Képviselőházi napló, 1881. I. kötet • 1881. szeptember 26–deczember 31.

Ülésnapok - 1881-22

22. országos ölés november 30.1881. 229 társadalmi, Bem nemzetgazdasági, sem statistikai szempontból nem ismerek. (Felkiáltások a jobb­oldalon: Hiszen Szalay mondja') Ha mondja, akkor azt áralja el, hogy ő sem tudja, hogy ez nem létezik, (Derültség a jobboldalon) de követ­kezik ebből az, hogy nekünk pedig tudnunk kell, hogy ez nem létezik. (Helyeslés a szélső bal­oldalon.) De a második kérdés az, — mert hisz erről van szó — hogy foglaltatik-e azon szó­zatban olyasmi, a mi bűnügyi utón üldözhető? Nézetem szerint tehát először hiányzik az objeetum, mert az oligarchák, hatalmasok és nem hatalmasok osztálya Magyarországon nem létezvén ilyenek közti gyűlölség szítása nem is képzelhető. De van a dolognak egy másik része, melyet szíves figyelmökbe ajánlok. (Halljuk!) A törvény megköveteli, hogy a ki a 172. §. alapján üldö­zés tárgyává tétetik, az izgatást a 171. §-ban meghatározott módon kövesse el, vagyis egyenes felhívást intézzen azokhoz, a kikhez szól, egy bizonyos bűntett vagy vétség elkövetésére. Ezt a részét a büntető törvénykönyvnek igy indo­kolta az igazságügyministerium : „Egyenesen felhív, egyenes és határozott felhívást tesz : A felhívásnak egyenesen arra, azon vétség vagy bűntett elkövetésére kell intézettnek lennie, a mely tettleg elkövettetett. A sajtótör­vények történelmében ez a legnevezetesebb vív­mány, melyet a helyesebb felismerés, a szabad­elvű és azért igazságos, a túlságos bizalmatlan­ságtól megtisztult szellem az 1819-ik évi franczia törvényhozásnak, a gyanakodás és félelemtől nem egészen ment megállapítása ellen kivívott. A dicsőség, hogy a helyes, megszorító körül­írást törvényerőre emelte: az 1830—1831-dik évi belga congressust illeti. A magyar sajtótör­vénybe szintén átment e megszorítás s a jelen törvényjavaslat is sértetlenül fentartja-e vív­mányt." Vívmánynak tekintetik tehát maga a tör­vényjavaslat — most már törvény •—szempontjából is az, hogy a felhívás egyenes és határozott legyen. Van ebben a szózatban is egyenes felhívás, csak egyetlenegy és ez az: „Válaszszatok ! í{ Erre hív fel: válaszszanak a kormánypárt és a negyven­nyolezas párt közt a választók, (ügy van! a szélső baloldalon.) Ki az, a ki ebben törvény­telenséget lát? Van a szózatban egy más kifejezés is: majd ezen kar mutassa meg, a mit 1869-ben meg­mutatott. Sokak előtt azon gyanút ébresztené ez, mintha 1869-ben Somogyban, nem tudom, forra­dalom vagy lázadás lett volna. Pedig sem több, sem kevesebb nem történt, sem nagyobb szeren­csétlenség nem fordult elő, mint az, hogy akkor nyolcz ellenzéki képviselő választatott. Még az osztályok kérdésére van egy meg­j jegyzésem. Azt mondtam, hogy az anachronismus. [ Ebben a felfogásomban támogat a t. igazság­ügyminister ur is, midőn ä törvényjavaslat tár­gyalásánál következőleg nyilatkozott. Zay t. képviselőtársam ugyanis akkor ezt monda: „Továbbá azt méltóztatott mondani, hogy miért beszél itt a javaslat osztályokról, hiszen Magyarországon nem léteznek osztályok. Lehet, hogy ma még nem léteznek, de létezni fognak, mihelyt közgazdasági viszonyaink azon fokra fognak fejlődni, melyen más országokban ma is vannak. Az osztályok és azok közti kü­lönbség és netaláni ellenszenv csak kórjele a gazdaság, fejlettség egy bizonyos fokának. Ez pár évtized múlva nálunk is be fog következni és azért ez időre előre törvényt kell szabni és orvoslást nyújtani." Erre ő nagyméltósága ezzel válaszolt: „A mi végre az osztályok elleni izgatást illeti, arra Zay képviselő ur már meg­felelt, hogy most talán nem annyira instant ve­szedelem, mintha majd a gyári viszonyok inkább kifejlődnek". Szó volt tehát a törvény alkotása­kor arról, hogy majd pár decennium múlva lesz­nek olyan osztályok, ha a gyári ipar kifejlődik és akkor előfordulhat az osztályok elleni gyűlölet. De a törvény alig egy éve lépett életbe és ime a törvényjavaslat intentióival szemben ma akar­juk constatálni, hogy osztályok vannak és ezek közötti gyűlölség szítása lehetséges. Ez meg­tagadása azon liberális felfogásnak, mely a tör­vény megalkotásánál a t. házat vezérelte. S én, t. ház, szemben azzal, hogy a jelen esetben politikai szabadság kérdéséről, a kép­viselői állás függetlenségéről és a ház méltó­ságáról van szó, azt kérem a t. háztól, ne mél­tóztassék elszalasztani az alkalmat, hogy igenis példával statuáljuk, hogy mi ezen kérdések te­kintetében, a függetlenség és sajtószabadság kér­déseiben felül állva minden pártérdeken, is soli­daritásban állunk. De van egy másik vád is. Az mondatik, hogy a jelen esetben az 1848 : XVIII. t.-cz. 41. §-ának esete is fenforogni látszik és ezért is üldöztetik Szalay Imre képviselőtársunk. T. ház! Az ezen §-ra való hivatkozás mu­tatja leginkább, hogy itt zaklatással állunk szem­ben. A 41. §. igy szól: „A mely nyomdatulaj­donos bármely nyomtatványra nevét és lakát ki nem teszi, vagy álnevet tesz ki, ha a nyomtat­vány stb 100 frttal büntettetik " A 41. §. szól a nyomdászról, a ki akkor büntettetik, ha a sajtótermékre a nyomdaczégét kitenni el­feledte. Szalay képviselő ur aláirta a nyomtat­ványt, azt pedig tudjuk mindnyájan, hogy ő nem nyomdász. (Derültség.) Még is ezen paragraphus alapján is vád alá helyeztetik Szalay képviselő ur. Kérve-kérem a t. házat, méltóztassék figye­lembe venni azt, hogy itt oly helyi érdekű do-

Next

/
Oldalképek
Tartalom