Képviselőházi napló, 1878. XVIII. kötet • 1881. márczius 16–május 11.

Ülésnapok - 1878-368

16 368. országos illés märeziüs 16. 1581, mint mondtam, akadályozva lenne, mely esetbe az általa megbízott rendőrtiszt helyettesítené. Továbbá, ugyanezen szakasz kívánja ugyan, hogy a felszólító rendőrtiszt külső jel által legyen felismerhető, de nem mondja meg, hogy ez milyen legyen; már pedig, ha a közönség nem tudja előre, hogy miről fogja megismerni a hatóság emberét, meglehet, hogy nem is fogja a hatóság tisztviselőjének, küldöttjének tekinteni. Az én nézetem szerint tehát a törvényben kellene meghatározni, hogy milyen legyen az az ismertető jel, a mely által az illető magát megkülönbözteti. Más országokban az egy széles nemzeti sziníí vállszalag; s én azt gondolom, hogy ezen ismertető jelet nálunk is kellene használni. És hogy a közönség előre tudja, hogy ha ilyen jelvénynyel ellátott személy fel fogja szólítani a szétoszlásra, az a hatóság képviselője, a kinek engedelmeskedni kell: annálfogva szükséges, hogy ez magába a törvénybe vétessék be. De fontosabb, t. képviselőház, az, a mi a felszólításra magára vonatkozik. A törvényjavaslatban az van mondva, hogy mielőtt a fegyveres erő tettlegesen igénybevétetnék, illetőleg alkalmaztatnék, kell, hogy a népcsoportosuláshoz előre bocsátott dobszó vagy harsona figyelmeztetés után, felszólítás intéztessék a szétoszlásra. Nagyon helyesen. Azonban azt tartom, t. ház, hogy itt az óvatosságban nem lehet eléggé messze menni. Francziaorszägban az első felszólítás után még háromszori felszólítást kivan az 1831-diki törvény, mely háromszori felszólítás a bíróságok által igaz, akként magyaráztatott, hogy annak a második, de háromszor egymást követő felszólításnak nem szükséges különböző időközökben történnie, a második háromszoros felszólítás egymás után, folytatólag is történhetik ; de kötelező az első felszólítás után ilyen háromszori felszólítás. Belgiumban szintén háromszori felszólítás előrebocsátását követeli a törvény. {Halljuk!) Angolországban, miután a riot-act felolvastatott, a törvénj^ szerint egy órát kell engedni a csoportosulásnak az eloszlásra, ha azon órán belül szétoszlik, az illető résztvevők büntetlenek maradnak és csak azok, a kik az óra elmúlása után is ott a helyszínén találtatnak és tovább is ellenszegülnek, fenyíttetnek meg, még pedig szigorúan; magától értetik, hogy ez csak azon esetben állhat, ha a tömeg az alatt nem tesz valami olyast, a mi akár a személy, akkor a vagyon biztonságát komolyan veszélyezteti. Én tehát t. képviselőház, a nélkül, hogy akár az egyik, akár a másik példát vakon követném, azt bátorkodom indítványozni, hogy a felszólítás háromszor történjék meg, vagyis az első felszólítást még két felszólítás kövesse és pedig bizonyos időközöket tartván meg, ugy, hogy minden egyes felszólítás közti: tiz perez múljék el. Azt I nem szükséges különösen kiemelnem, hogy ez is csak azon esetre áll és alkalmazható, ha a népcsoportosulás maga akár a katonaságot, vagy honvédséget nem támadja meg, akár pedig más személyeket tettlegesen nem bántalmaz, vagy a vagyonbiztosság ellen komolyan nem rét. Ez azon módosításom, mely a 32. §-ra vonatkozik. A mi a 34. §-t illeti, a mely szerint az eljárás egészen a vezénylő tiszt belátására, —• noha felelőssége mellett — bizatik, erre nézve nekem, t. ház, több és pedig, azt gondolom, fontos észrevételem van. (Halljuk!) Először is én nem tartom megengedhetőnek, hogy ilyen esetben a vezénylő tiszt belátásától, tetszésétől függjön, miképen akarja ő a csoportosulást szétoszlatni, akarja-e vájjon a legszigorúbb eszközöket alkalmazni, vagy pedig elegendőnek tartja az enyhébbeket. Én azt gondolom, t. ház, hogy valamint a választási törvény a választási elnök rendelkezésére bocsátja a fegyveres erőt s a fegyveres erő a választásoknál, hogyha rendetlenség történik, csakis a választási elnök belátása szerint járhat el, azon módon mSs helyen is csak a polgári hatóság utasítása szerint legyen szabad eljárnia, annyival is inkább, mert fájdalom, minálunk a katonaságnak nagy része, kivéve a honvédséget, nem is oly elöljáróságok alatt áll, a melyek magyar törvény és magyar felsőbbségnek vannak alávetve (Igaz ! Ugy van ! a szélső baloldalon) és tudjuk, hogy a katonai felsőbbség oly esetekben, midőn az illető vezénylő tiszt netalán által is hágta a kellő korlátokat, nem igen szokta szigorúan megfenyíteni. A másik észrevétel, a melyet előterjeszteni bátor vagyok, abból áll, hogy meg kell határozni azon eljárást, a melyhez a fegyveres erő ily esetben magát tartani köteles, annyival is inkább, mert megvallom, hogy nem ismerem azon katonai törvényeket, a melyek szerint az illető vezénylő tiszt a népcsoportosulást eloszlatni tartozik, vagy eloszlatja. De ismerném bár, nem engedhetem meg, hogy Magyarországon polgári állású egyénekre katonai törvény alkalmaztassák és katonai törvény szerint történjék az eljárás, nem pedig az országgyűlés által hozott s a király által szentesített törvények szerint. A katonai törvény pedig nem az országgyűlés által hozatott, nem a király által szentesittetett, hanem egyoklalulag a császári királyi, nem is a császári és királyi, hanem csak a császári királyi hadügyministerium által adatott ki. Szükséges tehát, hogy a magyar törvény határozza meg a módot, a mely szerint az ily fontos, életbevágó esetekben eljárni kelljen. S ezen mód, ezen eljárás, nézetem szerint, a következőkép volna megállapítható: „A vezénylő tiszt e fölhívásra és a város főkapitánya vagy a megbízott rendőrtiszt utasí-