Képviselőházi napló, 1878. XVI. kötet • 1880. deczember 13–1881. január 28.

Ülésnapok - 1878-325

88 325. országos ülés január 10. 1881. a bukottnak és családjának fenntartására szükséges. A törvényjavaslatnak ezen intézkedéséhez tehát ezivesen csatlakozom. De nem úgy a törvényjavaslatban elfoglalt kényszeregyességhez is. Elismerem ugyan, hogy a jogügyi bizottság a kényszeregyességi intézményt annyi garantiával és cautelával adta körül, hogy ezen intézmény Magyarországon nem igen sok kárt fog csinálni, mert hogy a hitelezőknek kétharmada, illetve négyötöd része egyetértsen, arra alig lesz eset s hogy a hitelezők valamelyik csődből 40% kaphassanak, egész praxisomban nem tapasztaltattam; elvégre azonban mégis megtörténhetik, hogy a kényszeregyesség, ha ritkán is, de alkalmaztatni fog, én pedig tagadom, hogy az államnak, ha csak egyetlenegy esetben is, joga volna a hitelezőt arra kényszeríteni, hogy igazságos, sőt talán bíróilag is megállapított követelésének nagyobb felét örökre elveszítse. De ha az államnak erre volna is joga, én a kényszeregyességet még ezen esetben sem fogadnám el, mert a gyakorlati élet rég megmutatta már, hogy ezen intézmény az embereket álhitelezők felállítására, tehát csalásokra ingerli, oly csalásokra, a melyek, ha az álhitelezőnek váltó van a kezében, alig megelőzhetők s nem eruálhatók — tehát meg sem boszulbatók. Hiszen ismerhetjük már e gyönyörűséges institutiót a Bach-korszakból; két egész évig dívott mi nálunk is. Azonban fennállásának már ily rövid ideje alatt is a bukottak oly arczátlanul és oly nagy sikerrel folytatták harczukat a hitelezők ellenében, hogy az országbírói értekezlet által a csőd törvény tárgyában kiküldött albizottság a kényszeregyességnek feltétlen eltörlését egyhangúlag követelte. A kényszeregyesség kérdése a jelenlegi igazságügyér elődje által összehívott egy enquette által is tárgyaltatott, de ezen enquette is — és annak élén az akkori igazságügyminister — szintén elvetendőnek ítélte a kérdéses institutiót és ime most, alig néhány év után, a mostani igazságügyminister még is jónak és behozandónak véli e kohlmarkot. A külföldön mind hangosabban felzúdul a jogérzet és a közvélemény a modern csalásnak ezen kényelmes módja ellen s különösen Angliában, hol az országos csődbiztos csak most nem régen jelentette a parlamentnek, hogy a kényszeregyesség mindkinkább veszedelmesebbnek bizonyul, úgy a sajtóban, mint a szakkörökben valóságos agitatió folyik a kényszeregyesség! institutiónak megszüntetése iránt. De azért mi nálunk mégis behozandó, egyszerűen, mivel a külföldön is megvan. Azt mondják a kényszeregyesség hivei, hogy ezen institutió azért jó, mivel annak segélyével a csődöt gyorsabban lehet befejezni ; továbbá, mivel az eljárás és vagyonkezelés olcsóbb és ennélfogva a quota nagyobb, végre pedig, mivel igy, t. i. a kényszeregyesség segélyével, a bukottnak gazdasági existentiája fenntartható. Hogy váljon a gyorsasági és olcsósági érv alapos és kellő súlyú-e? épen nem bizonyos, sőt nagyon is kérdéses, a mint azt a kényszeregyesség speciális tárgyalásánál talán ki is nnitatandom, a mi pedig illeti a bukott gazdasági existentiájának kérdését, úgj mellesleg megjegyezve, hogy a csőd nem a bukott, hanem a hitelezők érdekei miatt nyittatik meg, különösnek és következetlennek is találom, hogy a törvényjavaslat itt a kényszeregyesség kérdésében a bukott gazdasági existentiája iránt annyi aggodalommal viseltetik, míg ellenben ott, a hol a csőd alatti munkaszerzemény lezárolhatásáról van szó, azzal, hogy a bukottnak e mellett csakugyan tönkre kell mennie, — mit sem törődik. Egyébiránt legyen ez bármint, én csak anynyit tudok, hogy szemben a becsületes bukottal kényszeregyességre nincs szükség, az ilyen eddig is tudott egyezni kényszeregyesség nélkül is; mig ellenbea a nem becsületes bukott számára aranyhidat építeni a törvényhozás feladatához nem tartozik. S ezekkel elmondottam volna a mit a jelen törvényjavaslatról általánosságban elmondani akartam. Volna még sok mondani való, de tekintve, hogy a törvénynek átdolgozására nincs idő, mert a törvényt felette sürgősnek tartom s tekintve, hogy sok tekintetben egyes módosítványokkal is lényegesen megjavíthatónak tartom, a törvényjavaslatot, mint utcunque használhatót általánosságban elfogadom. (Élénk helyeslés balfelöl.) Mandel Pál: T. ház! Az általános vitában felszólaló szónokoknak ugyan nem lenne feladatuk, hogy a tárgyalás alatt levő javaslat részleteivel foglalkozzanak, kivéve ha azon részletek, melyeket felszólalásuk tárgyává tesznek, az egész javaslattal oly összefüggésben vannak, hogy megváltoztatásuk esetére az egész javaslat alapjából megváltoznék. Ha azonban felszólalásomban mégis nagyobbára részletekre fogok kiterjeszkedni, ezt azért teszem, mert az előttem szólott t. szónokok az egyes részletekről oly nézeteket nyilvánítottak, melyekkel sokban egyet nem érthetek, sőt melyek némely részében egyenes tévedést látok. így Unger t. képviselőtársam az 1. §-ra vonatkozó felszólalása, nézetem szerint, I ezen első szakasz téves értelmezésének eredi menye. Unger t. képviselőtársam ugyanis az első