Képviselőházi napló, 1881. II. kötet • 1882. január 11–február 11.
Ülésnapok - 1881-53
392 53. orszííges ölés február li. 1882. riumnak, hol különféle pályára készülő ifjak hallgatják előadásait, a 126 napra terjedő semesterben képes megadni a szükséges oktatást! En bebizonyítom a minister urnak, hogy a kolozsvári egyetem, daczára annak, hogy olyan félkegyeiműnek szokták említeni, mint a múlt évben is történt s mely csak pár év óta áll fenn, e rövid idő alatt már több kiváló állattani jeles szakembert bocsátott ki, kik már külföldön is elismerésre tettek szert irodalmi működésük által, mintsem összes alkotmányos életünk óta a budapesti egyetem. De mi ennek a kulcsa? A tanpénz? {ügy van! Ugy van!) A t. minister ur, kinek eljárásáról nem akarom mondani, hogy rósz szándéklatú, de hát neki olyan a természete, hogy még reactionarius hajlamai is vannak, szeret uralkodni, meglehet, hogy túlbuzgóságból ; nem szereti meghallgatni a mások tanácsát, vagy ha meghallgat valakit, arra nem hajlik. Ha a minister ur talán ezt tagadná, mindjárt egy pár esetet mondok, melyekből kitűnik, hogy az egyetemi kathedra betöltésénél is a minister ur miképen szokott intézkedni. Mi az eljárása a t. minister urnak? {Halljuk!) Én magam voltam az, ki a múlt költségvetés tárgyalása alkalmával, midőu méltóztatott felhozni egy systematikai füvészeti tanszék szükségességét, azt mondtam, hogy arra egyelőre nincs szükség, hanem sokkal fontosabb volna egy geológiai tanszék felállítása, mert az valóságos hézagot pótol az egyetemen. En akkor, megvallom, nem levén a minister ur kimutatásának birtokában, nem nézhettem utána, vájjon egyáltalában nincs-e képviselve e tanszék az egyetemen. Ma már tudom, hogyan van ez képviselve 8 álló éven keresztül egy magántanár által, a ki azonban soha előadást nem tartott, sőt magántanárságának 8-ik évében épen egy hallgatója van kimutatva. És már most történik egy compromissum az igen tisztelt közoktatási és földmívelési ministerek közt. A t. földmívelési minister ur azt mondja, van nekem egy valósággal nagyon fontos intézetem, t. i. a földtani intézet. Ez egy mondhatlanul fontos intézet nemcsak tudományos szempontból, hanem lehet mondani nemzetgazdasági szempontból is, mert itt arról van szó, hogy Magyarország geológiai viszonyai felvétessenek, hogy többek közt kőszén stb. hol fordul elő, hogy mindenki tájékozva legyen, hogy ez anyagot hol keresse. Az ország geologiailag részletesen fölvéve nem volt, most ez intézet 12 évi működése után egy ötödrésze van felvéve. A tisztikar tökéletesen meg van bénítva, dolgozik ugyan, de egy baja van, az, hogy ez intézetet vezeti egy arra alkalmatlan ember, ki az alárendelt tisztviselőkkel megférni nem tud s így az intézet megvan bénítva. „Közoktatási minister barátom! Vedd át ezt az ! embert." És mi történik? átveszik az embert s oda teszik az egyetem paleontológiái khatedrájára, hol 8 éven át kellett volna tartani előadásokat, azonban nem tartott. Előállottak nekem t. ház, hogy hiszen ez érdemes szakember, számos értekezést s önálló munkát is irt. Elismerem. Egyedüli baja szememben az volt, hogy nem tad magyarul, sőt átalában, mint bizonyos vidékek szülöttei, egy nyelvet sem tud. Ezek tudnak ugyan minden nyelven, de tökéletesen, ugy mint az egyetemen kell, nem tudnak. Felszólalásom előtt felkerestek számosan s azt mondták, hagyj békét azon embernek, az egy érdemes tudós. Nekem az ilyenekre az az álláspontom, hogy, ha valaki szerzett magának Magyarországon a tudomány terén érdemeket, azt én első sorban elismerem s követelem, hogy azoknak az érdemeknek adassék meg a megfelelő elismerés. De a megfelelő elismerés — erre különös súlyt fektetek — de ne honoráljuk az ilyen érdemeket olyan állással, hová az illető be nem válik. Nekem nem az lebegett szemeim előtt, hogy e tanárnak kenyerét elvegyem, vagy őt egyátalában anyagi állásában megingassam. Korántsem. Hanem én azt mondom, a ki a földtani intézetet nem tudta vezetni, a kit onnan cl kellett tenni, a ki az egyetemi katedrára már csak azért sem alkalmas, mert a nyelvet nem bírja kellőleg, ki sokkal idősebb, semhogy a nyelvet elsajátíthatná : az elismerés fejében az irodalom terén szerzett érdemekért adassék neki egy jó nyugdíj. Ebbe bele egyezem. Azt azonban nem fogadom el, hogy ily érdemek elismeréseért tnnszék adassék, a melylyel vagy rontja az ifjúságot, mert nem birja a nyelvet, vagy pedig nem lesz hallgatója. Ha már a minister eljárásával ennyit foglalkoztam, azt is elmondom, hogy a tanszék betöllésének kérdése véleményadás végett ki volt adva a tanári karnak. A tanári kar többsége oda nyilatkozott, hogy a tanszéket nem tartja azon egyénnek kiadhatónak. Erre a minister azt válaszolta, hogy már most csak azért is kiadom és most az illető tényleg benn is van. A minister ur az óta két tanszéket töltött be a nélkül, hogy a tanári testületet megkérdezte volna. Bocsánatot kérek, a minister urnak csak azt mondom, hogy ha alkotmányosan j akar eljárni, szólítsa fel a tanári kart, valahányszor tanszéket akar betölteni. A tanári kartól azt a jogot elvitatni nem lehet, hogy nyilatkozzék : ki alkalmas azon tanszékre, ki nem, mert ez a tanári testület szellemének fontos kelléke s aztán respectáljaa többséget. Ha pedig rendes hajlamát, a reactionarismust akarja alkalmazni a minister, ne kérdezzen soha,mert akkor legalább tudni fogj ák az illetők,; hogy mi az eljárása a minisíernek. De egysxer a tanári testületet akként megsérteni, hogy a többség szavazatát elveti és azt ülteti a tanszékbe, a kit a tanári testület nem akar, másszor pedig a tanári