Képviselőházi napló, 1878. XVII. kötet • 1881. január 29–márczius 14.
Ülésnapok - 1878-364
864. országos ülés márc/ius 10. 1881. 309 nunk — a legnagyobb részben qualifieatió nélküli rendőrségünk a gyakorlatban csakugyan az is. A közönség a rendőrség ellen bizonyos tartózkodó álláspontot foglalt el, sőt mondhatni ellenévé szegődött, mert a rendőrközegek qualificálatíansága folytán oly eljárásokat volt kénytelen tűrni, a melyek legkevésbé sem támaszthattak benne elismerést ez intézmény iránt. A rendőrség elleni autipathia régebb keletű, mert főleg a Bachkorszak alatt az akkori absolut viszonyok folytán, a rendőri működés hazafiúi szempontból is elitéltetvén, a közönségnek a rendőri intézmény ellen ily sokféle okból keleikezett előítéletét az újabb kor csekély mértékben változtatá meg ; ez a körülmény okozta azután azt, hogy qualificált s kifogástalan egyének kevés számban kerestek alkalmazást a rendőrségnél s a legtöbb azok közül, a kiket sorsuk a rendőrséghez vezetett, már azon gondolattal léptek oda be, hogy ők mintegy ellenei a közönségnek, de a közönséggel szemben a hatalom az ő kezeik között lesz. Ez a téves felfogás ferde irányban fejlesztette a hivatásuk felöli tudatot, illetőleg magákban nem is a hivatást keresték, hanem azt a jogot, a melyhez állásuk által jutottak. Az a rendőrtisztviselő pedig, a ki csak az általa használható jogok gyakorlatának él inkább, mint a kötelezettségérzetnek, tág tért talál magának az önkénykedés, zsarolás és brutalitásra. Ily viszonyok között, ily aera alatt fejlődött a fővárosi rendőrség is s nem képezett kivételt arra nézve, hogy tagjainak nagyrésze a rendőri intézmény árnyoldalaként szerepelt. 1873-ban, midőn az állam a fővárostól a rendőrséget tényleg elvette, — mint ezen actusnál szereplő fővárod tisztviselőnek élénk emlékezetemben van, — mily kíváncsian várta a főváros azt, hogy az állam a rendőrség szervezetében mily változtatásokat teend. E tekintetben ma, 8 év után, tétetett meg az első lépés a kormány által. 8 év óta azonban nem terjedett ki az egyes kormányok figyelme arra, hogy a fővárosi rendőrségnél uralkodó szellemet, a fővárosi rendőrség jellegét idomítsák át ugy, hogy az egy majdan hozandó rendőri törvény intentiójának képes legyen teljes mérvben megfelelni. Mit ér az, ha az igen t. kormány a legeorrectebb, minden kifogást nélkülöző törvén}'javaslatot is terjeszt ide elő, ha nincs meg anyaga, a melylyel a törvényt szellemének megfelelőíeg alkalmazhassa. 1872-től fogra alig történt valami intézkedés, a mi által a fővárosi rendőrség szakképzettsége fejlesztetett volna. És itt lehetetlen elhallgatnom azt, hogy valóban meglepi fiz embert a t. előadó ur és a bizottságnak is e tárgyban hangsúlyozott nézete, hogy a rendőrnek nem szükséges a theoretikus ismeretek szerzése, hanem annak a természet és gyakorlat adja meg a képességet. Mindazon államok, a hol a rendőri szervezet magasabb fokát érte el, ez elvnek nem hódolnak, mert ép arra van fektetve a fő súly. hogy a rendőr hivatásának megfelelő theoretikus ismerettel és miveltséggel birjon. Ha jól emlékszem, 1872-ben volt egy közrendészeti lap, de ez is nemsokára megszűnt. Rendőri tanulmány végett kiküldetett Londonba egy ministeri tanácsos és Bécsbe több fogalmazó néhány rendőri közeggel együtt, de ezen egyének tanulmányainak, kivéve a bejelentési hivatal és a jelenlegi törvényjavaslatot, nem volt gyakorlati eredménye. Arra nézve pedig egyáltalában nem volt semmi gond fordítva, hogy a fővárosi rendőrség megmételyezett szelleme átalakittassék. Nem képeztettek egyének, a kik által helyettesittettek volna azon egyének, a kik nem felelnek meg rendőri hivatásuknak, sőt az újonnan felvett közegeknél is nem a képzettség, hanem a pártfogói minőség volt az irányadó s így 1872. óta c ; ak a rendőrség helyzetében történt változás, de annak jellege változatlanul maradt. Sőt e tekintetben a viszonyok mondhatni roszabbá lettek, mert. nem lévén világosan körvonalozva törvény által a rendőrség hatásköre, az számos esetben összeütközésbe jött a fővárosi törvényhatósággal, de legtöbb esetben maga is kereste az alkalmat az összeütközésre, mert nagyon hízelgett a főbb rendőrtisztviselőknek az, ha minél többször volt alkalmuk kimutatni azt, hogy a fővárosi törvényhatóság nem áll fölöttük. A helyett, hogy 8 év óta fejlődött volna a fővárosi rendőrség s haladt volna a mai kor szelleme és igényeivel, idejét azzal töltötte, hogy kereste a jogokat, a melyek megszerzésével hatalmi körét kiterjeszsze s igy ezen helytelen irány báni haladása által háttérbe szorultak azon kérdések megoldásai, a melyek a fővárost érdeklő rendészeti intézményekre vonatkoztak. Ezen okból, t. ház, nagy szükségét érzi a főváros egy fővárosi rendőri törvénynek. Ez a jelenleg szőnyegen levő javaslat azonban egy általában nem felel meg azon czélnak, a mit a főváros egy ily törvény hozatala által óhajtott elérni. A beterjesztett törvényjavaslatot általánosságban háromféle szempontból veszem bírálás alá. Az első, hogy a javaslat nem sérti-e a főváros Önkormányzati jogát, a második, hogy a városnak e javasbír által ezélba vett anyagi megterheltetése megegyezik-e a méltányossággal és végre, hogy mint rendőri törvény megfelel-e czéljának. E három szempontból indulva ki, iparkodom a javaslattal sz mben elfoglalt álláspontomat indokolni. {Halljuk!) A rendészet a közigazgatás oly kiváló része, hogy Moll Róbert méltán nevezi azt az állam intézmények virágának, Daczára azonban ezen ügy fontosságának, a közigazgatásban elfoglak helyzetére nézve — a mi a nyugattól eltérő
