Képviselőházi napló, 1878. XVII. kötet • 1881. január 29–márczius 14.

Ülésnapok - 1878-364

gQg S64. •rszágos Hét márczlns 10. 1881. valósítására komolyan és következetesen törekedtek. Vannak sokan, kik a kormányt tervszerű reaetióval vádolják. S valóban, a hol a jogvédelmet a pénzügyi kezelés terén megtagadják s az állampolgárokat védetlenül szolgáltatják ki a pénzügyi közegek önkényének; a hol az igazságszolgáltatás szabadelvií reformjának eredményeit megtámadják s bontogatják a válaszfalat az igazságszolgáltatás és administráczió között; a hol irtóznak a közigazgatási bíráskodástól s a hol ily törvényjavaslatot nyújtanak be, nem csuda, hogy arra a gondolatra jutnak az emberek, hogy e jelenségek csak is tervszerű reactió által magyarázhatók meg. Én nem szándékozom a kormányt a tervszerű reactió vádjával illetni, de azt hiszem, hogy nera vagyok igazságtalan, ha azt mondom, hogy ha az alkotmányos államok között a magyar állam az, mely legkevesebb szabadelvű intézménynyel bir a közszabadság megvédésére, ugy ez világosan arra mutat, hogy a kormány legalább is nem érez valami nagy lelkesedést a szabadelvű intézmények iránt. S ezen állapot fenntartása nem állhat érdekében a törvényhozásnak, melynek a törvény uralmának biztosítására kell törekednie; nem állhat érdekében a kormánynak, mely hatalmi eszközök tekintetéhen nem veszít, de sőt jobban felelhet meg hivatásának, ha aprólékos ügyekkel nem foglalkozik, melyek a kormány lényegével organicus öszszefüggésbcn nincsenek, mert ennek feladata az állam ügyeinek nagy vezérelvek szerint való vezetése. S valóban Nyugateurópa nagy államainak kormányai, kik közül több, világtörténeti actiót indított meg és fejezett be, egyik sem gyakorol közigazgatási bíráskodást, egyik sem ítél rendőri kibágási ügyekben s a magyar kormány is megvalósíthatja a rendelkezésére álló hatalmi eszközökkel nagy eszméit, ha vannak, rendőri bíráskodás gyakorlása nélkül is. Azért kötelességünk komolyan gondolkodnunk az eszközökről és módokról, hogy ez állapotot a fővárosra nézve, mely úgyis minden tekintetben kivételes helyzetben van, megszüntessük az által, hogy a törvényjavaslatot összbangzásba hozzuk a jogi állam s az igazi szabadelvűség követelményeivel. Ezt nagyon könnyű volna elérni s erre egy nagyon czélszerű s egyszerű mód kínálkozik, mely keresztülvihető az előttünk fekvő törvényjavaslat keretén belül. Először a személyes szabadság biztosítékaira vonatkozó szakaszok kibővítése s szabatosabb formulazása, a hiányzó biztosítékoknak a törvényjavaslatba való felvétele. Másodszor a rendőri kihágási ügyekben a bíráskodásnak az 1869 : VI. t. ez. minden minősítésével ellátott független s az igazságügyminister által kinevezetett közegekre való bízása, felebbezéssel a fővárosi kir. törvényszékhez s onnan utolsó fokban a kir. táblához, meghagyván a rendőrségnek az úgynevezett előleges büntető határozatokat. En, t. ház, meg levén győződve arról, hogy e két módosítás a törvényjavaslatot olyanná tehetné, hogy csakugyan megfelelné a gyakorlati szükségnek és megfelelne a jogi állam követelményeink : én arra kérném a kormányt, hogy ne zárkózzék ezen fontos tekintetek elől és ne utasítsa el magától az alkalmat, egy valóban szabadelvű intézmény élelbeléptetésére legalább itt a fővárosban. Azon föltevésben és azon reményben, hogy a kormány e tekintetben nem fog akadályokat tenni: én nem ellenzem azt, hogy e törvényjavaslat átalánosságban a részletes tárgyalás alapjául elfogadtassék. De hogyha e nagyfontosságú s a jogi állam s az igazi liberalismus követelményeinek megfelelő módosítások nem fogadtatnának el: akkor fenntartom magamnak azt, hogy majd a harmadszori felolvasáskor a a törvényjavaslat elfogadása ellen szavazzak. {Elénk helyeslés balfelöl.) Kada Elek: T. ház! Azt hiszem, hogy nem tévedek, ha azt állítom, hogy a belügyeinket érdeklő kérdések között a rendőri intézmény kérdése az, a melynek tanulmányozása és művelésére hazánkban ez ideig a legkevesebb gondot fordították. A közönség legnagyobb része nem érdeklődik iránta, sőt maga a sajtó, a melynek minden közérdekű dolog felölelése és megvitatása a főfeladata — a sajtó maga is csak akkor foglalkozik a rendőrséggel, ha a rendőrközegek eljárásait critizálhatja; s így folyton rendőri hibáink ostorozását tartja csak feladatának a helyett, hogy egyszersmind kijelölné az irányt, a mely felé e téren törekednünk kellene és reámutatua a módokra, a melyek által az egy s felmerült bajokat helyesen orvosolhatnánk. Ily körülmények között, t. ház, legkevésbé lehet csodálkozni azon, ha a közönség nagy része a rendőri intézmény czélja és hatáskörére nézve a leghomályosabb fogalommal bir s egyoldalálag ítélve, a rendőrséget csak a büntető igazságszolgáltatás végrehajtó közegének tartja, vagy oly közegnek, a kinek fő kötelessége a büntető igazságszolgáltatás eszközlésének megkönnyítése. Mellékes dolog előtte az, hogy a figyelő és megelőző intézkedéseknél, a melyek pl. a közegészségi ügyek, vagy a humanismus körébe vágó társadalmi kérdések megoldására és helyes elintézésére vonatkoznak, a rendőrségnek mily nagy hivatása, feladata van. De vegyük tekintetbe azt is, hogy a mi rendőrségünket mindenki csak a nyers executiv hatalomnak tekinti mert — be kell válla-