Képviselőházi napló, 1881. III. kötet • 1882. február 13–rnárczius 2.

Ülésnapok - 1881-58

58; erwigoe tilss február 17. iSSÖ. Í07 de la langue du pays également, avec le turc". Ausztria-Magyarország képviselője támogatta a jogegyenlőséget Törökországban és most éledne fel Magyarországon, a mi már megszűnt Törökországban ? A régi magyar közjog — és ez dicséretére válik — nem ismerte a nemzetiségek különfélegégéből származó jogi különbségeket. Steinacker Ödön t. képviselőtársam már említette Verbőezy triparíitumát, melyben a Magyarországon létező különféle nemzetiségek: nationes, el vanak ismerve. Az 1608: XIII. t.-cz.-ben is a natio germanica és slavica világosan ki van tüntetve a natio hungariea mellett és ezen három natio jogegyenlősége a szab. kir. városokban világosan ki van mondva. Az 1868. évi nemzetiségi törvény is kimondja, hogy Magyarország minden polgára, bármily nemzetiséghez tartozik, a hazának egyenjogú polgára. A nemzetiségi törvény nem tesz különbséget idegen és nem idegen nyelvek közt, hanem csak az állam hivatalos nyelvét deeretálja és ez a magyar, de a hazánkban dívó többi nyelv: a német, a ruthén, a tót, a horvát, a szerb, a román honi nyelvek, nem idegen nyelvek. És valóban furcsa volna, ha oly nyelvek, melyek Magyarországban évezred óta használtattak, — részben korábban, mint a magyarnyelv — most hirtelen idegenekké nyilváníttatnának. De a határozati javaslat tovább megy. Különféle jogi osztályokat állít fel a magyarés nem magyar ajkúak közt és súlyos kivételes adót ró mindazokra, a kik nem magyar nyelvüket, sőt nem magyar nevüket használják a társadalomban, a kereskedelmi forgalomban, tehát még nem is az állami szolgálatban. Ezen határozati javaslat a magyar ekauvinismus félreismerhetlen szüleménye, nem kivételes tünemény ez, hanem azon magyarosító szellemnek némileg naiv nyilvánítása, mely egész államéletünket áthatja, megzavarja és hazánk legfontosabb kérdésének, a nemzetiségi kérdésnek szerencsés megoldását majdnem lehetetlenné teszi. Ezen megoldásnak egyetlen módja az : a többnyelvűséget nem bajnak, hanem megváltozhatatlan ténynek kell tekintenünk és ezen tény iránt nem ellenséges indulattal, hanem jóakarattal viseltetnünk. A régi magyar királyoknak nemzetiségi politikája ezen utat követte. Ez volt politikája szt. István királynak, ezen ország bölcs megalapítójának, a ki meghagyta utódainak, a

°gy jól bánjanak a német bevándorlókkal, nehogy azok másfelé költözzenek és nehogy elpusztuljon az, a mit felépített. Elavultnak nevezik sokan ezen politikát és szemére hányják, hogy elmulasztotta a magyarosítást. Valóban a magyarosodás az Árpádok korában sokkal könnyebben lett volna eszközölhető, miut mai napság; a nemzetiségi öntudat a szomszéd népek tömegeiben akkor nem volt annyira kifejlődve, mint most. Mindazonáltal az Árpádok nem magyarosítottak, habár bizonyára voltak nem kevésbé magyar érzelműek, mint a mostani nemzedék, de bölcsebbnek tartották inkább a fönnálló viszonyokhoz alkalmazkodni, mint ezeknek talán hősi, de haszontalan felforgatása által az államot és a magyar fajt veszélyeztetni. A mai -— fájdalom — hatalmassá vált irány más erőszakos úton akarja a nemzetiségi kérdést megoldani: a többnyelvűség helyére egynyelvüséget akar helyezni. Hasonlít ezen törekvés ahhoz, mely a reformatió után a fejeket megzavarta és az országokat elpusztította. A cujus regio ejusreligio elve szerint akkor egész országok katholikusokká vagy evangeíisokkátétettek. Mosta cujus regio ejus lingua elve szerint ezen politika hívei hazánk nem magyar ajkú polgárait akarják magyarosítani. Ezen irány tűnik elő abban, hogy a nemzetiségi törvénynek a nem magyar ajkúak mellett szóló határozatai végre nem hajtatnak; hogy a nemzetiségi törvény, mely ám úgyis igen szűk tért enged a nem magyar ajkuaknak, speciális törvények által kijátszatik, hogy a névmagyarosító egyletek támogattatnak, hogy a nem magyaroknak közművelődési érdekei elhanyagoltainak, a mi abból is kiderül, hogy a hivatalos jelentés szerint a németajkú népiskolák száma Magyarországon 10 esztendő alatt 365-tel apadt és hogy az erdélyi szászok középiskoláin kivül egyetlen egy gymnasium, vagy reáliskola sincs német tannyelvvel széles Magyarországon. Ezen szellem boldogtalan gyermeke a Szalay Imre t. képviselő ur és társai által benyújtott határozati javaslat is. Ezen határozati javaslatnak némileg mentségéül szolgál, hogy a fővárosi németség, mely ellen ezen indítvány első sorban irányul, puhasága által felbátorította a ehauvinismust, a német nyelvnek a fővárosi tanácsházból való kizáratását tűrte és abba is belenyugodni látszik, hogy a fővátosi 143 népiskola közt egyetlen egy sincs német tannyelvvel. Még azt vagyok bátor megjegyezni, hogy azon német cosmopolita, ki túlteszi magát a nemzetiség érzésén, ki ellentállás nélkül odaadja nemzetiségét, ki puhasága által mámorítja a chauvinismiisr és esztelen tűlcsapongásokra felbátorítja, az bár akaratlanul, de tényleg a cbauviaismus támogatója, de nem a magyar faj valódi barátja. Ellenben azon német, ki saját nemzetiségének érdekeiért lelkesül, az nem feledheti el, hogy mások ép oly melegen érzenek, az méltányolja azon életfeltételeket, melyek nemcsak saját, hanem más nemzetiség fennállására is szükségesek, az óvja a magyart könnyű győzelmektől, de a mámortól is, az lehet a chauviiiismus esküdt ellen14*