Képviselőházi napló, 1878. XVII. kötet • 1881. január 29–márczius 14.

Ülésnapok - 1878-364

364. országos ttlé* márezius 10 1881 307 bírságokat szabjon s fogságbünteíést mondhasson ki az állampolgárokra. E törvényjavaslat azonban fenntartja a rendőrség bíráskodását kihágási ügyekben s a kormány a legfelsőbb fórum, mely rendőri kihágási ügyekben itél s történik ez akkor, mikor az európai államok ezt az állapotot, mint az absulutismus maradványát megszüntették, mert összeférhetetlennek tartották a jogi állam követelményeivel. Nem akarok a rendőri bíráskodásnak a fővárosban való életbeléptetése mellett akár az elméletből, akár más államok példájából érveket felhozni, mei r nincs is rá szükség, feltalálható ugyanis a mi saját törvényhozásunkban egy nagy hatalmas érv, mely előtt meg kell hajolni mindnyájunknak. Engedje meg a t. ház, hogy erre különösen felhívjam a t. ház s a kormány figyel tűét. A rendőri kihágásokról szóló törvénykönyv 10. §-a egy nagy közjogi elvet állít fel, melynek czélja biztosítani a törvény uralmát, a harmóniát a törvény és egyéb jogforrások között s azt mondja : „A ministeri rendeletnek, vagy a szabályrendeletnek egyes esetele re való alkalmazásánál joga van a bíróságnak azok törvényessége felett is határozni, de nem szabad azok szükségességét, vagy czélszerűségét bírálat alá venni." Tekintsük most már e szakasz alkalmazását a gyakorlatban, a független rendőri bíróság életbeléptetése nélkül. A két első fórum, mely ily esetben bíráskodni hivatva van, a kerületi alkapitány s a főkapitány. Hogy e két közeg, mely a kormánytól függ s általa bármikor elbocsátható, nem lehet elfogulatlan, önálló biró s nem alkalmas arra, hogy a kormány rendeletét az egyes esetekre való alkalmazásnál törvénybe ütközőnek nyilvánítsa, az természetes. — S kihez felebbezhet a fél e két hatóságtól? Talán, minhogy a két első fórum szükségkép elfogult, — valamely független, tekintélyes birói testülethez? Nem, hanem a legelfogultabb fórumhoz, a ministeriumhoz, mely a törvénytelen rendeletet kibocsátotta s igy legfelsőbb fokban a minister maga itél a felett, vájjon az ő rendelete törvénybe ütközik-e, vagy nem, tehát ép az, a ki ellen a törvény rendelkezése, mint jogi korlát van felállítva. De lehetséges-e e nagy ellenmondás fenntartása jogi életünkben? nem volna-e ez a legcynikusabb kigúnyolása e nagy közjogi elvnek, mely egyik törvényünkben le vau téve s a közszabadság egy nagy biztosítékát képezi? S ha a törvény uralmának e nagy biztosítékát, melyet egyik törvényünkben felállítottunk, egy másikban megsemmisítjük, nem ingatjuk-e meg szükségkép a hitet a törvényhozás komolyságában? (Elénk helyeslés balról.) Ha a kormány komolyan és öntudatosan járult ahhoz, hogy e nagy elv törvényeinkbe felvétessék, ha a törvényhozás komolyan és öntudatosan iktatta törvényeinkbe, akkor ezt már akKor is egyedül abban a föltevésben tehette, hogy a rendelet törvényességének kérdésében nem a kormány maga, hanem független bíróság fog ítélni, mert hisz e közjogi elv másként meg nem valósitkató. A ki ezt az elvet törvényeinkbe iktatta, arra nézve más következtetés, más megoldás nem képzelhető, mint független birák felállítása s a kormány rendőri bíráskodásának megszüntetése. Mert a mai állapot fenntartása ily előzmények után nem volna egyéb az absolutismusnál a rendészet terén, nem volna egyéb, mint proclamálása annak az elvnek, hogy a ministeri rendelet a törvénynyel ellenkezne tik, nem volna egyéb a törvény uralmának a törvényhozás által való megsemmisítésénél a magyar államban. Nem vagyok barátja a nagy szavaknak és nagy vádaknak; de egy megjegyzést még sem hallgathatok el. Azt mondják, hogy Európában reakcionárius áramlat érezhető, mely a szabadelvű intézmények ellen van irányozva. Tagadhatatlan, hogy Európában ma nem tekintenek a parlamentarismusra oly rajongással, mint az alkotmányos korszak kezdetén A parlamenti konnáuyformának, mint minden emberi intézménynek, megvannak hiányai, gyenge oldalai, melyeket több évtized tapasztalatai tártak fel. Az is igaz, hogy nagy világtörténeti eseményeket előidéző államférfiak a törvényhozó testületek ellenére vitték keresztül czéljaikat s nem mutattak nagy respectust ez intézmény iránt. De azért a parlamentarismus mély gyökeret vert a nemzetben s azt hiszem, nincs komoly államférfiú, a ki ez intézményt megsemmisíteni akarná. De egész Európában, még ott is, hol a parlamentarismus aránylag gyengébb lábon áll, egy más téren határozott szabadelvű áramlattal találkozunk, mely abban nyilvánul, hogy oly intézménveket követel és alkot, mérveknek czéiia a jogi állam megalkotása, a jog és törvény uralmának biztosítása, a polgári szabadság biztosítása, a polgári szabadság biztosítékainak életbeléptetése. E nagy és nemes törekvésnek a mi állami életünkben nyoma sincsen, mintha el volnánk szigetelve Európától. S maga e törvényjavaslat ép ellenkezője annak, a mire az igazi európai liberalismus törekedett s mega'kotott. Egyenes ellentése azon nagy szabadelvű fradítiókuak, melyek a negyvenes évek nagy férfiairól maradtak reánk, kik a szabadság biztosítására vezető nagy elveknek s a megfelelő intézmények meg39*