Képviselőházi napló, 1878. XVII. kötet • 1881. január 29–márczius 14.

Ülésnapok - 1878-341

341. országos filé» január 29. 1881. 5 ben felidézve, Hollandia példáját egy nagy háború után, továbbá Franciaország és Olaszország példáját, hogyan alkalmazhatók itten? Mondja meg nekem, hol vau az a nagy katastropha, mely az utolsó napokban beállott és mely hasonlóvá tenné Magyarország helyzetét ahhoz, melyben voltak akkor azon szerencsétlen államok? Mi történt? Én nem tudok semmiféle háborúi ól, semmi nagyobb katastropháról. Azt mondja a ministerelnök ur; ne feledjük el, hogy ez a helyzet datálódik 1867 óta és akkor háború után állottunk és hogy egy háború utánni állás sokkal rosszabb, mint egy háború előtti. Ez különös argumentum. Különös az, hogy a t. ministerelnök ur, mint az ellenzék egyik vezére, évek során át az akkori Deák-pártnak nem volt hajlandó beszámítani azon körülményt, hogy 1867-beu mindjárt háború utáni helyzetben voltunk; és hogy ő igénybe veszi most a kíméletet önmagának, tizenkét év után és azt mondja: jusson eszünkbe, hogy 1866-bau Ausztriának háborúja volt. (Helyeslés a szélső balon.) Mégis igazuk van önöknek. Magyarország katasztropbábán vau és háború utáni helyzetbe találja magát ma is ép ugy, mint 1867 után. De ez a két kiegyezési háború, a mely sokkal inkább pusztította Magyarországot, mint bármely más háború. (Ugy vart! a szélső balfelöl.) Mi megmondottuk akkor, mikor e háború megindult, hogy gondoljanak a háború utáni állásra és arra, hogy miből fogják majd önök fedezni a deficitet. Akkor mosolyogtak, mosolyogtak a mi érveinkre és most katasztropháról beszélnek. Hallottam, hogy az ország némely vidékén a nép a catasteri tiszteket katasztropha-tiszteknek nevezi. Ugy látom, hogy önök köztt vannak katasztropha-tisztek s önök csinálják, még pedig jobban, mint azok, a katasztrophát. (Derültség a szélső baloldalon.) Részletekbe bocsátkozni nem akarok, tekintettel lévén a ház türelmére, de némelyeket lehetetlen elhallgatnom. (Ralijuk!) A t. előadó ur, az előadói székből, előadói tekintélylyel felolvasott tegnap előttünk statistikai adatokat, melyekkel számszerint bebizonyította, hogy a sörgyártás és sörkivitel az utóbbi években mennyire fokozódott Magyarországon és igy a mi állításaink mind halomra dőlnek. Erre én más választ nem adhatok a t. előadó urnak, mintha felolvasom itt a „Statistik der Bierbräuerei" hivatalos adatait, melyek 1881 elején jelentek meg s a mely adatok 1875-től 1879-ig terjednek. Ebből azt látom, hogy 1874ben termeltetett 764,511 hectoliter sör, 1875-ben 579,069, 1876-ban 555,000, 1877-ben 437,000, 1878-ban 508,000, 1879-ben 473,000, és igy ezen rövid évek alatt a sörgyártás Magyarországban sülyedett 123,552 hectoliterrel, tehát az előadó ur hamis adatokat idézett. {Ugy van! balfelől.) Van előttem erre vonatkozólag még egy más, ékesebben szóló adatom. Volt Magyarországban 1876-ban 168 sörfőzde, 1879. deczember végén 140, tehát itt ismét 24 gyár volt kénytelen beszüntetni munkáját, kelendőség hiánya miatt. Ezen egy példa után méltóztassék követtetni a többiekre és igy én a t. előadó ur által előadott többi közgazdasági és pénzügyi adataival teljesen leszámoltam. (Elénk helyeslés balfelöl.) Hanem a t. előadó ur, hihetőleg ennek érzetében, hogy t. i. pénzügyi- és közgazdasági érvei ne m capacitáltak senkit, áttért a politikai térre és különösen beszéde vége felé nagy pathosra em elkedve elmondá, hogy ámbár itt a beszédekben a választás szó ki nem ejtetett, mégis minden beszédeknek értelme e szó volt: választás. S kezdte festeni, hogy minő lesz ez a választás. Lesz egy párt —- igy szólt, — mely azt fogja súgni a nép fülébe Jön Kossuth". Ez a párt természetesen mi vagyunk. No hát én biztosítom a t. előadó urat, hogy ezt nem fogjuk mondani. Adja isten, hogy mondhassuk egyszer; de most nem fogjuk mondani, mert nem mondtuk a múltkor is és igy ezúttal sem fogjuk mondani azon egyszerű okból, mert valótlanságot nem mondunk sem itt, sem a házon kivül. (Ugy van! a szélső baloldalon.) Meglehet, hogy mondani fogják tán önök annál is inkább, minthogy épen a t. előadó urnak még tiszteltebb sógora már megérintette, már haza is hivta Kossuthot, mondván, hogy legszívesebben itthon találkoznék vele. Ez tehát megtörténhetik, de mi ily fogásokkal nem élünk. A t. előadó ur reánk fogott ez alkalommal még valamit, mert épen beszéde keretébe bele illett. Azt mondta: ő mindenre el volt készülve, csak egyre nem, a mire még éjszaka, midőn a gondolatok sötétek, még akkor sem mert volna gondolni; arra tudniillik, hogy azt állítsuk, hogy kortesfogásból terjesztették be a törvényjavaslatot. Ez épen olyan igaz, mint a milyen igaz volt a sörre vonatkozó adata. Ki mondta ezt? Sehol senki sem mondta, ily absurdumot nehéz valakire reá is fogni. Azonban tegnap óta, miután a t. előadó ur mondta, én gondolkoztam e tárgyról; gondoltam, hogy még is lehet ebben valami logika, mert hát kétséget nem szenved, hogy mentül több, mentül terhesebb az adó, annál könnyebben lehet győzhetni azon eszközökkel, a melyekkel hihetőleg önök győzni remélnek (Ugy van! a szélső baloldalon.) Elmondta a t. előadó ur azt is, hogy ő és elvtársai mit fognak majd mondani a választóknak. No hát, én nem hiszem, hogy Cóak azt