Képviselőházi napló, 1881. I. kötet • 1881. szeptember 26–deczember 31.

Ülésnapok - 1881-13

13. orsaágos ülés október 17. 1881. 133 lesz. Annak megállapítása, a foganatosítás ellenőrzése nem teszi-e az eddigi intézmények reformját szükségessé? Vájjon a meglevő intézmények és formák elegendők és alkalmatossak-e. Mindezt meg kell vizsgálni. Lehet, hogy elégségesnek találtatnak, lehet, hogy elégteleneknek; de azt állítom, t. ház, és ez sarkpontja a mi felfogásunknak, szemben a kormány felfogásával, hogy lehetetlen a közigazgatás reformjához nyúlni s annak egyes intézményeihez a nélkül, hogy az organicus reformok egész sorozatának tiszta fogalmával a tervelő ne bírjon. (Ugy van! balfelöl.) Ezért sürgetjük mi a reformok rendszeres felkarolását, ezért mondjuk — a mint talán a többség tagjai sem kételkednek — hogy e két igért reform leküzdhetlen erővel fogja a kormányt hajtani, ha sikeresen akar eljárni a reformnak az egész vonalon való felkarolására. (Ugy van! baljelöl.) De talán, t. ház, itt a fejtegetésekben megállapodhatnám; mert azt gondolom, hogy elegendő világossá tettem azon felfogásunkat, hogy a kormány törvényhozási politikájának főhibája — felfogásának összefüggés nélküli rendszertelenségében áll. És ennek ellenében — ugy vélem — eléggé igazolva van az a felfogás, a mit feliratunkban kifejtettünk. Érdemleges tartalmára nézve a kormány politikájának nem nyilatkozhatván, áttérek azon másik nagy reformra, mely a trónbeszédben szintén meg van érintve, de a melynek jellenző vonásaira nézve a kormány szintoly feleslegesnek tartotta a bővebb nyilatkozatot, mint a többiekre. Ertem a felsőház reformját. {Halljuk!) T. ház! Alig lesz ebben a házban valaki, a ki ne táplálja azon meggyőződést, hogy tényleg Magyarországon egy kamararendszer van, (Helyeslés balfelöl) bármi van is beirva alkotmányunkba. Alig lesz-e házban, de az országban is valaki, a ki el nem ismeri azt, hogy a felsőház mai szervezetében, sem törvényhozási, sem ellenőrzési feladatainak meg nem felel. És ha már most hozzá vesszük ehhez azt, hogy sehol Európában, még Angliában sem lehet tartós jövőt jósolni a tisztán hereditárius elemekből álló felsőháznak, hogy még Angolországban is most, mert még ez országban is, melynek születési aristocratiája messze felül múlja vagyonban, politikai súlyban, közügyek terén kifejtett munkásságban, minden más állam főúri osztályát . . . még ezen országban is, az utolsó évtized nagy alakulásai után komolyan fejtegetett és előkészített reform a hereditárius felsőháznak gyökeres átalakítása. Ha e tekintethez még hozzáveszszük azt, hogy Magyarországon arra alig lesz vélemény különbség, hogy a hivatalos elemnek azon beözönlése, mely a felső háznak politikai ellenőrzési képességét annyira megesökkenté, ha ugyan teljesen meg nem szüntette, egy reform által orvoslandó: ugy kételyt nem 'táplálhatunk azon szükség iránt, hogy a felső házat két nagy lényeges alkotó elemében reformálni kell. A kormány igéri ezen reform behozatalát. De midőn alkotmányunk ily nagymérvű megváltoztatása van tervben : a kormány részéről a rendszabály szükségének átalános és töprenkedő megemlítésén kívül, hogy ez nagy probléma és hogy e [felett jó gondolkozni, (Derültség bal felöl) semminemű felvilágosítást nem kapunk arra nézve, hogy minő körben, legalább miuő lényeges alapokon akarja ezen reformot létesíteni. , 1848 óta, sőt mondhatom, hogy 1867 óta alkotmányunknak oly fontos reformja nem készíttetik elő, mint a felsőháznak reformja. Hát azt gondolja a kormány, hogy a nemzetet, a nemzetnek politikai köreit ez a dolog oly kevéssé érdekli, hogy nem kötelessége e tekintetben, ha a kezdeményezést meg akarja ragadni — pedig ez elől ki nem térhet — eszméit legalább lényeges alapvonásaiban közrebocsátani? Mert oly neme a kezdeményezésnek, mely az utolsó pillanatban áll elő, mety nem akarja a nemzeti közvéleménynyel együtt érlelni meg a reformot, nem a nyilvánosság felkarolása és felhasználása által, az ily eljárás mindenre alkalmas lehet, de nagy alkotmány-reformok létesítésére teljesen alkalmatlan. (Ugyvan! balfelöl.) És gondolják még azt. hogy nemcsak szorosan vett belügyeink tekintetében, hanem a magyar és osztrák állami közösügy elintézésére nézve is ezen felsőháznak reformja lényeges hatással lesz; mert egy harmadrészben a felsőház küldi a delegátióba tagjait. Most képzeljék el csak azt, hogy ha egy törvényhozási képességében, ellenőrzési képességben, lefelé való befolyásban és bizalomban erős felsőház támad; azzal egyszersmind a delegatió ellenőrzési és egyéb feladataira való alkalmatossága lényegesen emelkedni fog. Felteszem, hogy a kormány maga fogja a kezdeményezést megragadni, felteszem, hogy midőn e reformot igéri, tisztában van annak alapjai és terjedelme iránt: mi képzelhető ok van tehát arra, hogy annak aggódó felemlítésén kívül arról semmi alkalommal nem nyilatkozik? Az alkotmányokat, melyekhez a nemzetek ragaszkodnak, intézményeket, melyekben érdekeik és jogaik biztosítékait látják, nem homályban, nem rejtve fejlesztik és reformálják; a nyilvános megvitatás tüzpróbáját ki kell azon terveknek állani, mielőtt a törvényhozás határozna fölöttük ; és alig van más mód az elhamarkodott, meg nem érlelt alkotás veszélyét kikerülni, mint felkeresni a tervezés stádiumában azt a nyilvánosságot, mely elől a kormány oly helytenül elzárkózik. De a mily kárhoztatandó a kormány el-