Képviselőházi napló, 1878. XVI. kötet • 1880. deczember 13–1881. január 28.

Ülésnapok - 1878-340

374 34a- •**«%<» ülés január 28. 1881. Bocsánatot kérek, először is a példát ebben j az értelemben követni igen nehéz volna, mert a mint Richíer igen szép beszédében szakavatottan kimutatta, a Bismark-féle tervek egyáltalán nem parallel mennek az adóemelésbe?! és az adóelengedésben. Körül belől öt annyi adót hoz be, mint a mennyit elenged. Ha ily bőkezű lenne velünk szemben az ellenzék, azt hiszem, nagyon hajlandók és készségesek lennének, sőt kötelességünk is lenne egyben-másban adóelengedést tenni. De t. képviselőtársamat, a nélkül, hogy közjogi kérdésekbe bocsátkoznám és a nélkül, hogy a meglevő szerződést szem elől téveszteném, az önálló vámterületet illetőleg egy dologra vagyok bátor figyelmeztetni. Ha ő az önálló vámterület utján akarja Magyarország államháztartását rendezni és ebből igen sok milliókat igér a közönségnek, akkor ne méltóztassék azt bizonyítani, a mit egész beszédében bizonyított, hogy lehetetlenség a ezukorra, kávéra és sörre több adót kivetni, mert ha ezt elhiszi a közönség és ha egyáltalában ezen czikkek sem vehetők fogyasztási adó alá, feliát vám alá sem, mert ez csak formaküiönbség. akkor nem tudom, hogy azon sok milliót a vámok utján hogyan fogja behozni, mert nekünk fogyasztásunk és forgalmunk igen csekély, tehát azon czikkekre vagyunk szorulva, melyek általánosabb fogyasztás és forgalom tárgyát, képezik. (Helyeslés a jobboldalon) Azonban Apponyi t. képviselő ur magasabb álláspontra emelkedett. Midőn azt vetették a mi pártunk részéről ellen, hogy miként akarja hát általában rendezni az államháztartást, hogy miféle adókat akarna behozni, egyszerűen megtagadta a választ, hivatkozván nagy büszkén arra, hogy jogunkat ily kérdésekre és általában bármely kérdésekre elvesztettük egy szó által és e szó Bosznia. S hivatkozott arra, hogy ez nekünk 6—7 millió állandó állami terhet képez, tehát ez oka minden bajnak. Nem fogok részletekbe bocsátkozni ; csak arra figyelmeztetem t. képviselőtársamat, hogy ha az 1878., 1879. és 1880. években tett összes költségeinket, melyeket e tartományokra fordítottunk, összeadja, fog találni összesen 45—46 millió forint kiadást, melynek állandó terhe 3 milliót képvisel, tehát kevesebbet, mint felét annak, a mivel ő minket vádol. S figyelmeztetem őt arra, hogy költségvetésünkben azon helyet, melyet elfoglal Bosznia, az 6' tervük szerint nem foglalta volna el a takarékosan összedugott kéz, hanem igenis egy sokkal hatalmasabb, meglehet népszerűbb és sikeresebb, de mindenesetre költségesebb actió. Tehát e tekintetben a pénzügyi szempontból egymásnak nincs mit ellenvetnünk. Azonban Apponyi t. képviselő ur azt mondja, hogy mégis hajlandó lenne adóemelésre és új adók behozatalára két feltétel alatt. Legyen a I pénzügyi rendezési terveknek egész lánczolata előadva és legyen biztosítva az eredmény is. Bocsánatot kérek, új adóknál, még az egyenes íidóknál sem, annál kevésbbé a fogyasztási adóknál, sehol a világon biztos eredményt azonnal igérni és érte kezeskedni nem lehet. Ez annyira a kivetés módozataitól és alapjaitól, a fogyasztás természetétől és mennyiségétől függ, hogy hozzávehetőleges számításokat lehet ugyan tenni, a mint mi meg is tettük, de biztos eredményt megmondani e téren egyátalán nem lehet. De a mi a lánczolatokat illeti, melyekkel szemben azt mondja, hogy „miféle nyomorúságos dolog ez a törvényjavaslat ; mily agygörcsben szenvedő kormánynak szüleménye". Csak arra vagyok bátor figyelmeztetni t. képviselőtársamat, hogy báró Sennyey Pál még ezt is sokalja, a mennyiben nem lánczolatot akar, hanem egyátalán semmit sem és ha már olyan jártas a képviselő ur a pathologiában, a melyet valószínűleg akkor tanult, s mikor az aesthetikát elmulasztotta, (Derültség és tetszés jobb/elbí) akkor bátor vagyok figyelmeztetni arra, hogy ha e törvényjavaslat, a melynek eredménye csak 2 és félmillió, agygörcs eredménye, miféle betegség lehet az, a mely egyátalán nem akar tudni semmiféle tervről? (Tetszés a jobboldalon.) Általában, t. ház. azt vagyok kénytelen megjegyezni, hogy ebben a vitában a drasticus kifejezések igen szokásosak lettek. Ha azt mondjuk, hogy emeljük a ezukoradót 3 krajczárral kilónként, akkor azt mondják, hogy merényletet követünk el a városok ellen; ha azt mondjuk, hogy 8 krajczárral fog emeltetni a kávéadó, akkor azt mondják, hogy osztályharezot idézünk elő; ha azt mondjuk, hogy a sörnek literét 1 kr. adóval terheljük, akkor azt mondják, hogy megrontjuk a termelést és versenyképességünket. Én arra kérem a t. házat, méltóztassék e drastikus, erős kifejezéseket e tételekkel együtt és párhuzamosan összetartani s akkor a hatás egész más lesz: akkor a kifejezés erejét fogjuk bámulni, de az argumentumnak igazságát elfogadni soha. T. ház! A feltételekkel azonban még nem végeztem. A feltételek köztt van Szilágyi Dezső képviselő urnak is két feltétele. Azért foglalkozom ezekkel, mert legalább a tárgygyal szorosabb összefüggésbeni vannak, mint a boszniai és más viták. Szilágyi Dezső képviselő ur azt mondja, hogy ő hajlandó lenne adóemelésre, illetőleg új adóra is, két feltétel alatt. Az egyik az, hogy adassék vissza az erkölcsi érzet a nemzetnek és a másik az, hogy az osztrák által a fogyasztási adó terén való megkárosításunknak vége vettessék. Mikor e szavakat: az „erkölcsi érzet" kiejteni hallottam Szilágyi Dezső képviselő ur ajkain, eszembe jutott egy ó portugál sárira, melynek czíme: a szavak harcza. E satirában a