Képviselőházi napló, 1878. XIX. kötet • 1881. május 12–junius 1.

Ülésnapok - 1878-411

182 *U> országos ülés május 81. 18811796-ban a görögöknek sikerült Ferencz császártól egy rescriptumot kieszközölni, melyben kijelentetett, hogy a templom tulajdona tisztán a görögöket illeti és a románok abból egészen kizáratnak. Ezen rescriptum azonban soha sem lett egészen végrahajtva, mert megengedtetett a feleknek mindig felfolyamodni s ennek következtében az ügy jóformán sohasem jött le a napirendről s tárgyaltatott 1804-ben, 1805-ben, 1820-ban és 1846-ban. Ez annál természetesebb volt, minthogy a legfelsőbb hatóságok, az erdélyi gubernium és a canezellária köztt nem volt nézetegység e kérdésben, ezek nagyon eltértek egymástól nézeteikben, a menynyiben az egyik inkább kedvezett a románoknak, a másik inkább a görögöknek. Végre az ötvenes években, midőn a koczka ismét a románok javára fordult, a dolgok oda jutattak, hogy valamint 1796-ban a románok kizárattak a templomból és az alapítványokból, most Saguna érsek" alatt sikerült azokból a görögöket kizárni ; Saguna a görögöket interdictum alá helyezte. Ily helyzetben találta az ügyet a magyar ministerium 1867-ben. Természetes volt, hogy a felek a ministeriumhoz folyamodtak sérelmeik, bajaik orvoslása végett. A ministerium akként intézkedett, hogy rendeletileg kimondotta, hogy ezen templomban a paritás alapján görög és román nyelven istentisztelet fog tartatni, egy román és egy görög lelkész az egyház pénztárából fog fizettetni, az alapítványok kezelése pedig az előbbi állapotban fog maradni. E határozottal a másik fél nem volt megelégedve. De még maguk a görögök sem. Ismét folyamodott tehát mindkét fél a ministeriumhoz. Végre, a mint méltóztatnak tudni, az ügy kérvények utján a ház került. 1871. márezius 30-án és 31-én nagyon hosszasan és élénken meg lett vitatva e kérdés a képviselőházban s erre nézve a ház következőleg határozott: „Miután a kérvény! bizottság jelentéséből kitűnik, hogy a kérvényekben nyilvánuló különféle felfogások sarkpontját tisztán jogi kérdések eltérő értelmezése képezvén, az ügy alapjának bírálata nem tartozik a ház teendői közé, másrészt ezen szövevényes ügynek végleges eldöntésére újabb intézkedések okvetlenül szükségesek, a kérvények a vallás- és közoktatási ministernek kiadandók a végett, hogy ezen ügynek törvényes és végleges eldöntését mielőbb eszközölje." Azóta elmúlt 10 esztendő. En az adatokat, az okmányokat e tárgyban összeállittattam s mondhatom, hogy azok archívumot képeznek. Midőn a dolog annyira meg volt érlelve, hogy elintáeéséhez hozzá lehetett fogni, közbejött Saguna érsek halála s az új metropolita magára vállalta, hogy barátságos utón igyekezni fog | ezen contentiosus ügyet kiegyenlíteni. Ez ismét két-három évig húzódott — a kiegyezés nem sikerült. Később is a brassói főispán utján megkisérlettem a kiegyezést, de minden siker nélkül, így érkezett el azon időpont, midőn a végleges eldöntést előkészíteni, addig pedig modus vivendit kellett találni. Tudva van, hogy kezdeményezésem mellett törvényjavaslat adatott be a háznak ily contentiosus ügyek mindkét való elintézése iránt. A törvényjavaslatot a tisztelt ház, senki ellent nem mondván, elfogadta s a törvény már szentesítve és kihirdetve van. De mindeneseire a legjobb körülmények köztt is az ilyen alapítványok körüli per egy néhány évet vesz igénybe. Kellett tehát gondoskodni addig is modus vivendiről, mert az ottani súrlódásoknak véget kellett vetni s a kormány sem maradhat azon helyzetben, hogy ilyen aránylag apró dolgokkal folyvást zaklattassék. Mert mondhatom, hogy a múlt nyáron — komoly dolgoknak is van komikus oldaluk — jóformán minden héten kétszer jöttek hozzám deputatiók, mert midőn megtudták a brassói görögök, hogy nálam jártak a románok, ők siettek hozzám; s midőn megtudták a románok, hogy megfordultak nálam a görögök, azok jöttek hozzám. (Derültség.) Ezen állapotnak véget kellett vetni. Kieszközöltem tehát ő Felségénél egy legfelsőbb elhatározást, mert miután 1796-ban rescriptum intézkedett ez ügyben, most nem volt elegendő miuisteri rendelettel határozni benne, kieszközöltem egy legfelsőbb elhatározást, mely azt hiszem, épen annyi jogerővel bir, mint az, a melyre oly nagy súlyt méltóztatik fektetni a képviselő urnak, a melyet Ferencz császár adott ki. Ezen elhatározás alapján elrendeltem — mindig előre bocsátván, hogy a tulajdon kérdése érintetlenül marad — elrendeltem, hogy a szent háromság templomában ideiglenesen ezentúl is román és görög nyelven tartassék isteni tisztelet. Megengedem, hogy ha törvényes úton ki fog derülni, hogy tisztán a görögöknek van joguk a templomhoz, a bíró kimondhatja az ítéletet ez értelemben. Én azonban nem éreztem magamat feljogosítva, hogy a románokat, kiknek számára eddig a templomban isteni tisztelet tartatik, onnan talán zsandárokkal vagy brachium utján kiutasítsam. (Élénk helyeslés.) Minthogy tehát a paritás elve alapján ott a román és görög nyelven tartatik isteni tisztelet, tehát román és görög lelkész is fangál, ezek fizetéséről kellett gondoskodni. Mindez, ismétlem, csak ideiglenes tartamú, míg t. i. a biró nem határoz. Elrendeltem pedig ezt akként, hogyha egyik vagy másik félnek javára több fog fordíttatni a lelkész fizetésére az egyház pénztárából, az illető fél ezt a maga idején visszatéríteni tartozik a