Képviselőházi napló, 1878. XVI. kötet • 1880. deczember 13–1881. január 28.

Ülésnapok - 1878-334

230 334. országos ülés január 21. 1881 kiszámítani, hogy mennyit veszít a kincstár kereseti adóban, jövedelmi adóban azáltal, hogy egy nagy gyár bezáratik és összehasonlítaná ezt azzal, a mit ezen adónak felemelése a kincstárnak jövedelmez, meg fog győződni, hogy fiscalis szempontból sem szabad ez idő szerint Magyarországon ezen adóhoz folyamodni. Mi a kávét illeti, igaz, hogy az nem képez iparczikket, de itt ismét a csempészet, különösen Ausztriából, de sőt az egyenes szállítás is tönkre fogja tenni a magyar kereskedőt. Azt mondja az előadó ur, hogy ez lehetetlen, ő kiszámította, hogy a szállítási költség oly nagy, hogy az felemésztené a bécsi kereskedő Összes nyereményét; kiszámította ezt Aradra, Nagyváradra nézve s nem tudom még mely városokra. Azt kérdem a t. előadó úrtól és a t. pénzügyminíster úrtól, hogy käszámitották-e, hogy az a sopronyi kereskedő miként lesz képes versenyezni a bécsi kereskedővel, a ki oda oly közel van, a ki nyíltan és sokkal olcsóbban szállíthatja oda a czikkft, mint a mily áron árulhatja a sopronyi, vagy a kanizsai, vagy a szombathelyi kereskedő. Ezen kereskedők okvetlenül tönkre lesznek téve, képtelenek lesznek az osztrák kereskedővel versenyezni. De még azonfelül, hogy a szállítást annyira nehezítjük, az ellenőrzés oly szigorú lesz e tekintetben, hogy ezáltal a versenyképességet lehetetlenné teszszük. És miként lesznek képesek megakadályozni az osztrák és a steier határokon fekvő városokban a csempészetet az osztrák tartományokból, a mikor oly nagy előny kínálkozik ezen csempészetnél? Egy igen eredeti dolgot mondott a t. pénzügyminister ur a pénzügyi bizottságban, a mit a mai napig sem tudtam elfelejteni. (Halljuk! a szélső baloldalon.) Midőn a pénzügyi bizottság külömböző tagjai által előadott, hoi/r, hisz a fogyasztási adókban már úgyis annyira károsítva vagyunk, a mit a kormány sem tagad és nem áll az, hogy ezen ezikkekért mi nem fizetünk fogyasztási adót, csakhogy az a baj, hogy nem a magunk kincstárába, hanem az osztrák kincstárba fizetjük: erre a pénzügyminister ur igen naivul azt -válaszolta, hogy épen az a correctivuma annak, hogy már most fizessünk önmagunknak is. (Derültség a szélső baloldalon.) Tehát a correctivum az, hogy fizessünk egyszer az osztrák kincstárnak és másodszor correctivumként fizessünk a magyar kincstárnak. Ebben igen jellemző vonást iátok, mert a correctivumok jellemzik egész ez időszerinti kormányzati rendszerünket. Nekünk van pénzügyministerünk, de correctivum gyanánt fizetünk a közös pénzügyministernek is; van honvédelmi ministerüuk, de correctivum gyanánt fizetünk a közös hadügyministernek is. És igy a sok correctivum folytán ez az ország kimerül és koldusbotra j ut. (Ugy van! a szélsőbalon.) A t. előadó ur ismételve kiemelte tegnapi beszédében, hogy ez az adó nem oly súlyos, mert hiszen oly czikkekről van szó, melyek rendkívüli árhullámzásoknak vannak kitéve. Ha tehát bír a közönség akkor többet fizetni a ezukorórt és a kávéért, mikor az ára emelkedik, miért ne lehetne valamivel többet fizetni akkor, midőn az állam érdeke megkívánja. Csakugyan különös okoskodás. Vájjon ezen adótörvényjavaslattai a t. előadó ur megfogja-e akadályozni jövőre az árhullámzásokat? Ebből következik az, hogy jövőre, mikor majd a ezukor és a kávé ára emelkedik, a fogyasztó közönség kénytelen lesz az emelkedett árt és az adót is megfizetni. Ily utón a véghetetlenségbe lehet menni. Lehet mondani, hogy a búza ára némelykor 12 forint, némelykor csak 8 forint, tehát vessünk rá 4 forint adót, melyet a mint fizeti a vevő a piaezon, úgy megfizetheti az államnak (Tetszés a szélső baloldalon.) Engedelmet kérek, ez igen könnyelmű felfogás. Önök minden alkalommal prédikácziót tartanak a magyar néphez, prédikálnak neki takarékosságot és munkásságot. Engedelmet kérek, a ki takarékosságot prédikál; annak nem szabad ugy okoskodnia, hogy pár krajczárral több: vagy kevesebb, mindegy. Ellenkezőleg, önöknek feladata volna azt mondani a népnek, fontolja meg, krajczárokból forint lesz. De mikor önöknek conveniál, a krajezár semmi ; és másrészről azért tesznek szemrehányást a népnek, mert a krajczárokkal nem tud takarékoskodni. A t. előadó ur —- mert hiszen csak ő vele foglalkozhatom, miután a túloldalról eddig senkisem szólalt fel, maga a pénzügyminister ur sem — a í. előadó ur beszédének vege felé egy nagy apostrofát intézett a házhoz és hivatkozott a hazafiságra. Nem tagadja, hogy ez terhes adó, nem tagadja, hogy némikép zavarásokkal és alkalmatlanságokkal is jár. De azt mondja, utóvégre a hazafiságnak is kell némi részt viselnie e dologban, hivatkozott Anglia példájára, hogy a kereskedők ott mit tettek. Tökéletesen igaza van. Mi is hivatkozunk a hazafiságra. Én és elvbarátaira is folytonosai; figyelmeztetjük a népet, a mikor csak alkalmunk van, hogy a haza iránti kötelességét teljesítse és a törvényt tisztelje. Ez mind szép dolog. De a hazafiságot nem látom abban, hogy folytonosan kipréseljük és kiszívjuk népünk munkájának gyümölcsét. Én a hazafiságot abban látom, hogy oda törekedjünk, hogy minden ember becsületes munkásságának és tevékenységének gyümölcseit élvezhesse. Én a hazafiságot abban látom, hogy oda