Képviselőházi napló, 1881. I. kötet • 1881. szeptember 26–deczember 31.
Ülésnapok - 1881-13
18. országos ülés október 17. 1881. |0J3 egyenlőségi jogokkal megelégedve nincsen, hanem saját személye és társai részére az átalános jogoktól eltérőleg, külön jogokat követel és csakis ily jogok átadása mellett akar honpolgár lenni. {Ugy van! a jobboldalon.) Itt, kérem, csakis egyesekről lehet szó, nemzetiségről nem, mert a nép ilyesmiről nem is álmodik. Egyesek kiváltságot akarnak, csak ugy akarnak polgárok lenni. Tehát fizetést akarnak s csak akkor akarják kötelességüket teljesíteni, melyet isteni, emberi és hazai törvényeink parancsolnak, hogy t. i. hazáinknak hü gyermekei legyenek. (Ügy van! a jobboldalon.) Csakhogy, uraim, Polit Mihály t. képviselő urnák szemüvege rósz, mert nem igaz az, hogy Magyarországnak mindazon honpolgára, a kinek anyanyelve nem magyar, ezen most festett szép specziálitásokhoz tartozik. Anyanyelvük ugyan nem magyar, de ők magyar honpolgároknak, testvéreinknek tartják magukat. Igen jól tudják ok azt, hogy az, ki az általános okoktól eltérőleg egy pár társa részére külön jogokat, privilégiumokat követel, e hazának nem hü fia, hanem ellenkezőleg annak egyetértése, szabadsága és nyugalma ellen tör, tehát a hazának épen ellensége és testvéreinek ennélfogva néni testvére, hanem önző megrövidítője s igy megcsalója. Ilyenek, t. ház, az én választóim, a kik román ajkúak ugyan, de magyar honpolgárok, (Éljenzés a jobboldalon.) Magyar honpolgárok, kik hazájukat épen olyan tisztán, melegen szeretik, mint a magyar {Éljenzés a jobboldalon), csak azon különbség van közöttünk, hogy mig a magyar magyar nyelven, addig ők román nyelven imádják közös hazánkat. Önmaguk, tehát ezen választók adják meg a t. képviselő ur kérdésére a feleletet, hogy kit akarnak képviseltetni, Magyarországot-e, vagy azon néhány szál legényt itt az országházban. Egyébiránt elhiheti a t. képviselő ur, hogy Fogarasmegye román ajkú becsületes honpolgárainak lehetne okuk panaszkodni is, mert ők sem a természet, sem a közös anya, a haza által nem részesittettek azon szeretetben, mint a többi néptestvérük. Háromszor négyszer szántja végig az a nép a sovány kövecses földet csak azért, hogy a hat hónapon át tartó télen ő és családja éhen ne vesszen ; s miután ott ipar és kereskedelem nem hogy bölcsőjében volna, de még csak meg sem született, adóját a szomszéd Romániából szedi össze s oly pontossággal fizeti, hogy ha a mi megyénknek tiz vagy húszezer forint adóhátraléka van, az már sok, holott sokkal gazdagabb megyék milliókkal tartoznak. S vájjon a kormány atyailag gondoskodott-e e megyékről? Ad acta tette és szerencsésen el is felejtette. Uraim! Van Magyarországnak egy árva megyéje és van az erdélyi részekben egy mostohája s ez Fogarasmegye, Az Olt vize isten nevében szabálytalanul csavarog, évenkint kétszer háromszor megúsztatja, Szeged szerencsétlenségével fenyegetve a fél várost s ugyanannyiszor iszapba temeti a megye legjobb földjében az ember munkáját, reményét. Vagy tán a nép nyelveért, vagy egyházáért, vagy iskolájaért történt valami? Nálunk vannak helyek, hol a tanító vagy a pap fizetése 50—60 frt; egy becsületes bojtárnak is kevés. A város, mely szegénysége folytán kényszerülve lett nagy községgé alakulni, 5000, mond ötezer forintot volt kénytelen adni, hogy a 90,000 lélek központját képező helyen legyen egy polgári iskolája. Köszönetül és ráadásul azt nyerte, hogy ezen 5000 frt után, még 500 és egynehány frt tiszta jövedelmi adót kell fizetnie. De mit hozom fel mindezeket? Hiszen a megyének öt éve már, hogy nincs a maga főispánja, mert oda adták a brassómegyei főispánhoz, mintegy ráadásul. Sokat tudnék még e részben mondani, de nem untatom a t. házat újólag, igen sajnálom, hogy Polit képviselő ur nincs itt, hogy látná, hogy ezen elhagyott szegény nép még sem nemzetiségeskedik, nem ellenségeskedik, hanem valódi honfiúi megnyugvással tür, remél é3 vár s meg van győződve, hogy a kormány egyszer elvégre valahára ezen szerencsétlen mostohát is részesítendi a közös anya szeretete, áldásaiban. Hogy pedig nem a roppant és hajmeresztő pressió folytán küldtek ide engemet, mint kormánypárti képviselőt, arról meggyőződhetik a t. képviselő ur abból, hogy volt korelnökünk Boér Antal urat már harmadízben és most utóbbiszor egyhangúlag, tehát ugy választotta meg, hogy pressióról ott még csak sző sem lehet. Az alsó kerületben pedig engem tisztelt meg képviseletével. Én pedig nem voltam a szabadelvű, vagy, mint a képviselő ur szokta mondani, a kormánypártnak jelöltje, az dr. "üllmann Sándor volt s én ennek ellenében lettem nagy szótöbbséggel megválasztva. Tehát, ha pressióról lehet szó, az nem mellettem, hanem ellenem volt. Mindezekből láthatja Polit t. képviselőtársam, hogy nem az az igen hamar kitalált ok, a pressió az, hogy miért vannak ők, nemzetiségiek itt oly kevesen, nem az,, uraim, hanem egészen más. Az Önök legnagyobb ellensége az oka, t. i. a népek szabadségérzete és megokosodása. (Helyeslés a- jobboldalon) Önök most itt hadvezérek és nem hiányzik önöknek semmi, csak seregük; próféták és nem hiányzik semmi, csak a hivők tömege; népeket boldogító eszmék képviselői és nagy fejedelmek önök s nem hiányzik semmi, csak az ország és a nép, mely felett uralkodnának. A hadsereg, a hivők, a nép ott vannak, a hová honfiúi kötelességük kényszeríti, a hol hátat fordítanak önöknek és 16*