Képviselőházi napló, 1878. XV. kötet • 1880. november 17–deczember 11.

Ülésnapok - 1878-315

315. orusigM fiiéi november 9. 1880. 149 (Igaz! Ügy van! a szélső balon) legyen már egyszer bátorságuk a kormány tagjainak arra, hogy megvigyék a kellemetlen újságot is éa legyen elég lelkiismeretük arra, hogy se a fejedelmet , se az országot többé ne mistificálják. {Ugy van! a szélső baloldalon.) A mi az eszközöket illeti, t. ház, a melyekkel, feltéve, hogy ezen ország önállóságát visszanyeri, pénzügyeinket rendezni lehet, ezeknek hosszas elősorolásába bocsátkozni nem akarok; lehetetlen azonban egyet mégis fel nem említenem, (Halljuk!) értem a hadügyet. És ezt nem azért teszem, mert Jókai képviselő ur aminap ezt előhozta és hosszasabban tárgyalta; ez ellenkezőleg, reám nézve arra szolgálhatna indokul, hogy elő ne hozzam, mert én ily tárgyakra nézve humoreszkben a vitát el nem fogadom. Ezt az ügy fontossága, hogy ugy mondjam, méltósága nem engedi. (Helyeslés a szélső halodalon.) De, miután ezt nemcsak Jókai képviselő ur hozta elő itt a házban , de mert igen sokan szólnak rőla a házon kivül is, a sajtóban is, átalában a közönség közti és mert ez egy igen nagy tévedést hozott forgalomba, aaért vagyok bátor e kérdést röviden előadni. (Halljuk! a szélső balon.) Azt mondják, hogy a magyar hadsereg többe kerülne, mint most a közös hadsereg; azt mondják, hogy az önálló független Magyarország sokkal drágább volna, mint mosta közös ügyes. Hát én azt mondom, hogy a kik igy fogják fel a dolgot, azoknak fogalmuk sincs arról, hogy miképen történnék meg a magyar hadsereg felállítása. Azt gondolják tán, hogy majd mi azt tennők, hogy azon 343.000 embert, a melylyel most hozzájárulunk a közös hadsereg létszámához, egyszerűen kiválasztanák és tartanok? Tartanánk annyi sorhadi csapatot, a menynyit bírunk, (Helyesés a szélső balon.) Tartanánk okvetlen sokkal kevesebbet, mint ma, de egyszersmind megkétszereznők az ország védelmi erejét. Megkétszereznők az által, mert a magyar nemzet, mely egész előszeretettel fog csüggeni azon magyar hadseregen, fog teremteni abból olyan haderőt, melyről még alig van a világnak fogalma, mert a 48—49-iki forradalom rövid ideig tartott. Ezen magyar hadsereg voltaképen nem képezne egyebet, mint gárda-sereget azon óriási hadseregben, melyet maga a nemzet zöme képezne. És pedig ne méltóztassanak azt gondolni, hogy mi azon nagy ellenséggel, melyet említeni bátor voltam, máskép, mint rendkívüli erőfeszítések útján, mint a minőket tett a nemzet 1848—49-ben, megküzdeni képesek legyünk. Ezt az osztrák hadsereggel elérni soha sem fogjuk, mert először abban a gyakran említett esetben, ezen osztrák hadseregnek az ő alkotó elemeinél fogva még megbízhatósága is kétséges volna ; de nem különösen azért, mert azon rendkívüli erőfeszítés az osztrák hadsereggel sohasem fog létrejönni, már csak azért sem, mert ezen nemzetnek fiai azok iránt, kikkel 1848—49-ben, mint ellenségek állottak szemközti, soha kellő bajtársi érzettel közreműködni nem fognak. (Ugy van! a szélső balon.) Jókai t. képviselőtársam minapi beszédéből még egy mondásra vagyok kénytelen reflectálni s ez már talán közelebb fog hozni a szőnyegen levő törvényjavaslathoz, illetőleg annak magvához, velejéhez: a kormánynak ezen adóemelésekben nyilatkozó pénzügyi politikájához. Ertem Jókai t. képviselőtársam azon mondását, hogy ők el vannak tökélve helyeiken maradni mindaddig, mig az elnök szavazata által onnan el nem téríttetnek. Legyen szabad előre kijelentenem, hogy én a t. képviselő úrral komoly vitába bocsátkozni egyáltalában nem szándékozom. Mert én azt, a ki a volt absolut rendszer és a mostani állapot köztt való különbséget abban látja, hogy akkora közös hadsereg csak arra való volt, hogy az összes népeket leigázza, mig most arra van rendeltetve, hogy megvédelmezze az országokat, holott tudvalevő, hogy a hadsereg tökéletesen ugyanazon állást foglalja el ma, mint akkor, a ki azt mondja, hogy 13 év óta nálunk a civillista egyébre nem használtatott, mint arra, hogy itt benn, az országot illető czélokra elköltetett; a ki azt mondja, hogy mi csak azért préseljük magunkat a rendkívüli adóztatással, hogy az ipart emeljük, ezt kétszer is említette; a ki azzai dicsérte a kormányt, ha mindjárt a kormánynak hátat fordított Széll Kálmán képviselő ur képében is, hogy az akkori óriási deficitet leszállította, holott tudvalevő dolog, hogy a mostani deficit nagyon megközelíti az akkorit, de ha levonnék az azóta történt nagy adóemeléseket, a deficit sokkal nagyobb volna, mint akkor volt; a ki a kormánynak rótta fel érdemül, hogy hitelünk megjavult, holott tudvalevő dolog, hogy ezt a világszerte kedvezővé alakult pénzügyi conjuncturáknak köszönhetjük, mondom, a ki ilyeneket állít, holott mindezek ellenkezőjéről éppen úgy van meggyőződve, mint jómagam, az ilyen férfiúval komoly vitába bocsátkozni egyáltalában nem szándékozom. (Helyeslés a szélső baloldalon.) De azért, hogy ha ezz nem teszem is, még is szívesen veszem tudomásul, hogy ha a képviselő ur valamit kibeszél és betekintést enged pártja férfiainak gondolkozásmódjába. Á t. képviselő ur már egy alkalommal azt monda: ne szégyeljük, hogy kormánypártiak vagyunk. (Halljuk! Halljuk!) Midőn ezí hallottam, eszembe jutott az a német pap, a ki egy cseh embert gyóntatott. (Halljuk! Halljuk! a szélső baloldalon.) A cseh ember per longum et iaíum kezdte mondani a gyónást és azzal kezdte: hát mi