Képviselőházi napló, 1878. XV. kötet • 1880. november 17–deczember 11.
Ülésnapok - 1878-315
346 315. országos ölés deczember 9. 1880. juk! Halljuk!) En a szőnyegen levő kérdés- I nek részleteivel foglalkozni nem akarok. Nem fogok bemenni a részletekbe még annyira sem, mint t. barátom, Helfy Ignácz ; azokba pedig, miket az előadó ur és az igen t. pénzügyminister ur előhoztak, bocsátkozni egyáltalában nem fogok. Nem fogok pedig azért, (Halljuk!) mert nem fogadhatom el azon taktikát, nem akarom magamat azon taktika által korlátoztatni, mely taktika a részletekbe akarja beburkolni a dolognak lényegét, a mely azt akarja kivinni, hogy a fáktól ne lássuk az erdőt, (ügy van! a szélső balon.) A kérdésnek lényege, nézetem szerint itt az, szabad-e általában Magyarországon ez idő szerint az adót emelni, igen vagy nem? (ügyvan! a szélső balon). Ez a kérdésnek lényege, ezt kell megvitatni és pedig mindjárt ezen alkalommal, midőn az adótörvényjavaslatok elsejénél állunk. A mi specialiter ezen törvényjavaslatot, r. i. a szállításról szóló törvényjavaslatot illeti, erre csak annyit legyen szabad igen röviden megjegyeznem, hogy itt egyszerűen arról van szó, hogy 1 millióval többet kell kipréselni az adózók zsebéből; akár egyik zsebéből, akár a másik zsebéből vegye ki az állam az adózóknak, az mindegy. Csak arra nézve, hogy miként gondolják ezen törvényjavaslatot elfogadhatóvá tenni, legyen szabad egy észrevételt tennem. (Halljuk!) A pénzügyi bizottság jelentése is mondja, de előhozta az előadó ur is és különösen fejtegette a kérdésnek ezen oldalát a t. pénzügyminister ur is, hogy annyival inkább fog lehetni fizetni ezt az adót, mert hisz a közönség kárpótlást fog kapui azon intézkedések által, melyeket a kormány a tarifatételeknél és a vasutak csoportosításánál tenni szándékozik. Erre nézve legyen szabad megjegyeznem, hogy ha ezen intézkedések által a közönségre előny származnék, méltóztassék ezen előnyt megadni a közönségnek ingyen. A közönségre nagyon ráfér, nagyon megérdemli a közönség, hogy ezen előnyökben részesüljön, de ne méltóztassanak már előre elvenni az egyik kézzel, a mit talán adni fognak a másik kézzel. (Helyeslés a szélső baloldalon.) A kérdés egyedül az — és ezzel fogok csak foglalkozni — hogy szabad-e Magyarországon az adót emelni, igen vagy nem? (Helyeslés a szélső baloldalon.) Ha nem, azt hiszem, hogy maga ezen kérdés sem igényel hosszas fejtegetést, mert hisz köztudomású dolog, hogy mi Magyarországon (Zaj. Halljuk! Elnök csenget.) már nemcsak elértük, de régen túlhaladtuk azt a határt, a mely határig a nemzetgazdaság elvei szerint az adóztatásban menni szabad; ezt a Eubicont mi már Magyarországon régen átléptük. A magyar állam kiadásai oly nagyok, hogy azok egyáltalában nincsenek arányban Magyarország bevételeivel és anyagi állapotával, ügy van! a szélső baloldalon.) Improductiv kiadásokra óriási összegek préseltetnek ki az adózók zsebeiből és ezen összegeknek, mint mondatott, 90 százaléka, de mindenesetre igen nagy része a külföldre vándorol s nem itt az országban költetik el. Ott vagyunk már, t. ház, hogy a legegyszerűbb, a mindennapi befektetésekre sincá meg a pénz az ország lakóinál, mert az adó azt elveszi ; csakis azon befektetéseket értem, melyek arra valók, hogy in statu quo maradjon meg a lakosság anyagi helyzete, nem is arra, hogy anyagilag gyarapodjék. És mindamellett azt Bzokták mondani: nem olyan túlságos még az adó. Megbírja még az ország. Én megengedem, t. ház, hogy a szó szoros értelmében véve megbírja, sőt azt mondom, talán megbírna még sokkal többet is, talán mégegyszer annyit. Igaz, hogy ha az adó tetemesen felemeltetik, minden esetre be fog következni, hogy egyesek — és nem csekély számmal — elhullanak, mert fájdalom, Magyarországban nagyon sokan állanak vagyonilag élet s halál koztt; ug} 7 , hogy csak igen kevés kiadási szaporulat kell ahhoz, hogy összeroskadjanak, mint ama teve, melynek hátára szalmaszálakat raktak. — De nálunk azt szokták mondani, hogy ha nem birja meg az illető az adót, majd fizet az, a ki utána következik. Megengedem azonban, hogy az ország lakosságának túlnyomó része azon helyzetben van, hogy lehet kényszeríteni arra, hogy életmódját szűkebbre szorítsa, étkezésben, mulatságban, ruházatban megszorítsa kiadásait, kevesebbet költsön utazásra, gyermekei nevelésére. Igaz, hogy az adózó közönség legnagyobb részét még rá lehet erre kényszeríteni. De mi lesz ennek következménye? Nem más, mint az, hogy a kereskedő kevesebbet fog árulni, az iparosnak kevesebb lesz a munkája. Tehát az ipar és kereskedés ez úton okvetlenül pangásba jut. De mielőtt ez bekövetkeznék, mielőtt az adózók életmódjukban megtennék a kellő reductiókat, van egy más rovat, melyhez előbb fognak nyúlni. És ez a rovat az, hogy pl. a mezei gazdák gazdaságuktól fogják elvonni a mindennapi nélkülözhetetlen befektetéseket. Az olyan ember pl., a kinek vonó-marha beszerzésére van szüksége, igy fog gondolkozni: én eddig vettem olyan ökröket, melyek a mostani ár szerint körülbelől 300 frtba kerültek; most, miután szaporodott az adó, veszek csak 280 frtosat, elbírja az is az ekét, majd jobban fogom tartani, de drágábbra most nem telik. Vagy azt mondja valamelyik mezőgazda: bizony jó volna más vetőmagot beszerezni, mert &A enyém gazos, üszkös, de a nagy adó miatt nem telik, majd kirostáltatom jobban ezt a szemetes | magot és utóvégre az idő a gazda, majd talán
