Képviselőházi napló, 1878. XVI. kötet • 1880. deczember 13–1881. január 28.

Ülésnapok - 1878-339

SS9. országos ülés jannir 27. 1S81. 355 javaslat mélyébe, a következményeket fontolóra nem is vettem azon kényszernyomás alatt, hogy a deficitet valami módon fedezni kell; de a vita látkörét megvilágította a törvényjavaslat, felszínéről annak sötét belsejébe vezetett, figyelmeztetett sajuos következményeire s mert a pártkötelék miatt a discussió behatása előtt elzárkózni nem valék kénytelen, e törvényjavaslarta nézve előbbi véleményem teljesen megváltozott. (Helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Áttérek most magára a javaslatra. A törvényjavaslatnak mind indokolása, mind a t. előadó urnak bevezető fényes beszéde — egy nagyon rövid themát hosszasan s meg kell vallani, nagy ügyességgel többféle variatiókban fejteget; maga a thema: „adós fizess" — és elég rövid s eléggé igaz ezztd szemben egy rövid kérdés a polgárok részéről, honnan ? hiszen magam is szükséget szenvedek: az előadó ur erre azt mondja: tudom, de hiszen hozz hazafias áldozatot, ha megerőltetéssel is. De mikor a t. előadó ur a nemzetet áldozatra hivja fel, úgy látszik, megfeledkezett az áldozat természetéről, megfeledkezett arról, hogy az áldozatkészségnek motívuma mindig egy bizonyos óhajtott czél elérésének reménye s természete az, hogy kötelezi azokat, a kik őt bizonyos ezélra áldozatra hívták fel, arra, hogy a meghozott áldozatot czéljának megfelelőleg használják fel. Mit moud az élet, mit mond a tapasztalás? azt, hogy a nemzet súlyos terheket vállalt magára államháztartásunk egyensúlyának helyreállítása czéljából, azon reményben, hogy terhei majd az egyensúly helyreállítása után könnyülni fognak; s mire ébredt? arra, hogy azok, a kik az áldozatot kérték, nem a kitűzött ezélra, hanem a nemzet érdekével ellenkező idegen czélokra fordították, a minek következménye nemcsak az, hogy Széll K. volt pénzügyminister ur most itt, Szapáry minister ur pedig ott ül, hanem ennél sokkal keserűbb az, hogy államháztartásunk egyensúlya helyreállítva nincs, de helyreállításának lehetősége is, ha lehetetlenné talán nem is, de kétségessé tétetett s a helyett, hogy a nép terhei könnyittetnének, ma is egy új teher elvállalására, új áldozathozatalra hivatik fel. Nem mondom, hogy az állam érdekében a nép áldozatot ne hozzon, de azt állítom, hog3

? áldozatot hozni ez idő szerint képtelen. A második argumentumot, a mire reflektálni akarok, Eakovszky t. képviselő ur hozta fel, mondván: „a parlamentnek kötelessége az államfenntartás szükségleteiről gondoskodni", ez is megczáfolhatlan igazság, csakhogy nekem ezen kötelesség gyakorlatára nézve, az övétől eltérő nézetem vam. 0 ugy látszik, ezen kötelesség gyakorlatában nem ismer határt s el merészel menni azon határig, melyen túl a polgár megélhetését is megtámadni lehet és kell; én a parlament jogát és kötelességét csak azon határig hiszem kiterjeszthetőnek, melyen belő] az állam szükségleteinek fedezése lehető, a nélkül, hogy a polgárok szükséggel küzdeni kénytelenek legyenek, mert én azt hiszem, hogy az állam alakulásának czólja nem az, hogy a polgárok az államnak rabszolgáivá legyenek, hanem az: hogy az egy államba csoportosult közös polgári erő segélyével, a polgári élet megköunyittessék. Én azt tartom, hogy az a kormány, az a parlament, a mely jogát és kötelességét a nép és állam között a kölcsönösség elvének megfelelőleg helyesen nem alkalmazza s az állam érdekében a népet túl terheli, meglehet, hogy az állam fenntartását egy időre kierőszakolja, de nem biztosítja, sőt veszélyezteti, mert az állam szilárd fennállásának, szellemi és anyagi fejlődésének legbiztosabb eszköze, a polgárok vagyonértéke s ha ez kimerül, elvész az államot fenntartó erő s romba dől az állam maga. Kérdezzük meg már most, mit mond a tapasztalás? azt, hogy a mi parlamentünk a Rakovszky képviselő ur elvét követve, éveken keresztül, szigorúan igénybe vette az állam érdekében a polgárok vagyonát, terhekre terheket rakott, a nélkül, hogy ezen terhek elviselhetése czéljából forrásokról gondoskodnék. S mit tesz most ezen törvényjavaslattal? Megtámadja a polgár életszükségletét és igy az állam fenntartását téves utón keresi, a helyett, hogy azt biztosítaná, veszélyezteti. Itt, t. ház, helyén látom megbírálni a törvényjavaslatnak azon kedvezőnek látszó oldalát, mely engemet is egyelőre tévútra vezetett, azt, hogy ez adó olyan, a melyet mindenki tetszése szerint fizet, vagy nem fizet; ez igaz — de hát azt kérdem György Endre t. képviselőtársamtól, mint szakembertől, megegyezik-e a nemzet gazdaságtan elveivel az, a fogyasztót oda utalni, hogy ha az állam terhei alól menekülni akar, saját életszükségleteinek megszorítása által, egyúttal a termelő és kereskedő osztálya bevételeit is csökkentse? Nem, t. képviselő ur, ez a helyesen felfogott nemzetgazdasági tauelveivel nem egyezik, én azt hiszem, hogy a nemzetgazdasági elvek szerint a fogyasztó és termelő s az ezek között közvetítésre hivatott kereskedő között oly viszonyt kell alkotni, hogy azok egymást kölcsönösen elősegítsék, nem az, hogy az előhaladásban bármely okból is akadályozzák. Számtalanszor hallottuk minden oldalról, hogy a földbirtokost terhelni nem lehet, erre nézve ígéreteket is vettünk a táloldalról. Ha az igaz, úgy ezen törvényjavaslatot nem lehet megszavazni, mert ez egyaránt terhel mindenkit, ha az ebben foglalt czikkek használatáról le nem