Képviselőházi napló, 1878. XV. kötet • 1880. november 17–deczember 11.

Ülésnapok - 1878-300

34 309. országa* ülés november 18. 1SSÖ. tésröl nem hallunk semmit, hanem ott életbeléptetett ismét egy török törvény, a mely az ottani birtokviszonyokat 1852-ben rendezte és mely éppen a keresztények érdekében legutóbbi idő'ben véghetetlen lazul kezeltetett; tehát mi ott sokkal íörökebbek vagyunk, mint a törökök maguk. Tudjuk t. ház mindnyájan, hogy a török kormány elleni panaszok következtében a mostani angol ministerelnök a szenvedélynek majdnem egy keresztes hadjáratát indította meg Törökország ellen; mikor azután a háborúnak vé^e volt, a berlini conferentián, maga gr. Schuwalow kénytelen volt kijelenteni, hogy ők oit fenn fogják tartani a török intézményeket, mert azok Bulgária kormányzását illetőleg egyedül czélszerűek. De lefolyt a háború és bekövetkezett a san-stefanoi béke; egész Európa fellázadt ellene és a nagy hatalmasságok összeültek, hogy azon segítsenek. Jött a berlini békekötés. Már akkor a ministerelnök ur figyelmeztetve lett, hogy a berlini békekötés voltaképen miben sem különbözik a san-stefanóitól. Akkor ezt a ministerelnök ur a legnagyobb cnrphasissal tagadta; a dolog pedig ma ugy áll, hogy Bolgárországnak Kelet-Rumeliávid való egyesítése ma már csak idő kérdése és akkor elő fog állani a san-stefanói békekötésben contemplált nagy Bulgária, ' a mely éppen a san-stefanói békének a legsérelmesebb része. A mostani delegationális tárgyalások ismét előtérbe helyezték a védelmi kiadások folytonos növekedését és azon aggályokat, a melyek ennek folytán felmerültek. Éu nem akarok jóslatokat tenni, nem szándékozom a lefegyverzés mellett, vagy ellen pro és contra argumentálni, csak egyetlen egy momentumot említek fel, mert ez is bebizonyítja, a mit előbb állítottam és szoros nexusban van az előbbivel. Ha ugyanis az ember a mi védrendszerünket tekinti és ezt összehasonlítja a többi államoknak védrendszerével, lehetetlenség, hagy azonnal szembe ne ötöljék egy feltűnő különbség, mely azt a többiektől megkülönbözteti. A mi védrendszerünknek ugyanis valami nagy katonai politikai conceptio nem szolgál alapul, a mely a védrendszert bizonyos positiv czéloknak eszközévé tenné. A német birodalmi tanács egyik ülésében, Moltke tábornagy kifejtette a német védrendszernek politikai alapgondolatát, mondhatni ismerjük a francziát és ismerjük az oroszét, a mienk egyedül az, a melynél ez nem létezik és ha mi túltekintünk monarchiánk határain, hasztalan keressük ott azokat a politikai czélokat és érdekeket, a melyek felé gravitálnunk kellene. Megengedem azonban, t. ház, hogy ez nem támadási, hanem védelmi czélokból történt. Megengedem azt is, hogy erre okvetlenül szükség van, másképen nem lehet. : De akkor azután t. ház, igazán nagy szükség van arra is, hogy a kormány igazolja eljárását, hogy csakugyan igy és máskép nem lehet. Micsoda existeníia az egy nagy államra nézve, ha folytonosan kénytelen egész erejét megfeszíteni arra, hogy a veszélyt, a mely, mint Damocles kardja felette függ, elhárítsa. Vagy taláu t. ház, itt befelé találunk vigasztaló képeket? Történt-e valami Magyarországon az állami consolidátióra ? Hiszen a mi állami egységünk sok tekintetben befelé is illusio. Minálunk az államhatalom nem rendelkezik azon eszközökkel, a melyek a nemzetet úrrá teszik saját házában, a mely képesíti, hogy akaratát mindannyiszor érvényesítse. Az állami functiók legjelentékenyebb részét, a végrehajtást, politikai tekintetben nem az állam hatalom gyakorolja, szétdarabolt, szétforgácsolt az ugy, hogy minden külön érdekelt annak birtokosává lehet; ki vagyunk téve e gyönyörű rendszer mellett annak, hogy százával is lehetnek köztisztviselők, a kik nem hogy az államhivatalnok, sőt az állampolgár első qualificatiójával sem birnak, t. i., hogy az államnak engedelmes alattvalói, az államnak hü fiai legyenek. Vagy tán a törvényhozási és kormányzati eredmények kárpótolnának bennünket? Hiszen alig van törvény, melyen minduntalan novelláris utón változtatni nem kellene; annak pedig, hogy mily jól kormány ózta tik az ország, tegnap meglehetős classikus rajzát nyertük. De hogy is lehetne máskép, midőn ugy látszik, hogy a ministerelnök ur a hangsúlyt nem annyira az intézményekre, mint inkább a személyekre helyezi, midőn pedig még legjobb emberei is azt mondják, hogy a személyek megválasztásában nem mindig szerencsés a keze a ministerelnök urnak. Én t. ház, nem akarom azon kérdést feszegetni, a miről már annyiszor volt szó, hogy az ország hivatalnoki kara kortes-czélokra használtatik fel. Tény, hogy ezen hit általánosan el van terjedve és a hivatalnokok kinevezése ellen egyik legfőbb argumentum, hogy nem lehet annyi hatalmat a ministerelnök kezébe concentrálni. És ez nem csak eléggé jellemző, hanem nagyon tanúságos is. Oda jutottunk tehát, a hol absolitistikus rendszer alatt valánk, hogy a közvélemény az ország hatóságait érdekeinek nem mint őreit, de igen is, mint megtámadóit tekinti, tőlük fél és őrizkedik. Ezekben van igazolva t. ház, az ellenzéki pártállás és ezekben van indokolva az, hogy a pénzűgyminister ur fusonális ajánlatait elfogadnunk nem lehet. Valóban azt lehet rá mondani, köszönjük, de nem kérünk belőle. Minduntalan azt vetik szemünkre, hogy heterogén elemek zagyvaléka vagyunk. Ugyan