Képviselőházi napló, 1878. XV. kötet • 1880. november 17–deczember 11.
Ülésnapok - 1878-301
54 301. országos ülés november 19. 1SS0. egy kormány, mely azt mondja, hogy várjunk és ne tegyünk semmit, mi a dolgokon gyökeresen változtasson, hogyan tagadhatja meg az ellenzék elvi álláspontjának jogosultságát? Ezek azon álláspontok, melyek következtében én, ha a budgetet elfogadom, de e kormánynak megszavazni képes nem vagyok. {Helyeslés balfelöl.) Gr. Szapáry Gyula pénzügyminister: T.ház!Nem fogom sokáig igénybe venni a t. ház becses figyelmét és nem fogom ez alkalmat felhasználni, hogy azokra válaszoljak, miket a t. képviselő ur a beruházásokra vonatkozólag mondani méltóztatott. Én nem hiszem, hogy csak az a beruházás lehessen hasznos, melynek pénzügyi eredményei mindjárt mutatkoznak, sőt ugy vélem, hogy vannak oly mvestitiók, melyek pénzügyileg nem előnyösek, de nemzetgazdászati szempontból szükségesek, a milyen a tiszai vasút megvétele, a zimonyi vasút stb. Azt is máskorra halasztóm, hogy felvilágosítást adjak, miként értettem a közösügyi költségeken történt beruházásokat. Most csak egyre kívánok szorítkozni, arra, hogy ' köszönetet mondjak a t. képviselő urnak szives I A kormány részéről jelen vannak: Tisza Kálmán, gr. Szapáry Gyula, Pauler Tivadar, Bedekovich Kálmán, báró Kemény Gábor, Trefort Ágoston, Ordódy Pál, és b. Orczy Béla. {Az ülés kezdődik délelőtt 11 órakor) Elnök : Az ülést megnyitom. A mai ülés jegyzőkönyvét Antal Gyula jegyző úr fogja vezetni. A javaslatok mellett szólók neveit Horváth Gyula, az elleue szólókét pedig Molnár Aladár jegyző urak fogják jegyezni. Fel fog olvastatni az utóbbi ülés jegyzőkönyve. Antal Gyula jegyző {olvassa az utóbbi ülés jegyzőkönyvét). Elnök: Ha nincs észrevétel, a jegyzőkönyv hitelesítve van, részvéteért s kérjem, hogy sohase sajnáljon engem annyira; s másrészről kijelentsem, hogy az ilyen felszólalások nem elégségesek arra, hogy a ministerelnök és közttem levő ellentétet akár constatálhassák, akár pedig előidézhessék. Bátor vagyok a t. képviselő urat különben felhívni arra, hogy ne tekintse a dolgot ugy, mintha az én általam az ellenzékhez intézett felhívás végleg eltemetve volna, sőt ellenkezőleg a mai felszólalások után, azt hiszem, az egyetértés a mérsékelt és az egyesült ellenzék köztt nem fog előállani oly mértékben és oly szilárdan, hogy ezen eshetőség teljesen kizártnak tekintessék. (Helyeslés jobbról.) Elnök: Miután holnap délelőtt 10 órakor a várbeli helyőrségi templomban ő Felsége a királyné névünnepe alkalmából ünnepélyes isteni tisztelet fog tartatni, a holnapi ülést 11 órára tűzöm ki. (Helyeslés.) A holnapi ülés napirendjét a költségvetés átalános tárgyalásának folytatása fogja képezni. Az ülést bezárom. (Az ülés végződik d. u. 2 óra 15 perczkor.) Bemutatom Fazekasy Kristóf és neje, bajai lakosoknak Latinovics Gábor képviselő úr által benyújtott kérvényét, melyben Fejér Lajos és Harkányi Fülöp örökösei ellen, hosszabb idő óta húzódó perüknek sürgetős elintézését kérik. Kiadatik a kérvényi bizottságnak. Az elnökségnek egyéb előterjesztése nincs. Rakovszky István a pénzügyi bizottság előadója: T. ház! Van szerencsém bemutatni az állandó pénzügyi bizottság jelentését, az állandó országház építésére vonatkozólag beadott törvényjavaslat iránt. Kérem, méltóztassék e jelentést kinyomatni, szétosztatni s az osztályok mellőzésével annak idején a házban napirendre tűzni. Elnök : Ki fog nyomatni, szétosztatni s ha a t. ház belenyugszik, az osztályok mellőzésével fog napirendre tűzetni. 1880. évi november 19-én. Péchy Tamás elnöklete alatt, Tárgyai : Jegyzőkönyv-hitelesítés. Elnöki előterjesztés egy beérkezett kérvényről. A pénzügyi bizottság jelentésének bemutatása, az uj országház építésére vonatkozó törvényjavaslatról. Az 1881-ik évi állami költségvetés általános tárgyalásának folytatása és befejezése.