Képviselőházi napló, 1881. I. kötet • 1881. szeptember 26–deczember 31.
Ülésnapok - 1881-13
122 13. országos ülés október 17. 1331. akarat, csak kérlelhetlen erély szükséges hozzá, csak az, hogy jobban szeressük a hazát, mint a hatalmat, a hazát, mint pártunk uralmát, csak az, hogy inkább féljünk az erkölcstelenség terjedésétől, mely a nemzet jövőjét ássa alá, mint a közjogi ellenzék szaporodásától, mely annak jövőjét biztosítani akarja. A ministerelnök ur, fájdalom, másként érez. A ministerelnök ur azt, hogy a szélsőbal, hogy a közjogi ellenzék megszaporodjék, hogy a régi számát visszanyerje, oly csapásnak tartja, a melynek elhárításaért a mindenható Istenhez folyamodik. Hát elfeledte a ministerelnök ur, hogy Tisza Kálmán maga is azon közjogi ellenzékhez tartozott, sőt annak egyik vezére volt, a mely ellen most az isteni hatalomhoz fordul ? Hát elfeledte-e a ministerelnök úr, hogy Tisza Kálmán — hat éve múlt csak, — midőn pártállását elhagyta, ünnepélyesen az ország színe előtt azt nyilatkoztatta, hogy a mostani közjogi állapotot rosznak tartotta mindig, rosznak tartja most is és hogy elveit nem adja fel, csak felfüggeszti ? így száll alá uraim, a ki a lejtőre lép, igazolva a latin költőnek szavait: „Facilis deseensus A verni." Vagy nem azért eselekesznek úgy —- bocsánat — nem azért tűrik a törvénytelenségeket, hogy saját hatalmukat biztosítsák? Ám legyen, nem ilyen nemtelen, nem ilyen önző, kevésbé hazafiatlan czélt tartanak szem előtt; megengedem, hogy azért tíírik a visszaéléseket, hogy a közjogi alapot továbbá is fentartsák és megvédelmezzék. De, hát nem világos mindenki előtt, hogy rendszer, melyet csak ilyen eszközökkel lehet fentartaniés biztosítani, önmaga ítéli el magát? (Élénk tetszés szélsb' baljelöl.) Es vájjon nem félnek-e uraim attól, hogy az erkölcsi romlás — isten ne adja, hogy úgy legyen! — annyira fog elterjedni, hogy utoljára minden eladó lesz az országban és még azon alap is, a melyért lelkesednek, meg lesz ingatva; hogy egykoron egy ujabb Jugurtha el fogja mondani rólunk, a mit elmondott Kómáról: „en regnum venale, dummodo emptorem invenerit." ? T. ház! Önök, kormány és kormánypárti többség, a jelen rendszer keretén belül eszközlendő kisebb-nagyobb reformoktól várják az ország sorsának javulását: mi e rendszernek, helyesebben a mostani alapnak megváltoztatásától reméljük csupán. Önöket a 14- évi tapasztalás megczáfolja, nekünk az önálló, szabad nemzetek példája igazat ad. (ügy vanl a szélső baloldalon) Mi a nélkül hogy a meglevőt könnyelműen koczkára tennők, alkotmányos, békés utón, törvényes eszközökkel erősebb alapra akarjuk fektetni Magyarország állami lételét s biztosítani jövőjét; önök uraim, a nemzet anyagi és erkölcsi erejének kimerítésével még a meglevő alapot is koczkáztatják, a nemzet jövendőjét pedig veszélyeztetik. [Igaz! Ugyvan! a szélsb' balon.) A történelem fog ítélni közöttünk, önök felett és mi felettünk; mi nyugodtan nézünk elébe a hozandó ítéletnek. Nem fogadom el a többség által indítványozott felirati javaslatot, lényegileg azt pártolom, melyet Helfy Ignácz t. barátom nyújtott be. (Hosszan tartó élénk éljenzés a szélső balon.) Kapocsányi Mór: (Halljuk!) T. ház! A felirati javaslat, melyet a többség a ház elé terjesztett, annyira meg van már vitatva, hogy e részben valami újat mondani alig lehet. (Halljuk!) r Én részemről a képviselőház által kiküldött bizottság javaslatát fogadom el. Nem mondom én, uraim, hogy az mindent magában foglal, a mit a múlt könnyelműen elszalasztott, a mit a jelen igényel s a mit a jövőnek megadnia kell. De mint a jelenlegi körülmények és viszonyoknak leginkább megfelelő, én is aláírom. Nem is szólaltam volna fel, ha Polit képviselő ur beszédében egy merész kérdéssel erre nem kényszerít. Ugyanis nevezett képviselő ur f. hó 13-án tartott beszédében feljajdul, hogy a nemzetiségi képviselők miért vannak itt oly kevés számmal; és igen hamar megtalálja rá a feleletet: a roppant pressió miatt, melynek folytán a nemzetiségi kerületekből a választási szabadság tökéletesen ki volt zárvaf és hogy a nemzetiségi kerületek csaknem mind kormánypárti képviselőket küldöttek. S ezt mondotta Polit képviselő ur a baloldali részek általános helyeslése és tetszése közt. Őszintén megvallom, uraim, sehogy sem értem, hogy magyar ember hogy nevethet, derülhet, helyeselhet, ha ilyesmit hall. Azt kérdi, hogy az ilyen kormánypárt Magyarországot képviseli-e avagy a nemzetiséget? Nagyon sajnálom, hogy az igen t. képviselő ur nincsen itten, hogy a feleletet személyesen, illetőleg közvetlenül adhatnám át neki, hogy szemébe mondhatnám meg, a mit mondani akarok. Én ugyanis a válaszadásra nézve a legilletékesebb vagyok, a mennyiben kerületem, t. i. Fogarasmegye alsó kerülete 1700 választója között, sokat mondok, 20 magyar választó van, a többi tisztán román ajkú, tehát kerület a t. képviselő ur felfogása szerint, nemzetiségi kerület. Csakhogy, uraim, Polit Mihály nemzetiségi czvikkeren át nézi azon néhány szál legényt, kiknek kis csapatjából azután nagy hűhóval nemzetiségeket manifestál. Azon a szemüvegen keresztül persze ugy látja, hogy Magyarországnak minden polgára, a kinek anyanyelve nem magyar, azon specziálitáshoz tartozik, kik személyes ál-ambitió, igazságtalan fajgyűlölet vagy más aspiratió folytán a Magyarország által bőkezüleg adott alkotmányos szabadsággal és