Képviselőházi napló, 1878. XVI. kötet • 1880. deczember 13–1881. január 28.

Ülésnapok - 1878-339

339. orsxAgM Illés január 27. 1SS1. 367 zaklatni, tovább kimerítni kívánnám. Nem foga- : dom el a törvényjavaslatot azért, mert a czukor, l a kávé, a sör általában élelmi szer, mely, különösen a kávét tekintve, a drágább élelmet snppleálja, mert a kávé, t. ház, egész családoknál, a honoratioroknál is immár nemcsak a reggelit, de az esteli eledelt is képezi. Nem fogadhatom el a kávéra vetendő adót különösen azért sem, mert azok a szerény, úgynevezett uri koldusok, a kik egy forintot kérnek ismerősüktől, jóakarójuktól és ifjúkori barátjuktól, tökéletes correctséggel kifejtik, hogy azért kérik az egy forintot, mert 50 krért vesz egy fél font kávét, 50 krért pedig egy font czukrot s azzal megél odahaza kis családjával. Nem fogadom el közerkölesiségi tekintetből azért, mert most már nemcsak városokban, de falukban is kávémérések vannak rendesen szervezve, a hol minden utas ember, minden szegény napszámos 10 krért kap egy meszely tejeskávét, a melylyel ő azután képes délig dolgozni. Nem fogadom el, t. ház, azért sem, mert az 1861-i országgyűlésen — emlékezzünk csak vissza — egyhangúlag mind azon óhajtásunkat fejeztük ki, hogy az indirect adóknak azon nemét, a mely kivált a pénzügyőrséggel ellenőriztetik és annyi vexatióra ad alkalmat, Magyarország törvényhozása életbe soha ne hozza. S ime, nemcsak hogy az 1867-i kiegyezés stabilisálta a finánczok rendszerét a dohány-, só- és egyéb jövedelmek ellenőrzésére, hanem most ezen törvényjavaslat következtében még kezébe adatik a pénzügyőrségnek azon jog, illetőleg az a kötelesség, hogy a magán-lakóknak feldúlja, felkutassa kamaráit és szembeszálljon a nőkkel, mert tudjuk jól, hogy a gazdasszonyok kezében van leginkább a kávé és czukor, nem pedig ügy, mint a puskapor, a fegyver, a dohány és stemplimárk, a férfiak által kezelt szekrényben, hogy — mondom — jogosítva lesz a pénzügyőrség feldúlni a ház szentélyét, (Derültség jobbjelöl. Ugy van! balfelöl) s nem hiszem, hogy rósz jós vagyok, ha azt mondom, t. ház, hogy ezen törvényjavaslat hátamegett áll a csend őrséget rendszeresítő, a múlt héten megszavazott törvényjavaslat és a jövő héten aligha ismét a napirendre nem kerülendő újabb törvényjavaslat, a fővárosi csendőrség szervezéséről, mert ezeknek lesz majd feladata azokat a pénzügyőröket működésükben támogatni és az esetleg keletkező zavarok alkalmával nekik assistentiát szolgáltatni. Ezek, t. ház, ugy hiszem, elegendő okok, a miért a törvényjavaslatot el nem fogadom. S most méltóztassanak nekem megengedni, hogy szokott rövidséggel áttérjek azokra, a mik itt e házban mondattak. (Halljuk!) Ebből igen természetes, hogy az oroszlánrészt az általam is igen t. ministerelnök urnak óhajtom szentelni. Ha azonban közben-közben Jókai Mór t. képviselőtársamra is át-át csapkodok, hát akkor, kérem, méltóztassanak mindketten azon közmondásnak értelmét szívesen venni, hogy : „lányomasszonynak szólok, menyemasszony is értsen belőle." A t. ministerelnök ur, mint mindenkor, visszatoríásaiban és feleleteiben egy chablonszerű szokást, egy általa bevett schemát követ, ő azt mondja: erre nem is válaszolok, mert nem érdemes ; azt mondja, hogy: erre minek válaszoljak ez oldalra, hiszen, ha megcselekedtem volna azt, a mi kifogásoltatik, akkor amazok kelnek fel ellenem, ha pedig azoknak kívánsága szerint tettem volna, akkor itt nem tetszenék. Ez nem a t, ministerelnök urnak találmánya, hiszen régen olvastuk már Aesopnsnak meséjéből, a mely «zerint az utazót kinevetik egyik faluban azért, mert a fiát ültette a szamárra s maga gyalogolt mellette, azután maga ül a szamár hátára és a fia gyalogolt mellette, erre a másik faluban megint szidták, hogy miért hagyja gyalogolni a szegény fiút, miért nem engedi, hogy kényelemmel üljön ő is a szamáron. Ekkor azután reá ülnek mind a ketten, a harmadik faluban azt mondják: ez emberek, hogy megterhelik a szegény szamarat és midőn erre a hátukra veszik a szamarat, őket az egész közönség bolondnak declarálja. En, t. ház, ezen nemét a retorsioknak nem tanultam a rethorikában, megvallom, de a t. ministerelnök úrtól, kivált az eféle részleteket is örömmel veszem. A t. ministerelnök ur ide mutatva különösen mireánk, a kormány iránt tiszteletet követel. Hát követjük-e mi azt a modort, melyet ő honosított meg gr. Andrássyval szemben? Hát vájjon először használtatott-e itt a parlamentben azon kitétel, hogy o a botot fogja fel és a botnak két vége van? Be hogy használtatott először? Legelőször Tisza Kálmán használta, niidö'n gr. Andrássy által kifogásoltatott modora: ez tökéletesen szabad tetszésemtől és szabad akaratomtól függ —- úgymond — és azért azt magam választom, választom pedig azért, mert jól tudjuk azt a közmondást, hogy a ki bizonyos állattal feltesz, annak bot legyen a kezében. No én megvallom, vastagabb mataphorát nem igen hallottam még. És midőn gr. Andrássy azt válaszolja neki, hogy: igaz, ugy van, de hát annak a botnak két vége van és ha a másik annak a botnak végét megfogva, erösebb és amazt azután jól elnáspágolja, magának tulajdonítsa. (Derültség.) Ez nagy derültséget keltett természeteden a jobboldali padokon és igen jól emlékszem erre, végig tekintve most elnöklő igen t. Péchy Tamás képviselőtársamat, megdöbbenve látta ezen egy kissé a figura retorsionisnak meglehetős magasra vitt szabadságát; de hát nem tehetett egyebet, mint a mint Arany János mondja: „Hidegen