Képviselőházi napló, 1878. XV. kötet • 1880. november 17–deczember 11.
Ülésnapok - 1878-301
301. országos ülés november 19. 188#. 55 Következik a napirend: az 1881. évi állami költségvetés átalános tárgyalásának folytatása. Bódogh Albert: T. ház! Én mindenekelőtt kijelentem, hogy a benyújtott költségvetést nem fogadom el és szavazatommal járulok a Helfy Ignácz által beadott határozatijavaslathoz. Nagyon röviden, csupán egy pár szóval akarom indokolni szavazatomat, már csak azért is, mert a vita annyira előrehaladt, hogy kívánatos a tárgyalás mielőbbi befejezése. De különben is felszólalásomnak különbeni czélja az, hogy némelyeket, mik a tegnapi napon a házban elmondattak, megczáfoljak. Nem fogadom el a költségvetést azért, mert nem találom meg benne a kulcsot az állam alásülyedt helyzetéből való kibontakozásra és arra, hogy a nemzet boldogulását és előmenetelét várhassam és remélhessem; mert addig, mig a kiadások ugyanilyen aggasztó kilátásokkal vannak felvéve, a jövedelmek nincsenek reális alapokon kimutatva; végre, mert nem akarok ahhoz hozzájárulni, hogy a jelenlegi kormánynak napról napra tengését és a nemzetnek folytonos és fokonkinti alásülyedését tovább is támogassam. Ezek általában okaim, a melyek miatt a költségvetést nem fogadhatom el. És most áttérek a t. ház engedelmével azokra, a miket megjegyzésekre méltóknak ítélek, t, i. azokra a nyilatkozatokra, a melyeket tegnap e házban hallottam. Nem fektetek rá súlyt, mert hisz e házban tudtommal senki sem mondotta, csak Beöthy Ákos képviselő ur, hogy a függetlenségi pártnak, a melyhez én is tartozom, nincs létjoga. Annyival kevésbé fektethetek rá súlyt, mert azon alapindok, a melyből ezen állítást levonta, magában véve hamis. A t. képviselő ur azt mondja, kog3 r az ellenzéknek kötelessége a létező alapot elfogadni és ezt kívánja tőle az állandóság törvénye, mert e nélkül nincsen biztos alap. Már engedelmet kérek, ez egyenes czáfolata annak, a mit a haladásról és a fejlődésről, akár a természetben, akár a tndománybau, akár a társadalomban, akár a politikában még eddig helyesnek és jónak tartottak. Az állandóság s tespedés akadálya a fejlődésnek s a változás, illetőleg a rosznak jóra fordulása az egyedüli út a kibontakozásra abból, a mitől szabadulni akarunk. Azt hiszem, t. ház, hogy Beöthy Ákos t. képviselő ur maga sem fogja helyesnek találni az indokolást, ha ezt egy kissé komolyabban megfontolja. Ezek után áttérek a többi nyilatkozatokra s mindenekelőtt Prileszky Tádé t. képviselő úrhoz van néhány szóm. A t. képviselő ur igen nagy érdemeket szerzett magának és ezen érdemeiért sem én, de azt hiszem, hogy a túlsó oldal sem fogja tőle megvonni az elismerést. Midőn azonban neki elismerést mondok, ezt nem azért teszem, mert 8 szíves volt mindjárt beszédje elején a függetlenségi pártot védelmébe venni Beöthy Ákos képviselő ur támadásai ellenében, hanem igenis elismeréssel tartozom neki azért, mert ő, a mint maga is többször kifejezte beszédében, bátorsággal birt arra, hogy a csaknem az egész ház által, vagy legalább a ház legnagyobb része által, mely arczkifejezéseit birálta, még a túlsó oldalt sem véve ki, a nyomott, rósz és általában nem kedvező helyzetet iparkodott tehetsége és ereje szerint itt előttünk kedvezőbb, rózsás szinben feltüntetni és a kormány politikájának helyeslése mellett, a költségvetést elfogadhatónak bebizonyítani. Ehhez mindenesetre nagy bátorság kellett és a képviselő ur ezen bátorságát egész mértékében kimutatta; kimutatta a költségvetésnek reális voltát, sőt mi több, még a pénzbőségnek kedvező és az egész államra, igy tehát mi reánk is oly rendkivüli módon érezhető nagy hatását; bizalomra méltónak állította a kormány politikáját és azt mondotta, hogy a nép szokásait, hajlamait és jellemét tanulmányozva, kipuhatolva, azokhoz mérten, de lassan haladunk előre. És ezt mind oly játszi könnyű vérrel, oly bizalommal mondotta el, hogy az embernek szinte jól esett hallani, gyönyörűségét lelte benne, mint ködfátyolképek széjjeltünö alakjaiban, melyekről jól tudja a néző, hogy nem húsból és vérből vannak és hogy a legelső sugárára a fénynek, tova tűnnek, (igaz! TJgy van! a szélső haloldalon.) Nem is kellett a t. háznak e fénysugárra soká várakozni, mert az ő utánna felszólalt Bittó István képviselő úr beszédét mindjárt ezen kezdte : >Midőn a többség kifolyását képező pénzügyi bizottság az országszerte észlelhető rohamos hanyatlás és elszegényedéssel szemben komoly és minden irányban mutatkozó javulásról beszél hivatalos jelentésében stb.« No már arra, a mit a t. képviselő ur, egy nagy névre hivatkozva, a nép szokásainak és érdekeinek kipuhatol ásár ól és a kormány politikájának hatásáról beszélt, mely a lassú, de folytonos haladásban áll, én nem felelhetek egyebet, minthogy teljesen helyeseljem Bittó Istvánnak, mint komoly gondolkodónak e tekintetben kifejezett komoly hazafias aggodalmát. A t. képviselő továbbá beszélt pénzbőségről és beruházásokról, melyeket még hozzá a központi előadó urnak tetszett elég ábrándozólag productiv beruházásoknak nevezni. Erre megfelelt beszédjében Pulszky Ágost képviselő társam, a ki bebizonyította, hogy azon beruházások nem is beruházások, hanem a pénzek egymás he[ lyett való elhelyezése; részint pedig kimutatta