Képviselőházi napló, 1878. XIX. kötet • 1881. május 12–junius 1.

Ülésnapok - 1878-396

|4 596 országos ölés május 12. 1881. doroltatása miatt nem ritkán nagyon is tetemes időelpazarlással döntetnek." Meglehet, hogy itt valami tetemes sajtóhiba forog fenn, de miután a bizottsági előadó ur nem renectált rá, kénytelen vagyok megjegyezni, hogy én a felolvasott indokolást és ezt a kifejezést, azt az észjárást: „eldöntés . . . döntetnek el" nem értem. A tárgy van egyesben, az ige többes számban és nem is vonatkoztatható egymásra. Azt mondja a bizottsági jelentés: „nem szabad fenntartanunk azon perorvoslati rendszert, melynek gyarlóságait az ügyfelek ott, a hol ez érdekükben fekszik, a vilakérdés eldöntésének késleltetésére használják föl." Ez a törvény szerint nem áll. A bizottsági jelentés nem vette tekintetbe a mostani törvénykezési rendtartásnak 299. §-át, mely azt rendeli, hogy a per folyama alatt beadott semmiségi panaszok a per folytatását nem akadályozzák. Az tehát nem áll •— legalább nem áll azon nagy mértékben, mint az előadó ur vette — hogy azon semmiségi panaszok, melyek a per folyama alatt adatnak be, késleltethetnék a per eldöntését. A semmítőszék kitűnő gyorsasággal jár el az ily semmiségi panaszok elintézésénél. Igen gyakran megtörtént, hogy 3, 4, legfeljebb 6 hét alatt intéztettek el az ily semmiségi panaszok. Hisz ekkor még nem is volt vége a pernek. Az ily semmiségi panaszok tehát nem hátráltatják az ügy eldöntését, mert ily semmiségi panaszok a per további folytatását nem akadályozzák, a perfolyamot meg nem állítják. Visszaélni, t. ház, a perorvoslatokkal bármily perorvoslati rendszer mellett is lehet, mert a visszaéléseket kiküszöbölni nem igen lehet. Azonban abból, hogy valami visszaélésre adhat alkalmat, a helyes logika szerint nem az következik, hogy az, ha különben helyes, mellőztessék, hanem, hogy a visszaélés korlátoztassék. A bizottsági jelentés azt mondja, hogy a szőnyegen lévő perrendtartási novella csak anynyiban vág bele a bírói szervezetbe, a mennyiben a semmítőszéket egyesíti a legfőbb itélőszékkel. Sajátszerű, t. ház, hogy a bizottsági előadó és az igazságügyi bizottság két egészen különböző kifejezést használ, mely pedig a jelen esetben nem jelent egyet. Egyrészről azt mondja, hogy a semmítőszék megszüntetendő, e szerint tehát az ezentúl nem lesz; másrészről meg azt mondja, mintegy enyhítésképen, hogy a semmítőszék csak egyesittetik a legfőbb itélőszékkel. Ha egészen őszintén akar beszélni az igazságügyi bizottság előadója, akkor ragaszkodjék vagy az egyikhez, vagy a másikhoz. Ha meg akarja szüntetni a semmítőszéket, ne mondja, hogy egyesíti a legfőbb itélőszékkel. Ha pedig egyesíteni akarja, akkor azt fenn kivánja tártain valamiképen és ekkor nem lehet azt megszüntetni. Ezen két különböző értelmű kifizetésnek használata vagy taktika akar lenni, vagy pedig nem tiszta fogalmakra mutat. Itt azonban voltaképen nem egyesítésről van szó, hanem megszüntetéséről egy fenálló bírósági intézménynek. Ez az egyedüli helyes kifejezés. És pedig a megszüntetés akképen történik, — legalább az én felfogásom szerint — hogy praejudieál a jövőnek. Épen ez az egyik oka annak, hogy az igazságügyi bizottság jelentését nem fogadhatom el. Tisztelt ház! Midőn egy törvénykezési novelláról van szó, szükséges, hogy a törvényhozás tisztában legyen az iránt, hogy tulajdonkép minő törvényhozási politika legczélszerübb és leghelyesebb ily esetben. Én szerintem a leghelyesebb törvényhozási politika novellák készítésénél az: nem menni túl a legkirívóbb hiányok orvoslásán, vagy ha czélszerunek találja a törvényhozás, hogy túlmenjeu ezeken, akkor intézkedéseiben készítse elő a jövőt, vesse el a jövőnek magvait, léptesse életbe, habár csak bizonyos részben azt a nagy reformot, a mely mint végeszme és végezel áll előtte. Hogy állunk e tekintetben, t. ház, a fennforgó törvénykezési novellával? vájjon csupán a legkirívóbb hiányok orvoslására szorítkozik e törvényhozás? nem. Egész rendszereket forgat fel, változtat és szüntet meg. Ez nem a kirívó hiányok orvoslása. De másodszor, midőn a magyar törvényhozás a most szőnyegen levő novellát megalkotja, határozottan és bátran merem kimondani, hogy az praejudieál a jövőnek; nemcsak hogy nem készíti elő a jövőt, hanem annak praejudieál és kifejlődését megakadályozza. Szükséges, hogy a magyar törvényhozásnak előtte álljon az, micsoda gyökeres reformot akar, mint végczélt, tulajdonképen életbe léptetni? mi azon végezel, mely felé törekszik? E reform nem lehet más, mint, nyilvánosság alapján a szóbeliség és közvetlenség. Es ha ebből a szempontból vesszük fel, én nem tudom képzelni a szóbeliséget és közvetlenséget semmítőszék nélkül. Már most tehát, ha őszintén törekszünk a szóbeliség és közvetlenség behozatalára, már is tudhatjuk bizonyosan, hogy a czélbavett gyökeres reform életbeléptetésénél nem fogjuk nélkülözhetni a semmítőszéket. Már most, a helyett, hogy a fennálló semmítőszéket reformálnók, azt most megszüntetni és annak visszaállítását fenntartani a majdani gyökeres reform behozatala idejére, — ebben én helyes törvényhozási politikát nem látok. Ez nem egyéb, mint a fennálló zavarnak nevelése, mert minden ily novellának életbeléptetése újabb és újabb zavart csinál, de másodszor megkötése a jövőnek és praejudicálás a jövőnek. Ezen okoknál fogva én a jogügyi bizottságnak véleményéhez és indítványához nem járulhatok, a főrendiháznak e tekintetben hozott határozatát, mint