Képviselőházi napló, 1878. XVI. kötet • 1880. deczember 13–1881. január 28.

Ülésnapok - 1878-339

366 S3d- •"**?•« tléi jsnair 27. 1881. mond; s ha mindenki lemond e czikkek használatáról, akkor nem terhel senkit, tehát az ebből várt jövedelem, ha akarom van, ha akarom nincs. Kár is volt e javaslatot e czímen nem nyújtani be >Törvényjavaslat azon állami bevételről, melyek talán lesznek, vagy nem lesznek.* De minthogy csakugyan nem fog lemondani a birtokos osztály a megadóztatott czukorról, legalább teljesen nem s hogy valósággá váljék az, hogy a földbirtokot több teherrel sújtani nem lehet, hogy az ezen törvény által még is rá rovandó terhekért némileg conpensatiót nyerjen, — megteheti a t. pénzügyminister ur — ha a só árleszállításáról egy törvényjavaslatot nyújt be. Az ily utón nyert conpensatió nemcsak a földmíves osztályra, hanem mindazokra nézve, a kik ezen új adóval terheltetnek, egyenlő kedvezmény lenne s minthogy a só mind a növényekre, mind az állattenyésztésre nagy befolyással bir, sőt gyártmányoknál is bizonyos szerepe van, az olcsóbbá tétel által kelendősége nagyobb mérvű kiterjedést nyerne, azt hiszem, az állam jövedelmét nem csökkentené, sőt emelné s marhatenyésztésünket, földjavításunkat előmozdítva nemzetgazdaságilag is előnyös lenne. Még van t. ház egy argumentum, a melyhez hozzá szólni kivánok; ez t. Jókai képviselő ur számítása. (Sálijuk!) 0 azt mondja, hogj' az ő háztartásán a kiadás csakis egy krajczárral fog naponta növekedni, azt bizony könnyen elviseli; meghiszem, hogy Jókai ur s mi, a kik itt vagyunk mind könnyen elviseljük, mert az az egész évre is csak 3 frt 65 kr., ez pedig még egy napi képviselői napidíjánál is kevesebb, azt bizony szívesen letesszük a haza oltárára; de megfelejtkezett t. Jókai ur arról, hogy itt nem a saját zsebünkbe nyulunk, megfeledkezett, hogy itt nem saját zsebéről, hanem az erzsébethvárosi szegény iparos zsebéről, vagyoni állásáról, életfenntartásáról van szó, a kinek bizony életszükségleteit megkeresni, ma is alig lehet, annak évi 3 frt 65 kr sok pénz ma. De erre nézve Jókai képviselő ur talált módot s azt mondotta, hogy dolgozzék többet a munkás, mert Jókai ur is többet dolgozik, mint eddig s én azt hiszem, a munkás és iparos is elfogadná e jó tanácsot, de nem követheti Jókai ur példáját, mert az iparosok, ha többet akarnak dolgozni, több feldolgozandó anyag is kell és erre módja nincs. Jókai urnak, ha többet akar dolgozni, nem kell anyagért pénzt kiadni, mert Jókai ur a gondviseléstől még születésekor által vette azon raktár kulcsát, mely neki szükségletei fedezésére szellemi tehetségében kifogyhatlan anyagot nyújt. Jókai ur a Pegasus sebes szárnyain földön, fold alatt, pokolban és menyországban kénye-kedve szerint jár, — ha szüksége van, a virágnak illatát, a napsugárnak fényét, saját maga szemevilágát is phanthasiájának büverejével mind zsebébe rakhatja s kész a munkára az anyag, ebből teremt örök életet, vagy borzasztó halált, — szabad nemzetet, rabszolga-népet, az tetszésétől függ; — de az iparos összefuthatja az egész világot, oly üzletre nem talál, a hol az ő mesterségéhez csak egy kaptafát is a gondviselés ingyen letett volna, — azért nem követheti a munkás Jókai ur szép példáját, azért nem dolgozhatik, ha akarna sem, többet, mint a menynyire módja vau. Aztán Jókai ur, azt hiszem nem próbálta, hogy a testi munka után a gyomor többet követel, mert ha ezt tudná — s ha komolyan ajánlja a munkásnak, hogy többet dolgozzék, nem adná elé ezen receptet, a mi e javaslatban van — mely szóban igy fejezhető ki: „koplalj, éhezz". Ezek, t. ház, olyan argumentumok, a melyeket a törvényjavaslat mellett felhozottakból bírálat alá venni, az élet mérlegében megmérni szükségesnek véltem, mindezekre az élet, a tapasztalás döntő ítéletet mond. Nem bocsátkozom a törvényjavaslat financiális oldalába, ehhez mi keveset értek, ez oldalról a szakemberek kellőleg felvilágíták annak hátrányait és felderítették czéltalanságait. Még csak egy kérdés merül föl előttem, a mire csakugyan, ha e javaslatot elfogadni nem akarom — felelni kell. De hát mivel fedezzük a kamatokat; erre feleletem az, a mit e helyről többször említettem, kiadásaink reductiójából, a mit én lehetőnek tartok, de a mely irányban a kormány, míg a szükséget adóemeléssel pótolhatja, ugy látszik, figyelmét kiterjeszteni nem akarja; ez okból sem fogadom el a törvényjavaslatot. {Élénk helyeslés balfelöl.) Németh Albert: (Halljuk!) Mélyen t. képviselőház! (halljuk! Halljuk!) Midőn az egy hétig tartó vitában én is felszólalok, daczára annak, hogy a t. háznak annyi jeles szónoka már kimerítette a szőnyegen levő törvényjavaslat körüli kérdéseket, ez legkevésbbé sem korlátol felszólalásomban, mert midőn valaki kötelességét teljesíteni óhajtja, nem mérvadó az reá nézve, hogy kik mikép szónokoltak és kik mondották el immár szebben, jobban és helyesebben mindazokat, a miket lehet hogy én ismételni kénytelen leszek. (Halljuk!) Mindenek előtt tehát kijelentem, hogy én a kérdéses törvényjavaslatot nem fogadom el, nem fogadom el pedig azért, mert hazánk mostoha pénzügyi és közgazdasági viszonyai, nevelve a több évi mostoha termések által, odáig kimerítették Magyarország összes lakosságának erejét, miszerint lelkemre nem vehetnem súlyát azon keserű öntudatnak, hogy én is bármi csekély részben, bármi czímen megszavazandó és a ház asztalára behozandó adónem által azt tovább