Képviselőházi napló, 1881. II. kötet • 1882. január 11–február 11.

Ülésnapok - 1881-36

36. országos ülés Január 12. 1882. 19 a rendkívüli rovatokba helyezett által, azért az mégis csak több kiadás marad .1 Azt állítottam mindjárt beszédem elején, hogy az igen t. pénzügyminister ur, minden buzgósága, erélye és fáradhatlan szorgalma mellett sem lehetett képes a beterjesztett költségvetésben mást, mint szomorú sivár eredményt felmutatni. 0 maga igazolja ezt legjobban, midőn szórólszóra igy nyilatkozik: „Nem lehet nekem azon szemrehányást tenni, hogy rózsás színben igyekszem feltüntetni pénzügyi helyzetünket, mert előadtam szárazon a tényeket, melyeknek egyik eredménye az, hogy rendes kiadásainkban a hiány 14.700,000 forintot tesz." Azonban csakhamar igy vigasztalja magát: ,.De ha sikerül az állam jövedelmét 8.800,000 írttal fokozni, akkor még sem lehet azt állítani, hogy a hiány apasztására és az egyensúly helyreállítására nagy lépés nem történt, a nélkül, hogy az egyenes adók emeltessenek!" És pedig nem történt t, minister ur! Sőt ellenkezőleg azt kell állítanom, hogy az ilyen részletes javítási törekvések csakis papiroson mutatnak fel látszólagos eredményeket, melyekkel öncsalódásba ringathatjuk magunkat és az avatatlanokat, de az egyei

1 súly helyreállításához egy lépéssel sem közeledtünk. Elkallódtak az ilyen részletes adófölemeléseknck jövedelmei állandó eredmény nélkül a múltban; el fognak azok kallódni a jövőben is. Hogy is állnánk a legközelebb ránk következő években, ha a törvényhozás a pénzügyminister ur által indítványozott adókat megszavazná és ezek 8.800,000 frtot valóban jövedelmeznének is? A pénzügyi bizottság az összes évi hiányt 26.201,000 frtra számítja; ebből levonandó azon 3 millió, melyet feltéve, de meg nem engedve, az új adók fognának jövedelmezni; maradna tehát 23.201,000 frt hiány 1882-re; vannak azonban még ezen összegen kivül a pénzügyminister urnák előterjesztése szerint is hitelművelettel fedezendő más kéltségek is, u. m. a budapest-zimoiryi vasút kiépítésére és a régi kölesönök törlesztésére szükséges kiadások; az első ezen f. évre kerekszámban 14 millió forinttal vétetik fel és a 23 millió defiezitet már 37 millióra emeli, melyeknek fedezésére a beszerzés költségeit és a mai cursust számítva, mintegy 42 millió kölcsön felvétele kívántatik. De ehhez még a régi kölcsönök törlesztésére felveendő 9.950,000 írtnak beszerzési költségeit is hozzá kell adni, ugy hogy magának a pénzügyininisternek és a pénzügyi bizottságnak számításai szerint e folyó 1882-ik évben legalább 43.000,000 forintnyi deficzit vár reánk! A tapasztalás és az állami számvevőszék adatai nyomán azonban a valódi deficzitek 3 év óta mindig tetemesen túlhaladták az előirányzatot, ! miből mint tényből azt kell következtetni, hogy ez a folyó évben is igy fog lenni és a felvett kölcsönök kamatai az új adók jövedelmeinek jelentékeny részét el fogják nyelni, 1883., 1884. és a következő években pedig, melyekben a mostam rendszer mellett az évi deficzitek szinte nem maradnak el, ugyanez még nagyobb mértékben fog bekövetkezni, ugy hogy 4—5 év múlva a folyvást felszedendő kölcsönök kamatai egészben felemésztik a remélt, de általában igen feltételesnek tartott új adóbeli jövedelmeket és mi ezen újabban hozandó áldozataink daczára egy lépéssel sem közeledünk kitűzött czéluukhoz, államháztartásunk egyensúlyának helyreállításához, sot ettől még annál távolabb esnénk, minél inkább kimerítenénk ilyen részletes adóztatások által anyagi erőnket, mint mondani szokták, adóképességünket. Hiszen megszavaztunk mi már e czélra tömérdek adókat! Volt is sikere és szépen megindult az évi hiányoknak apasztása, de csak addig, mig az akkori pénzügyminister urnák e ház által istápolt takarékossága tervszerinti intézkedések szermt kezeltetett. Miután azonban a kormány elejtette Széli Kálmán rendszeres tervét és a ministere]nők ur föláldozta az egyensúly helyreállítására megszavazott adóknak jövedelmeit a keletre vágyó nagyhatalmiság ábrándos aspiratióinak, azon lejtőre jutottunk, melyen a mai veszélyes állapotunkba sülyeiltunk : a 40-—50 millió közti krónikus deficzitek korába. Nem ilyen kisszerű, toldva-foltozva kapkodó eszközökkel lehet a mi pénzügyi igen üdült bajainkon segíteni, hanem egy átgondolt, tervszerííleg megállapított rendszernek lelkiismeretes és erélyes keresztülvitele által, csak az ilyen nyújthat nekünk gyökeres teljes orvoslást. Lehetetlen az akkori pénzügyminister ur í875-ik évi szeptember 19-én elmondott remek beszédének, — ezen valóságos pénzügyi programúinak — tanulmányozását különösen állam férfiainknak figyelmébe eléggé nem ajánlani. Belőle csak pár sort kívánok itt felolvasni: „Ezek és intézményeinknek tálköltséges berendezése, deficitjeinket krónikussá tették. 153 millió lebegő adósság terhe mellett, minden irányban alkalmazott és mélyen bevágó rendszabályok segíthetnek csak a mi bajainkon; — ezen eszközök elseje: állami kiadásaink megszorítása! — hitem volt mindig és ma is az, hogy azon mértékét a kiadásoknak, melyeket költségeink az 1876-ik évig felmutattak, — ezen ország ereje nem birja meg; az eszközök másodika: állami jövedelmeink biztosítása; harmadik: fokozása az állami jövedelmeknek; — negyedik : gy^rs megj oldása azon kérdéseknek, melyek az adóképesj ség fejlesztését eredményezik és áldozatok elvij selésére képesítenek wtb." 3*