Képviselőházi napló, 1878. XVIII. kötet • 1881. márczius 16–május 11.
Ülésnapok - 1878-374
874. országos ülés márcíius 26. 1SS1. 107 a !örvényjavaslat tartalmaz. Én, t. ház, azon nézetben vagyok, hogy a törvényhozás kötelessége az adott viszonyokkal számolni és ha azt látja a törvényhozás, hogy azon absolut jó, a melynek jóságában nem kételkedünk, egy gyökeres perjogi reform ezúttal meg nem létesíthető, tegyük meg az adott viszonyok és körülmények közepette azt, a mi megtehető: javítsuk a helyzetet, javítsuk a perjogot és a végrehajtási eljárást annyira, a mennyire lehet és ezen elvtől vezéreltetve, ajánlom a javaslatokat a t. háznak elfogadásra. (Helyeslés jobbfelöl.) Mandel Pál. T. ház! A csődtörvény tárgyalása alkalmával volt szerencsém rá mutatni a t. házban azon lassúságra, a mely nálunk jogügyi törvények készítésénél tapasztalható. A csődtörvény négy éven át készült és végre is elkészült, mint szerencsés átültetése máilétező más hasonnenrú' munkálatoknak. Ezen törvényjavaslat készítésének története meg már valóban netovábbja a törvénykészités huzavonájának. Ugj^anis a létező perrendtartás életbeléptetése után rögtön éreztetett annak szüksége, hogy azon perrendtartás némely kirívó hibáin segíteni kell. Intézkedés is történt már akkor novella készítése iránt és a jelenlegi igazságügy minister még 1874-ben mutatott be egy novellát a háznak, azon kirivó bajok orvoslása végett. íme most két évvel később, miután a novella egy néhány enquettetárgyaláson átment és kétszer kinőtte magát teljes perrendtartássá — most 102. §-ra leapadva ismét eredeti novelláris alakjában kerül a t. ház elé. Lássuk, t. ház, vájjon miért tartott ezen munka oly sokáig és vájjon a javaslatra fordított idő és munka megfelel-e magának a munkának, érdemes volt-e arra maga a munka? A javaslatot szerintem két szempontból kell megbírálni: tartalma szerint és a szerint, a mi abban nincs. Tartalmát illetőleg nem tétovázom elismerni, hogy az minden dicséretet érdemel. Tiszta, világos nyelvezettel sokat, ami más országban a tudomány és tapasztalat folytán czélszerünek bizonyult, az írásbeliség régi rozzant épületébe ügyesen beilleszti a javaslat. A Curia két osztályának egyesítése, a fellebbezések szerves összefüggésök szerinti berendezése, a perbehivás stb. mind oly intézkedések, melyek már másutt czélszerüeknek bizonyultak s a melyekhez sok szó egyátaiában nem férhet. Vannak tehát a javaslatban javítások, van ezekből talán több, mint a mennyit a sürgős szükség kíván. Ilyen például a fölebbezés birtokon kívülivé helyezése a javaslat 30. §-a esetében; a felszólalási jog azon korlátolt tartalommal és értékkel, mint a javaslat 17. §-a rendeli; a tőzsdebirósági intézkedés. Különösen ez utóbbira nézve meg kell jegyezuem, hogy mindaddig, a mig mi az írásbeliség bajaival vesződünk s bíráink át vannak hatva az írásbeliség formalismusától, mindaddig a tőzsdebiróság intézményéhez talán nem kellene nyúlni. Fájdalom, de ugy van, hogy törvénykezésünk irtóztatóan nehézkes apparátusa mellett ily kivételes és mindenekfelett a gyors elintézésre szolgáló bíróságra nálunk szükség van. A mig tehát a javaslat tartamát bizonyos irányban sokallom, úgy megint más oldalról nagyon sajnosán nélkülözök abban egyet, a mi kiválólag kellett volna, hogy benne helyet foglaljon : a szóbeliség előkészítése és az arról szóló intézkedés. T. ház! A novella sürgőssége két szempontból indok oltatott általában. Az első szempont volt a kirivó hibák javitása. Ezen czél meglehetősen el lett érve. A másik szempont volt a szóbeliség előkészítése. Erről a javaslatban egyátaiában egy szó sincs, ez igen nagy kár. Nem az én felfedezésem, hangoztatott sok felől, hogy a szóbeliséget előkészíteni leghelyesebb lenne átalában az által, hogy a sommás szóbeli eljárás a szóbeliség és közvetlenség alapelveire fektettessék, felebbezéssel a törvényszékhez. Igen könnyen elfért volna a szóbeli eljárás sommás ügyekben, a rendes perekben! Írásbeli eljárás mellett, a bagatel-ügyekben; mely bagatelügyekkel Ausztriában nem bánnak ugy en bagatel, kicsinylőleg, mint minálunk. Kár, hogy az igazságügyi bizottság az annak keblében felmerült eszmét, fel nem karolta. Az igazságügyministertől pedig megbocsáthatatlan mulasztás volt, hogy meg nem ragadta az alkalmat a szóbeliséget legalább részben életbe léptetni ott, a hol lehet; és meg nem ragadta az alkalmat a régi slendrián legalább részbeni kiküszöbölésére, hogy megmutassa, miszerint a régi zopffal, az Írásbeliséggel komolyan szakítani akar. Nem kétlem, hogy az igazságügyi bizottság át van hatva ennek szükségétől és a minister urnak, a mennyiben a czélt kitűzte volna, szívesen segédkezet nyújtott volna. Nagy mulasztás, megbocsáthatlaii mulasztás, hogy ez ugy nem történt. Szintén a szóbeliség előkészítőjeként lett indítványozva az előadói tervezet szerint a felszólalási jog az előadás befejezte után. A bizottság ez indítványt is elejtette*, nem kétlem, igen fontos okok vezették arra a bizottságot: az ország pénzügyi helyzete, a feleknek ez által okozott költségek, a felső bíróságok jelen centralisált állapota, mondom, ez mind megannyi igen fontos ok lehet, de a szóbeliség előkészítése és ezen kivül még egy más, igen fontos ok, messze túlsulyozták volna az ellene szóló okokat. A második ok, a mit értek, azon visszaclés, a mi nálunk az irábeliség révén az informátióval 14*
