Képviselőházi napló, 1878. XIX. kötet • 1881. május 12–junius 1.

Ülésnapok - 1878-396

16 396. orseágeJ ülés májas 12. 1SS1. bozatik, hogy minden Írásbeli perrend égető hiányokat fog felmutatni, mert helyes perrend csak szóbeliség alapján lehetséges, mit az összes nemzetek százados tapasztalása bizonyít. Kiemeltetik továbbá, hogy enneka perrendnek az új formája az előbbeni írásbeli perrenddel szemben megint égető hiányokat fog fölmutatni, ha talán a régi hiányok közül egyesek enyhittetnének vagy meg is szüntettetnének; felhozatott azon kívül, hogy az a hit, melyet egy ilyen új írásbeli forma fel fog költeni, mintha t. i. javítást tettünk volna, csak hátráltatni fogja azon törekvésünket, hogy mielébb az igazi, a helyes reform, a szóbeliség útjára lépjünk. És végre, ha ez igy van, ha az írásbeliség alapján a perjog általános, egyetemes történetének tanúsága szerint helyes perrendet létesíteni nem lehet, akkor minek tegyük ki az országot, minek tegyük ki a közönséget azon súlyos hátrányoknak, a melyeknek mindig ki van téve akkor, ha a törvénykezés formái megváltoznak? Minek tegyük ki azon hátrányoknak, a melyek abból származnak, hogy az új formákba újra bele kell tanulni a bíráknak és az ügyédeknek, addig pedig az egész törvénykezés menete döczög. így állnak az érvek egymással szemben és a miket ma hallottam egy és más oldalról, azok csak ugyanezen érvek variatiói. Én a magam részéről, — mondom — nem szándékozom ezen érvelést sem folytatni, sem bővebben kifejteni; a főrendiház üzenete azonban mellőzhetetlenné teszi, hogy még egy szempontot méltányoljon a képviselőház. Itt szakkérdésről van szó. A parlament mint ilyen, szakkérdéseknél sem nem hagyhatja, de sohasem is hag3^ja figyelmen kivül a szakkörök véleményét. Egész kormányzati rendszerünk a szakszerűségre van alapítva. 1848 óta szakministereink vannak; de a parlament maga is szakbizottságokat küld ki és szakembereket hallgat meg. Én lehetetlennek tartom, hogy ezen esetben a képviselőház egészen figyelmen kivül hagyja a szakköröknek ezen kérdésre vonatkozó nyilatkozatait. És e tekintetben mit látunk, t. képviselőház ? Azt látjuk, hogy a képviselőházon kivül álló összes szakkörök elitélik ezen javaslatot. A szakirodalom, az ügyvédi kamarák, a bíróságok legtekintélyesebb tagjai, élükön a köztiszteletben álló és méltán nagy tekintélynek örvendő országbíró, mind ellene nyilatkoztak ezen javaslatnak. A parlamenten kivül álló szakkörök kebeléből egyetlen egy hang sem emelkedett ezen javaslat mellett. Honnét merítse ily viszonyok köztt a képviselőház a megnyugtatást az iránt, hogy helyesen cselekszik, hogy szakszerűleg jól cselekszik, ha ezen javaslatot elfogadja? A képviselőház jogügyi bizottságában oly kitűnő szakférfiak foglalnak helyet, hogy én véleményük előtt minden más esetben a legnagyobb megnyugvással meghajlom; ezen esetben azonban, ugy látszik, a képviselőház jogügyi bizottságának véleménye nem egészen elfogulatlan. Ezen javaslat a jogügyi bizottság többségének saját műve és midőn a jogügyi bizottság votuma ezen novellát ajánlja, akkor nem mint tárgyilagos kritikus, hanem mint szerző szól s hogy a szerző bírálata saját műve iránt nem lehet egészen elfogulatlan, az előttem bizonyosnak látszik. Lehetetlennek tartom tehát, hogy a jogügyi bizottság votumával szemben a t. képviselőház semmi súlyt ne fektessen a házon kivül álló szakkörök véleményére. Ha tovább nem is akarok menni, annyit mégis bizonyosnak tartok, hogy az egész szakközönség ellenvéleménye legalább is igen kétessé teszi azt, vájjon a kérdéses javaslat a közügynek és a törvénykezésnek javára válik-e? Ha nem is mondom, hogy feltétlenül káros, de az előadott körülményekből azt a consequentiát mindenesetre levonhatom, hogy legalább is igen kétes, vájjon hasznos dolgot cselekszik-e a törvényhozás, ha ezen javaslatot törvényerőre emeli. Már pedig szerény nézetem szerint a törvényhozás nem tarthatja feladatának azt, hogy kétes értékű intézkedéseket tegyen. In dubio abstine: ez még a magánembernek is mellőzhetetlen szabálya s a parlament még kevébbé mellőzheti annak tekintetbe vételét, mert a parlament átalán csak azt teszi és teheti, a mi az ország, a közjó érdekében szükséges és a mi kétségtelenül jónak mutatkozik. Ellenkező esetben, azt hiszem, szükséges kimondani, hogy non liquet. A főrendek üzenete alkalmat nyújt ezen tekintetek megfontolására, midőn az üzenet nagy tárgyilagossággal ugy nyilatkozik, hogy „a novella előnyeit nem látja arányban azon hátrányokkal, melyek a perrendtartás szabványainak teljes megváltoztatásával szükségkép egybe lennének kötve". Én a magam részéről nagyon óhajtandónak tartanám, ha a t. képviselőház a szakkörök nagy mérvű aggályainak kellő méltatásával és figyelembe vételével, a javaslatot szintén elejtené. A jogügyi bizottság indítványát a magam részéről nem fogadhatom el. (Helyeslés balfelöl.) Csatár Zsigmond: T. ház! (Zaj!) Azt hiszem, hogy e pillanatban zajongásra van okuk önöknek. (Halljuk!) Mert a jelen perrendtartási novella általános vitája alkalmával igénytelenségem volt az egyedüli a házban, a ki reámutatott azon sebekre, melyeket e szörnyszülött ütni fog perreodünkön és egész perrendtartásunkat tönkre fogja tenni. Tehát ha most jövök, akkor, midőn a főrendiház fényesen igazolta e részbeni aggályaimat és önök zajongni tudnak, csak gratulálhatok. Én mint képviselő azért