Képviselőházi napló, 1878. XVII. kötet • 1881. január 29–márczius 14.

Ülésnapok - 1878-366

S66. országos ülés márezius 12. ISS1. gg^ körül szabályoztatik —: „a főváros területén kéjhölgy-telepek nem türefnek." Tisza Kálmán ministerelnök: T. ház! Utoljára is törvényjavaslat készítésénél és törvényjavaslat tárgyalásánál nem lehet elkerülni azt, hogy néha kényesebb, nyilvánosan nehezebben tárgyalható ügyek is szóba jöjjenek; de nem is hiszem, hogy a zárt ülés ebben czélra vezetne, mert egyfelől a zárt ülésben történtek még eddig minálunk mindig egész terjedelemben a hírlapokban állottak, másfelől pedig azért sem, mert utoljára is a határozatnak még is nyilvánosan a házban kellene hozatni. Én tehát annyit, a mennyit mondani szükségesnek tarfok, kívánok a képviselő ur előadására válaszolni. (Halljuk!) Mint belügyministernek kötelességem volt a más országokban fennálló gyakorlat, annak eredményei és annak változatai iránt magamat tájékozni. Azon nézet, melyet a t. képviselő ur módosítványában kifejtett, hogy ezen türelmi házak eltöröltessenek, ismételten túlsúlyra emelkedett itt vagy ott; de a tapasztalat majdnem mindenütt azt bizonyította, hogy nem éretett el vele czél, hanem inkább a czél elhibáztatott. Ez egyike azon tárgyaknak, melyekben túlságig sokat tenni akarni, legyen az intentio, mely vezet, a leghelyesebb, az eredmény szempontjából a legrosszabb. Mert a mint túlságig megy a törvény, vagy annak végrehajtása a felügyeletben, azon percztől fogva beáll azon eset, hogy kijátszatik mindeu úton-módon a felügyelet és megszűnik minden lehető garantia a közegészségügyre nézve. Ezt bizonyítja más országokban az intézkedések eredménye, a tapasztalat. Épen ezért igen kérem a t. házat, méltóztatnék e szakaszt ugy a mint van elfogadni, a midőn úgyis nem új rendszer behozataláról van szó, hanem a fennálló viszonyok köztti eljárás szabályozásáról. Ezen ügy tekintetében különben — igaz nagyon lassan begyüjthető — de már nagyobb mértékben begyült adataim vannak az ország különböző részeiről. Ezen ügyet fogom a ministerium kebelében commissionaliter tárgyalni. A főváros küldötteivel már a múlt évben egy alkalommal tárgyaltam. És miután látom, hogy a képviselő ur ezen a mennyire nehezen megbeszélhető, ép olyan fontos ügy iránt érdeklődik, lesz szerencsém őt is meghívni. Ha akkor valami jobbat találunk a mostani rendszernél, annak idején proponálni fogom azt; de igy mellesleg, méltóztassék megengedni, ezen ügyet eldönteni nem lehet. (Helyeslés jobbfelöl.) Németh Albert: Vannak dolgok, t. ház, melyek, ha egyszer a törvényhozás előtt felmerültek, azokon csak ugy simpliciter hallgatással át nem ugorhatunk. Igaz, e tekintetben tökéletesen egyetértek a belügyminister úrral, hogy mindazon kívánalmakat praecidirozni nem lehet, melyeket Hermáim Ottó a humanitás szempontjából az állatkínzásról felhozott, valamint a mit közegészségi szempontból Mednyánszky t. képviselőtársam felhozott, de mindazok olyanok, a melyeket nem méltányolni és nagyon mélyen beható megfontolás alá nem venni, lehetetlen. De nem tartom alkalmasnak erre a pillanatot, Megvallom, a zárt ülések természetét ismerve, hogy a mint a belügyminister ur is mondta, az ott előadottak szórói-szóra a nagy publicum elé szoktak terjesztetni a lapok utján és igy csak az a deeorum van megmentve, hogy nem itt a teremben tárgyaltuk olyan egyének előtt, a kik előtt talán azt tárgyalni nem opportunus, de mindezek a nagy publikum elé kerülvén, semmi haszna az ülés zárt voltának nincs. De még azon indok is, melyet a t. belügyminister ur említett, hogy a zárt ülésnek semmi kötelező erej o nincs, szintén feleslegessé teszi e tekintetben a zárt ülés tartását. Hanem, t. ház, valamit itt kimondani csakugyan szükséges, mert ha egyszer két képviselő által felemlittetett, én részemről agyon nem hallgathatom. Igaz, hogy már magában azon körülmény, mint Hermann t. képviselőtársam az állatkínzás eltiltását kívánja betenni a törvény keretébe, az magában oly meszszeható mindenféle igényekre nyújt alkalmat, a mi maga egy rizmát felemésztene. Méltóztassék meggondolni, t. ház, igazán nem azért, hogy élczelni kívánnék felette, de az állatkínzás tekintetében, mikor látjuk, hogy az úgynevezett eiuspaner lóra, a melyben felismerjük azt a szép nemes angol paripát, a melyre egyszer tulajdonosa büszke volt és a mely most czigáuykézre került, hogy erre fölraknak néha 30 mázsát is és üti, veri, csapja négy-öt ember, a mig meg nem indul a kis kerekű cariollal s aztán mikor elmegy 10 lépésre, megint csak össze roskad a teher alatt. T. barátomuak sérelmes az is, hogy itt az aprómarhákat, vulgo szárnyas állatokat a confortablik vasrostélyaira ráaggatják és azok ugy csüngnek ott fejjel lefelé. Hát hiszen ez igaz. De t. ház, van-e olyan törvényhozási testület, vagy közrendőrség, vagy ministerium a világon, a mely még erre is kiterjeszthesse a figyelmét? Aztán utoljára azokon az állatokon sok nagy férfiak példát vehetnek, hogy azok milyen stoycus lelki nyugalommal vitetnek a bizonyos halál elejébe, (Nagy derültség) mert azokra halál vár. De hát kérem t. képviselőház, azt is kell nézni, hogy ki miként kínozza az állatokat. T. barátom földszint lakik és mert az a rendőr belát az üvegablakokon keresztül és észreveszi, hogy ő hogy spékeli, fűzögeti drótra azokat az állatokat — (Nevetés) a mire neki, mint termésEetvizsgálónak az ő speciális nagy tanulmányaira nézve szüksége van — hát t. képviselőház, kérdem, az a rendőr bemehessen és