Képviselőházi napló, 1881. III. kötet • 1882. február 13–rnárczius 2.

Ülésnapok - 1881-63

63. országos ülés február 23 1SS2 §21 Krivoseieba, a nélkül, hogy a törökök ezt meggátolhatták volna. Pedig jóhiszeműek voltak, oly loyalisan jártak el, a mint csak lehetett. A katonai állás tehát e tekintetben javult, de javult véleményem szerint más tekintetben is. mindenféle conjecturák lettek koczkáztatva, hogy végtére ugy fogunk járni, mint 1875-ben a törökök, midőn először a lázadók magukra maradtak, aztán Montenegró és Szerbia résztvettek és végre lett a muszka háború. Jól van. Meg kell még itt egyet jegyeznem, mielőtt áttérnék az érvelésre; tisztába kivánom hozni azon historai tényeket, me3yeket Somssich igen t. képviselő ur felhozott. Méltóztatott az 1875-iki lázadásra visszamenői. Kezdődött 1875-ben és tartott 1876. nyaráig, majdnem egy évig a lázadás, mely minden oldalról jött agitatio által istápolva volt. Szabadon jöttek be Szerbiából Boszniába, Montenegróból Herczegovinába. Eötvös Károly (közbeszól): Dalmátiából is ?! Éber Nándor: Dalmátiából nem jöttékbe, de megengedem, hogy elnézés volt és ez még erősíti az érvet, melyet felhoztam. Mindezen előnyök daczára, a fegyverszállítás daczára, a legénység és a tisztek daczára, a kik Románián át mentek Szerbiába, mi történt? Az, hogy egy év után a mozgalom ott volt, a hol eleintén. A törökök meghúzták magukat azon kis erődítésekben és ott Lyobobratitsok és mások próbálták azokat elvenni. Egyszer sikerült, tízszer nem. Később, 1876-ban, belementek Montenegró és Szerbia. S mi volt a következmény? Az, hogy mindazon hibák daczára — nem akarok erősebb szóval élni és hibáknak nevezem — a törököknek, Osman pasával az élükön, elégséges volt három hónap arra, hogy a szerbeket ugy megverték, hogy a hatalmasságoknak kellett közbelépni, hogy őket megmentsék. (Egy hang a szélső baloldalon: Andrássy gróf!) Másrészről ott volt Montenegró. Montenegró ugyan nem egészen ugy járt, de ott volt Szulejman pasa, a ki átment egész Montenegrón Szkutariba, anélkül, hogy a montenegróiak megakadályozhatták volna. És miért tette ezt Szulejman pasa? Azért, mert visszahívták, mert keletkezőben volt a muszka háború, ugy, hogyha a muszka háború nem keletkezik, Montenegró ugy járt volna, a hogy járt Szerbia. A muszka háború volt tulajdonkép mely ezen eredményeket előidézte, melyek most oly nagy változást tettek azon a vidéken. De a mostani helyzet azon tekintetben is más, bocsásson meg nekem Somssich Pál t. képviselő ur — egészen más és ezen új helyzetet nem szabad figyelmen kivül hagyni. Az európai helyzet mégis csak némileg más, mint volt akkor. Kezdjük Muszkaországon. Nem titok, hogy ők azon állapotban vannak és épen ezen háború folytán, hogy ők bizony az actiora nézve alig vannak azon helyzetben, a melyben 1877-ben voltak, mikor a háború megkezdetett. Nézzük viszonyunkat Németországhoz. Akkori időben azon viszony egészen más volt, mint most. Most érzik, hogy más helyzetük van Muszkaország irányában, mint volt akkor, midőn azon támogatás folytán, a melyet véleményük szerint találtak 1870-ben Muszkaország részéről, viszontszolgálatra hitték magukat kötelezve. De vegyük a többi hatalmakat s azt fogjuk látni, hogy ezek mind csak egy eszmét akarnak, t. i. a békét. Es miért? azért, mert mindenkinek van belső baja és senki sincs abban a helyzetben, bog}

7 háborút akarjon. így nekünk legnagyobb biztosítékunk az átalános helyzet. Hogyha Törökország képes volt Szerbiával és Montenegróval szembeszállni és magát egészen egyedül védte Oroszország ellen, azt hiszem, hogy a mi helyzetünk mégis csak egészen más most, mint volt előbb. De az hozatik föl leginkább — és ezt hiszem a legnagyobb tévedésnek, Somssich Pál t. képviselőtársam is említette — hogy a tulajdonképi antagonismus köztünk s a szláv világ közt az occupatiótóí datálódik. Én azt hiszem, hogy ez sokkal régebbről datálódik. Azok ä törekvések, a melyek a muszka és szláv világban léteznek századokon át vonulnak, azok nyomát már a műit század közepe felé s azóta periodice mindig éreztük. Ezek az occupatió által nem idéztettek elő, ezek már megvoltak. De mi történt az occupatió által ? Ha megengedi a t. képviselő ur, megmondom. (Halljuk!) Én sokat jártam ez országokban, nemcsak az occupatió előtt, hanem még mielőtt az 1867. bekövetkezett és mondhatom, hogy az az állás, a melyet ott monarchiánk elfoglalt, agy nagyon sajnálatos állás volt. A franczia, az angol, az orosz, de még — az egyesülés után — az olasz is egész más szerepeket játszottak. Tőlünk az igaz, nem féltek, de sajnáltak és lenéztek. Pedig mindhiába, nem kell azt hinni, hogy mi egyedül ki fogjuk egyenlítni azon ellentétet, mely lassanként fejlődik. Itt, mini mindenütt az emberi dolgokban csak két mód van, melyet egyeztetni kell: az egyik az ostor, másik a ezukor. És mit bizonyít mindezen mostani izgalom, minden oldalon, hogy mi megszállottak e tartományokat ? Csak azt bizonyítja, hogy tőlünk kezdenek tartani, (Derültség) hogy nekünk most oly állásunk van, a mely azelőtt nem volt s hogy senki sem fog velünk könnyedén ujjat húzni. Hogy ezen processus, a mely századokon át tart, marul holnapra nem szüntettetett meg, az igen természetes, én is, mint Somssich Pál, t. képviselő ur tartok tőle, hogy lesznek még bajok addig, mig I e kérdés önmagát megoldja, meri az nem boszniai,