Képviselőházi napló, 1878. XV. kötet • 1880. november 17–deczember 11.

Ülésnapok - 1878-313

313, országos ülés decz ember 4. 188©. 309 zéknek vezérszónokát is ugy mutatta be, mint a kivel nem ért egyet és a kinek nézetei nem kor­mányzási képességre vezetők. Értem igen t. ve­zérszónokát a t. pártnak, gömöri Szontagh Pált, a kinek pedig vannak positiv eszméi. Nem jók ugyan, de positivek. (Derültség jobbról.) Ilyen volt pl. az, mikor a pénzügyi bizottságnak azt ajánlotta, hogy a magyar honvédséget tartsa ki az osztrák fél. Ez is positiv eszme volt. (De­rültség jobbfelöl.) Tehát ez sem számítható a kormányalakításra hivatott férfiak közé. Azután következett igen t. Bittó István kép­viselő ur; ő is azt mondta, hogy hajlott kora és rongált egészsége miatt arra nem vállalkozhatik, hogy kormány tagja legyen, hanem egy hajlott korú és rongált egészségű pártnak regeneratmjára, arra vállalkozott. (Derültség jobbfelöl.) 0 is egyike volt azon kiváló és legfényesebb neveket viselő capacitásoknak, kiket a maga ministeri listájában az ellenzék előre hirdetett, kinek meg­szólalására nagy feszültséggel és figyelemmel vá­rakozott. Igaz, a meglepetés be is következett, nem nálunk, de a saját pártjánál, mert minket nem lepett meg azzal, a mit mondott. Ama forró gesztenyének a históriáját jól ismerjük; nagyon jól tudjuk, hogy minket nem a mi szép sze­meinkért hittak ide át onnan a túlsó padokról. Ott volt a 153 milliós függő adósság, ott volt a keleti vasútnak elmérgesedett ügye, ott volt az óriásilag felnövekedett deficit, közeledett a vám­és kereskedelmi kiegyezés Ausztriával, közelgett ránk a bankkérdésnek megoldása, ott voltak a láthatáron a fekete pontok, melyek előre látható­lag jelezték a kitörendő vihart a külpolitikában. Ezek mind fórrá gesztenyék voltak és t. kép­viselőtársam akkor is oly nagy philosoph volt, hogy másnak a körmeit nem sajnálta annyira, mint a saját magáét. (Derültség jobbfelöl.) Ezeket mind iparkodtunk kiszedegetui a parázsból; hat év óta nézi a t. képviselő ur és semmit segít­ségül nem mond, egyetlen egy positiv eszméje volt ez idő alatt, a fogyasztási vámok közössé tételét ajánlotta Ausztriával, többet nem hallottunk. De erre nézve, ha találna a t. képviselő ur itt a magyar parlamentben majoritást, a mely akar­jon még több közös ügyet is csinálni Ausztriá­val, ugyan kérdem, van-e egyetlen egy ember odaát Ausztriában, a ki azt az eszmét megértse, hogy mikor nekik a fogyasztási adójövedelmeik nagyon nagyok, a mieink pedig kicsinyek, te­gyük össze a kettőt és osztozzunk meg rajta. Hiszen én is igen jó embernek képzelem a né­metet, oda át a Lajthán, de ennyire jó embernek nem képzelhetem, mint Bittó István képviselő ur. (Derültség jobbfelöl.) Azonban azt ő maga még sem akarja, mint kormányférfi keresztül vinni, mert ő kormányt alkotni nem akar, ő hivatkozik hajlott korára, rongált egészségére, hogy a kor­mánytól távol maradhasson. De az isten szerel­mére! mi sem vagyunk itt mai gyermekek. De azért még én sem ismerem el magamat hajlott korúnak, pedig ezelőtt hét esztendővel én már ezüstmenyegzőmet ültem meg, a mikor a t. kép­viselő ur még legény korába volt. (Nagy derült­ség. Halljuk!) Valljuk meg az igazat, nem a haj­lott kor, nem a rongált egészség, — Isten tartsa me g jó egészségben még sok ideig az én t. kép­viselőtársamat, reménylem meg is fogja tartani, — hanem az tartja őt vissza, hogy forró gesz­tenyék még mindig vannak a parázsban és ő még mindig oly nagy philozóf, a ki a más körmeit ke­vésbé sajnálja, mint a magáét. (Derültség a jobb­oldalon.) Azonban nem elégszik meg azzal, hogy magát kihúzza a minister-listából, hanem még hozzá kihúzza belőle a negyediket is, Széll Kál­mánt. Hasztalan próbálkoztak mindenféle toll­nyikorgatásokkal ezt azon t. párt hirlapirói ki­magyarázni, hogy nem igy volt, másképen volt: erre nem lehet rímet találni. Az az érdem, hogy Magyarország jövedelme az Ausztriával való ki­egyezés által öt millióval gyarapodott, ez az ér­dem egyenesen Széll Kálmánnak a bűne; az az érdem, hogy Magyarországnak akkori óriási de­ficitje tetemesen megapadt, nagyrészben Széll Kálmánnak a bűne; az az érdem, hogy Magyar­országnak a hitele annyira megszilárdult, hogy az akkori váltóadósság helyett most consolidált já­radékai el vannak fogadva a világ minden piaczain, ez ismét Széll Kálmán bűne; az az ér­dem, hogy az osztrák nemzeti bank most már osztrák-magyar nemzeti bank, hogy a dotatiót felemelte, (Halljuk! Halljiok!) uj filiálékát állított fel, —a kamatlábat leszállította, — hogy Ma­gyarországnak van befolyása az igazgatóságra — mind ez a sok bűn Széll Kálmánnak a vál­lait terheli. Mi ezeket az ő érdemeinek rovatába sorozzuk, mi, a kik sajnálattal constatáljuk, hogy tőlünk megvált; önök, a kik barátjuknak nevezik őt, bűneinek a lajstromába teszik ezt mind. Már akár érdem, akár bűn, mindenesetre az övé és ezt másnak oda ajándékozni nem le­het, (ügy van! Helyes! a jobboldalon^) De már most, ha minden nagy, tapasztalt, kiváló capa­czitását a pártnak előre kihúzzák azon lajstrom­ból, mely hivatva lett volna, hogy uj kormányt inauguráljon, hát ugyan kérem alásan mit akarnak hát önök ott a túlsó oldalon? Olyan helyzetet akarnak itt nekünk előidézni, a mi­lyennel találkozunk a Lajthán tul, a hol egy kor­mányon levő, uralkodó párt aprólékos torzsal­kodások, rosszul alkalmazott ambitiók által oda vitte a helyzetet, hogy ki hagyta szaladni maga aló] a földet és most keresi, de nem találja meg a módját, hogy raiképen nyerje vissza az elvesz­tett positiót. Ilyen helyzet kell nekünk itt Magyarorszá-

Next

/
Oldalképek
Tartalom