Ha már a protestáns hiveket szabad volt ide átkeblezni minden magasabb politikai combinatió nélkül, valóban át nem látható, hogy mért ne lehetne ugyanazon területen a római katholikus hiveket a római katholikus püspöki megyéhez csatolni. T. ház ! Ha valaha, most a legsürgősebb szükség az iránt lépést tenni és megkísérteni, hogy mi tehető ezen érdekben, mert különben, ha a képviselőház az elvi határozattói eltérve, közömbösséggel fogadná határozati javaslatomat, lehet, hogy a történelem egykor azt fogja fülünkbe dörögni, hogy hazafiságból a nemzetiségnek áldozni fukarkodtunk és hogy saját keleti véreinket az elkorcsosulástól és az enyészettől megmenteni nem igyekeztünk. Tekintettel mindezekre, nem akarom a t. ház becses figyelmét tovább fárasztani, határozati javaslatomat felolvasom: „A közoktatásügyi költségvetés 4-ik czíme végéhez határozati javaslat. Tekintve a képviselőháznak 1872. január 22-én tartott 426-ik ülésében 5118. sz. a. hozott következő határozatát: „Lázár Ádám képviselő által a csángó magyarok ösztöndíjai iránt benyújtott indítványa, az állandó pénzügyi bizottságnak ez iránti jelentésében foglalt véleményéhez képest: azon utasítással adatik ki a vallás- és közoktatásügyi ministernek: hogy az ösztöndíjak adományozásánál, egyenlő feltételek mellett, a csángó-magyarokra is lehetőleg tekintettel legyen" — mely azonban mindeddig foga-