Képviselőházi napló, 1881. I. kötet • 1881. szeptember 26–deczember 31.

Ülésnapok - 1881-23

23. erszágos ülés deeczmber 3. 1881. 247 ben állani. Sőt én meg vagyok róla győződve, hogy már ezen havi 10,000 frtban egy jelentékeny rész foglaltatik azon árúczikkek árából is, melyek a budapesti angol gépgyárosok raktáraiból kerülnek ki. De egyátalában ne hagyjuk magunkat a kiviteli forgalmunkra vonatkozó számadatok által félrevezettetni, mert ki van mutatva például, hogy augusztus havábau kötött és szőtt árút 104,000 frt értékben vittünk ki. Ezek közt azonban 38,000 frt értékű gyapjúszövet 17,000 frt értékű lenszövet és 11,000 forint értékű pamutszövet vau. Ki hinné azt el, hogy ennek csak legnagyobb része is tőlünk, a mi termelésünk köréből került ki. így állunk a vámmentes tárgyakkal; következnek a különbözeti vámtételek. Ezeknél szintén nagyobb mértékben van érdekelve Ausztria, mert az főleg finom czikkeket visz ki, mi pedig durva vasat, durva üveget és durva agyagárút exportálunk. A finom értékes tárgyak ellenben mind Ausztriából vitetnek ki. A specifikus vámok oly nagy számmal vannak, hogy azok részletes összehasonlítását mellőzni akarom. Csak azt kívánom még felemlíteni, hogy ezen specifikus vámok 7%-át teszik az értéknek, vannak ezek közt sokkal kevésbbé megvámolt tárgyak, csak fájdalom, azok nem a mi árúczikkeink. Ilyenek például a pamutárúk, ezek közt a mi legtöbb vitetik ki, a fehérített barchet, melynek értéke 525 francban van felvéve. Fizet 25 franc vámot, vagyis az érték 4'7%-át. Előnyösen vámoltatnak meg a gyapjú-árúk is. Ezek között a mi legtöbb megy ki, az 1500 francra becsült posztó. Szövetek fizetnek 58 franc vámot, vagyis az érték 38%-át. A specifikus vámok után következnek az értékvámok. Ezen vámok összehasonlításánál, ha — a 15%-os és az angol szerződés folytán 10%-ra redukált finánezvámokat, mint nem fontosokat, figyelmen kivül hagyjuk, azt lehet tapasztalni, hogy a 8%-osok a mi kivitelünknek vannak szánva, az osztrák árúk pedig a 67

0 vámot élvezik. Az előbbi vámmal megróttak nagy részt olyanok, melyeket mi is produkálunk ; ilyen névszerint a gabona. A szerbek a múlt évben 224,000 méter-mázsa gabonát hoztak be, mi sokkal kevesebbet viszünk ki. Ily formán állunk a kerti terményekkel, a hüvelyes veteményekkel, a nyers bőrökkel, melyekből két-három ezer métermázsa vitetett ki és 17,000 méter-mázsa hozatott be i.és igy vagyunk a többi nyers terményekkel is. Ezek majdnem mind vámmentesen jönnek be, ha pedig mi visszük ki őket, akkor az érték 87

0-át fizetjük. Most Ítélje meg t. ház, bárki, mekkora érdekünk lehet nekünk szerb kereskedelmi szerződés megkötésében és mekkora az osztrákoknak. A harmadik tétel, melyet fölállítottam, az, hogy ezen szerződés megkötésének költségeit kizárólag Magyarország viseli. Hiszen ez nagyon természetes is, mert Ausztria alig is adhatna valamit egy ily szerződés megkötéseért. Hoszszasabban tehát ezen tétel bizonyításánál nem időzöm. A kormány maga is ezt legalább az által elismerte, hogy a közgazdasági bizottság egyik tagjának véleményét, a ki igy nyilatkozott, a kormány jelenlevő tagjai helyeselték. Az mondatott t. i., hogy ha mi súlyt fektetnénk arra, hogy érdekeink a keleti államokkal kötött szerződéseknél jobban vagy csak ugy óvassanak meg, mint az osztrák érdekek, akkor soha sem lennénk azon helyzetben, hogy valamely keleti állammal szerződést kössünk. Elfogadom a tételt, de akkor az feladatunk, hogy ebbeli hátrányosabb helyzetünket tegyük előnyössé az által, hogy feltételt szabunk annak, a kinek nagyobb érdeke van, mielőtt ily kereskedelmi szerződéshez hozzájárulunk. A mi a szerződésért adott árt illeti, t. ház, kétségtelen, hogy annak legbecsesebb alkatrésze a sertésvámuak leszállítása. Itt az a kérdés merül fel, csakugyan áll-e az, hogy ezen vámok leszállítása nemcsak nem árt nekünk, hanem az abból származó pénzügyi veszteséget a közgazdasági előny nagy mértékben ellensúlyozza. Ez mondatott a javaslatban, ez mondatik a bizottság jelentésében és ezt mondta most a tisztelt bizottsági előadó ur. Én ezen állítás helyességét kétségbe vovom. Mert, t. ház, ha mi nem volnánk azon nemzetben, hogy sertéstenyésztésünket kiterjeszthetjük, ha kereskedelmünk csakugyan rá volna szorulva a sertés-behozatalra, akkor a kereskedelmi forgalom érdekében engedni kellene, de ekkor az áldozat másrészről bizonyos eló'nynyel is lenne összekötve. A helyzet azonban másként áll. A magyar kereskedelemnek tényleg nincs szüksége Szerbia sertés behozatalára. Bátran merem ezt állítani azon adatokból következtetve, melyeket a t. kormány előterjesztett. Ezen előterjesztés maga mondja, hogy 1876-ban a behozott sertések száma meghaladta a 600,000-et, azóta pedig leszállott 118.000-re. Legnagyobb része tehát az előbbi behozatalnak elmaradt és pedig a nélkül, hogy ezt a kereskedelem azon ága, melynek előmozdítására méltán oly nagy súlyt fektet a t. kereskedelmi minister ur, a kőbányai sertéshizlalás a legkevésbé is megérezte volna. Ily következmények közt azt, hogy a magyar kereskedelemnek szüksége van Szerbia behozatalára, alaposan mondani, nem lehet. De ha valaki ismeri a sertéskereskedés viszonyait, az tudhatja adatok nélkül is, hogy a sertéstenyésztők nálunk gyakran nem képesek készleteiket értékesíteni, mert ha erre képesek lennének, akkor kétszer annyit is tudnának tenyészteni. (Ugy van! a baloldalon.) Tehát nem alapos a t. ministerelnök urnák azon megjegyzése sem, melyet a közgazdasági